DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Győzelem

Mercedes-tanácsadó: Jó, hogy Russell nem nyert Bahreinben

Szívszorító volt, hogy a csapat hibája miatt nem nyerhette meg beugróként George Russell rögtön az első Mercedesnél teljesített versenyét. Furcsán hangzik, de van, aki még örül is ennek a gárdánál.

részletek

A Honda rendkívül elégedett az újabb sikerrel

Úgy tűnik, a Mercedes még az újabb, frissített motorokkal sem tud döntő fölényre szert tenni. Max Verstappen a Red Bull-Hondával erőből le tudta győzni Hamiltont, a japán gyártó idén tényleg remekel.

részletek

Norris: Nem szálltunk el, a harmadik helyért csatázunk

Bár Monzában kettős győzelmet ünnepelhetett a McLaren-Mercedes, Lando Norris pontosan tudja, hogy egyelőre egyszeri kiugrás volt a siker, a valós helyük a harmadik helyért való küzdelem.

részletek

Leclerc: Ez volt a nagy esélyünk, több nem lesz idén

Az elmúlt hetek szenvedését követően kiemelkedően jól teljesített a Ferrari Silverstone-ban. Leginkább Charles Leclerc volt elemében, de végül az utolsó körökben Lewis Hamilton elhappolta a győzelmet.

részletek

Utoljára Sennával aratott a Honda zsinórban ennyi győzelmet

Négy éve még kinevették a japán gyártót, most futószalagon szállítja a győzelmeket Max Verstappen vezérletével. Ayrton Senna óta nem láthattunk ilyen mértékű Honda-sikersorozatot.

részletek

Horner: Zsinórban ötödször győztünk, de még nem nyertük meg a háborút

A Red Bull csapatfőnöke nagy örömmel nézte végig a gárda zsinórban aratott ötödik futamgyőzelmét, de tudja, még féltávnál sem járnak. A Verstappen olyat tett, amit a hibridérában még senki.

részletek

Rosberg: Hamilton túl könnyen adta az első helyet

A 2016-os világbajnokot nagyon meglepte Lewis Hamilton szokatlanul gyenge védekezése a Francia Nagydíj hajrájában. Nico Rosberg szerint a brit ász ezúttal túl könnyen adta magát, túl puha volt.

részletek

Villeneuve: Miért kellene Vettelnek visszavonulnia?

Az 1997-es világbajnok egyáltalán nem érti, miért tanácsolja mindenki Sebastian Vettelnek, hogy hagyja el a Formula-1-et. Attól, hogy nem nyer, nem jelenti azt, hogy mennie kellene.

részletek

Alonso: Amikor én lettem második a Ferrarival, temetői hangulat volt

A kétszeres világbajnok spanyolt kicsit bosszantja, hogy most ünneplik a Ferrarit a sajtóban Monaco után, amikor pedig ő lett második, csak a kritika és a síri hangulat uralkodott, hogy nem nyert.

részletek

Ricciardo: Verstappennel ki akartuk nyírni egymás karrierjét

Csapaton belül utoljára 2018-ban láthattunk valódi vetélkedést a Red Bullnál. A két pilóta egyáltalán nem utálta egymást, csak éppen arra törekedtek, hogy egymás pályafutását kicsinálják.

részletek

Marko: Ha Verstappen elszakadt volna öt másodpercre, akkor tízre büntetik

A Red Bull talán túlságosan is ünnepelt a pole-pozíció megszerzését követően, ám utána vasárnap jöttek a nehézségek. A főtanácsadó azonban úgy véli, a versenybíróság nem hagyta volna nyerni Verstappent.

részletek

Marko odaszólt a Verstappent hátraparancsolóknak

Össztűz zúdul a versenyigazgatóra és Lewis Hamiltonra is a Bahreini Nagydíjat követően. Kiszámolták azt is, hogy kicsit sem állja meg a helyét, hogy Hamilton ne szerzett volna előnyt a kanyarlevágásokkal.

részletek