DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton az újraindításokat kritizálta, a versenyigazgató visszaszólt

A hatszoros világbajnok szerint az FIA az izgalmakat, nem pedig a biztonságot tartotta szem előtt a biztonsági autós fázist követő új rajtoknál. Michael Masi ezt személyes támadásként értékelte.

Négyes tömegbalesetet hozott a Formula-1-es Toszkán Nagydíjon az első safety car-fázis utáni újraindítás: Kevin Magnussen, Nicholas Latifi, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi rohant egymásba, mind a négyük kiesését eredményezve ezzel. A felügyelők összesen 12 versenyzőt figyelmeztettek a történtekért, míg az érintettek közül többen is a mezőny élén haladva későn újraindító Valtteri Bottast vették elő. Maga a finn viszont inkább azt kérdőjelezte meg, hogy miért kapcsolták le túl későn a biztonsági autó lámpáját, és a futamgyőztes csapattárs, Lewis Hamilton is hasonló gondolatokat fogalmazott meg:

hamilton-mercedes-mugello-sc



„Először is, ez abszolút egyáltalán nem Valtteri hibája” – idézi a mercedesest a PlanetF1.com. „Ez a döntéshozókon múlt, nem tudom, pontosan kin. Nyilván próbálják izgalmasabbá tenni a versenyt, de végül ma láttuk, hogy ezzel veszélybe sodorják az embereket, szóval talán át kell ezt gondolniuk. Egyre később és később kapcsolják le a biztonsági autó lámpáját, mi pedig helyezésekért harcolunk odakint. Főleg olyankor, amikor kiérdemelsz egy pozíciót, mint tette azt Valtteri, aztán pedig ezzel igyekeznek izgalmat csempészni a futamba, de most talán átlépték a határt. De ő pontosan azt tette, amit bárki más is csinált volna.”

Hamilton egyúttal a piros zászlós megszakításokat követő állórajtos újraindításokkal sem volt elégedett: „Át kell gondolnom, mert nem akarok átlépni egy határt, mivel tudom, hogy a rajongókat izgatottá tette az előző verseny és az újraindítás, de úgy tűnt… ha van egy apró papírdarab a pályán, már akkor is előkerül a piros zászló. Nem értem, miért, de ez izgalmas. Nyilván unalmassá válhatnak a futamok, amikor mindenki szétszóródik és nagyok lesznek a távolságok, ezzel pedig újra mindent összeráznak. Ezt csinálják a NASCAR-ban: folyamatosan belengetik a sárga zászlót meg beküldik a biztonsági autót, hogy végig izgalmas legyen a futam, viszont figyelembe kell venni a biztonsági szempontot is, mert ma nem kifejezetten volt az. Szinte láttam, hogy ez be fog következni. Biztos vagyok benne, hogy tanulni fognak belőle, és együtt továbblép ezen a sport.”

Természetesen nem hagyta mindezt szó nélkül Michael Masi, az FIA versenyigazgatója, aki kikérte magának, hogy a biztonság elé helyezték volna a szórakoztatási faktort: „Egyáltalán nem. Az FIA számára a biztonság a legfontosabb, kész, pont. Versenyigazgatóként és biztonsági delegáltként a feladatom a sport integritása és a biztonság biztosítása. És bárki, aki mást mond, az valójában engem támad vele.”

Masi szerint ráadásul nem is számított kirívóan késeinek, ahogy lekapcsolta a lámpát a biztonsági autó a mugellói futamon: „Kritizálhatnak, amit csak akarnak. De ha távolabbról nézzük, hogy hol is aludtak ki a lámpák a kontrollvonalhoz képest, szerintem nem is nagyon más, ha nem még messzebb is volt, mint számos más pályán. Végső soron ott alszik ki a biztonsági autó lámpája, ahol, aztán bejön a bokszba a safety car, és itt szerepel a világ 20 legjobb versenyzője. Láttuk korábban a Formula-3-as futamon is, hogy nagyon hasonló újraindítás volt, és ők egész jól elnavigáltak baleset nélkül.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: