DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

2018

Retro – A Jégember utolsó F1-es győzelme

A 2018-as USA Nagydíjra úgy érkezett meg az F1 mezőnye, hogy egyre inkább eldőlni látszott a vb-cím sorsa Hamilton és Vettel között.

részletek

Verstappen: Ricciardónak el sem kellett volna mennie tőlünk

Kapós pilótaként hagyta el az energiaitalos gárdát négy évvel ezelőtt a népszerű ausztrál, most pedig örülhet annak is, hogy harmadik számú versenyzőként állást kapott az F1-ben.

részletek

Vettel: Valami megtört bennem 2018 után

Sebastian Vettel elismerte, hogy a Ferrarinál töltött utolsó két esztendeje már inkább csak szenvedés volt és rengetegszer gondolt arra, hogy nem is kellene folytatnia pályafutását. Két évet még ráhúzott.

részletek

Verstappen: Őrültnek hittek, hogy a Hondát választottuk

Csak négy évet kell visszamennünk az időben, amikor a Red Bull úgy döntött, szövetségre lép az akkor még igencsak gyengélkedő Hondával. Most már látszik, kiváló lépés volt.

részletek

Binotto: Felkészültebbek vagyunk, mint négy éve

A csapat 2017-ben és 2018-ban a szezon közbeni fejlesztésen bukott el, de a csapatfőnök szerint idénre megváltozott a helyzet. Mattia Binotto elmondta: Charles Leclerc készen áll a világbajnoki küzdelemre.

részletek

Bottas tényleg fel akarta adni 2018-ban

A finn pilóta komolyan gondolta, amit a Drive to Survive legutóbbi évadában nyilatkozott. Még a 2019-es szezon első napjaiban is azon gondolkodott, kiszáll a Mercedesből.

részletek

Nem hiszi Wolff, amit Bottas a sorozatban mondott

Három éve Szocsiban, a csapatutasítás miatt a visszavonulás is felmerült Valtteri Bottas fejében – ezt állította a finn versenyző, csapatfőnöke azonban kételkedik abban, hogy igazat mondott.

részletek

A visszavonulás is megfordult Bottas fejében a csapatutasítás után

Máig fájó seb a Mercedes finnje számára a 2018-as Orosz Nagydíj – a Drive To Survive új évadjában azt is elárulta, még a kiszállás is felmerült benne akkor, nem akart több megaláztatást.

részletek

Motorgyártók: A Honda a legnagyobb nyertes, a Renault a legnagyobb vesztes

Egyetlen év alatt komoly változást mutatnak a számadatok, ami a gyártók által szerzett pontszámokat illeti. A Honda szárnyalt, a Mercedes is nyert, a Ferrari és a Renault a vesztes oldalon.

részletek

Sorsdöntő volt a bakui baleset Ricciardónak

Az ausztrál részletesen mesélt a 2018-as bakui balesetéről, ami után rájött, nem egy szinten kezelik őt Verstappennel. Annyira kiakadt a csapatára, hogy pár hónappal később eligazolt a Renault-hoz.

részletek

Williams: Brutális szezon volt, de nem a legrosszabb

Sosem látott mélységekben jár a kilencvenes évek első felében még domináló istálló. Claire Williams is tudja, hogy idén borzalmas szezonjuk volt, ám 2019 közel sem a legrosszabb éve volt.

részletek

Verstappen: Ma már csak nevetek az egészen

A tavalyi Brazil Nagydíj után az F1 hőskorát idéző fizikai kontaktusra került sor két pilóta között, miután a lekörözött Ocon kilökte a versenyben vezető Max Verstappent. Ma már csak nevet a holland.

részletek