DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mercedes-tanácsadó: Jó, hogy Russell nem nyert Bahreinben

Szívszorító volt, hogy a csapat hibája miatt nem nyerhette meg beugróként George Russell rögtön az első Mercedesnél teljesített versenyét. Furcsán hangzik, de van, aki még örül is ennek a gárdánál.

2020-ban a dupla bahreini hétvége között derült ki, hogy Lewis Hamilton is megfertőződött koronavírussal, így a rövidített pályán rendezett futamot kihagyni kényszerült. A helyére beugró George Russell azonnal fantasztikus teljesítményt nyújtott és a csapat bokszutcai (kétszeres) hibája nélkül bizony rögtön győzelmet is aratott volna.

2022-ben már állandó pilótaként foglalkoztatja a Mercedes a fiatal brit tehetséget, aki az elmúlt években a Williamsnél is megvillantotta már oroszlánkörmeit, különösen idén, amikor a sereghajtó istálló hirtelen a fejlődés útjára lépett. Már rendelkezhetne futamgyőzelemmel, de Gwen Lagrue, a Mercedes pilótaprogramjának tanácsadója úgy gondolja, hosszabb távon jobbat tesz a brit fejlődésének, hogy akkor nem nyert.

A hosszú távú fejlődés szempontjából jobban járt Russell, hogy akkor veszített?


„Egész hétvégén mindent megtett, ami csak tőle telt, természetesen a versenyt is meg akarta nyerni. Bár sok ember számára őrültségnek és butaságnak hangzik, de én valójában örülök, hogy nem sikerült akkor győznie. Azon a hétvégén rengeteg dologgal lett gazdagabb, ez nem kérdés, sajnálatos a csapatnak és neki is, hogy nem őt intették le elsőként” – nyilatkozta az Autosport szakoldalnak Lagrue, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy már egészen fiatalon felfedezte a tehetséges Russellt és a Mercedeshez segítette.

„Ha a teljes fejlődési folyamatot nézem, George-ból hosszú távon gondolkodva kell világbajnokot faragni, úgyhogy még jó is, hogy nem jött össze neki az a futamgyőzelem. Azon a hétvégén pedig megtapasztalhatta, hogy bármennyire is a legjobb technika áll az ember rendelkezésére, mennyire hatalmas és nehéz munkát kell végezni a sikerért, amit egyébként Lewis (Hamilton) és Valtteri (Bottas) évek óta remekül megtesz” – tette hozzá Lagrue.

Jövőre mire mehet Lewis Hamilton csapattársaként George Russell?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: