DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris: Nem szálltunk el, a harmadik helyért csatázunk

Bár Monzában kettős győzelmet ünnepelhetett a McLaren-Mercedes, Lando Norris pontosan tudja, hogy egyelőre egyszeri kiugrás volt a siker, a valós helyük a harmadik helyért való küzdelem.

Daniel Ricciardo 2012 után, tehát közel kilenc nehéz évet követően első ízben szerzett újra futamgyőzelmet a wokingi istállónak, Olaszországban az első edzésnaptól folyamatosan az élmezőnyben jártak a McLarenek. Végül némi szerencsének és a remekül felkészített autónak köszönhetően az első két pozíciót kaparintotta meg a Ricciardo-Norris páros.

A fiatal brit tisztában van vele, hogy egyelőre különleges alkalom volt, hogy ennyire elöl jártak a McLarenek, a valós helyük jócskán a Mercedes és a Red Bull mögött van. Most még. „Monza tényleg különleges pillanat volt az istálló számára, de teljesen megérdemelten végeztünk ott, ahol végeztünk” – ecsetelte véleményét Lando Norris a szocsi sajtótájékoztatón, amin a Formula.hu is részt vett.

Kettős győzelem ide vagy oda, Norris tudja, hogy a reális helyük jó esetben a harmadik hely


„A múlt héten volt alkalmunk kicsit megünnepelni a gyárban a csapattal ezt a sikert, egyértelmű, milyen sokat jelentett ez mindenkinek. Egy kettős győzelem mindig olyasvalami, amire büszkék lehetünk. Boldog vagyok, hogy a McLaren istállónál részese lehetek ennek az utazásnak, ennek a látványos fejlődésnek, ami nem is áll meg ezzel.”

„Abszolút nem szálltunk el magunktól a győzelem hatására, tudjuk, hogy nem minden hétvége fog így kinézni. Folytatnunk kell azt az utat, hogy minden egyes versenyhétvégén a legjobb pozíciót szerezzük meg, a legtöbbet hozzuk ki az autóból, tökéletesen sikerüljenek a kerékcserék, működjön a stratégiánk is.”

„Az Orosz Nagydíj hétvégéjét megelőzően a harmadik helyen állunk a gyártók bajnokságában, de továbbra is rendkívül szoros a csata. Nem kérdés, hogy a szezon utolsó versenyéig az is lesz. Remélhetőleg, megtartjuk a lendületünket és ezúttal is értékes pontokat szerzünk a csapatnak” – tette hozzá Norris, aki jelenleg negyedik helyen áll az egyéni összetettben 132 pontjával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: