DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ferrari: Csalódás egy történelmi hétvégén

A hétvégén hatalmas jubileumhoz érkezett a Ferrari, ám ettől rosszabbkor aligha jöhetett volna el számukra az 1000. futam, amin részt vettek a Formula-1-ben. Kettős pontszerzés, de csak 8-10. hely.

A Scuderia tiszteletére a mugellói verseny hivatalos elnevezése a Toszkán Ferrari 1000 Nagydíj volt, ezen túl pedig a televízióban látható F1-es logó, a safety car, de még a zászlók is bepirosodtak a Ferrari tiszteletére.

Mondhatnánk, hogy az időmérő felemásra sikeredett, hiszen Vettel már a Q2-ben búcsúzni kényszerült, de Charles Leclerc ötödik helye mostanában szenzációnak számított. Aztán a versenyen a harmadik helyen is autózott a monacói, de végül csak a nyolcadik helyet szerezte meg, mivel Raikkönen büntetést kapott, így egy pozícióval előrébb lépett.

Sebastian Vettel ezen hétvégét megelőzően jelentette be, hogy az Aston Martin pilótája lesz jövőre, s enerváltságát ez sem törte meg, a 14. helyről rajtolva csak a tizedikig tudott előre jönni úgy, hogy mindössze tizenketten értek célba vasárnap.



Mattia Binotto csapatfőnök értékelte a Ferrari hétvégi teljesítményét a Grand Prix 247 oldalának: „Egy igazán csalódást keltő eredmény egy történelmi hétvégén. Hazai pályán ünnepelhette a Ferrari az 1000. versenyét, de csalódást okoztunk.”

„Míg szombaton legalább Charles elért egy olyan eredményt, ami megfelelt a várakozásainknak, a versenyen már nem volt meg a tempónk hozzá, hogy kihívás elé állítsuk a többieket, kiváltképp a gumik életben tartása okozott fejtörést” – mondta Binotto.

„Charles és Sebastian is kihozta a maximumot, amire az autó képes, mi pedig ugyan keményen dolgozunk, hogy kijavítsuk a gépünk alapvető hibáit, de ezek nem olyan gondok, amiket néhány ráncfelvarrással orvosolni lehetne.”

„Ez persze nem azt jelenti, hogy már nem hozunk fejlesztéseket e verseny után, de realistának kell lennünk magunkkal és a rajongóinkkal szemben is” – tette hozzá Binotto. A Ferrari jelenleg a hatos szám bűvöletében a 6. helyen áll a konstruktőri pontversenyben, 66 begyűjtött világbajnoki egységgel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: