DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – A Jégember utolsó F1-es győzelme

A 2018-as USA Nagydíjra úgy érkezett meg az F1 mezőnye, hogy egyre inkább eldőlni látszott a vb-cím sorsa Hamilton és Vettel között.

A szezon tizennyolcadik versenyét rendezték 2018. október 21-én a COTA-n, ahová 67 pontos előnnyel érkezett meg Lewis Hamilton, ami azt jelentette, hogy akár már Austinban ötszörös világbajnok lehet a Mercedes pilótája.

Sebastian Vettel sorozatos hibái és a Ferrari szezonvégi formahanyatlása miatt ekkorra már csak idő kérdése volt, hogy az egész szezonon át szoros csatát hozó Hamilton–Vettel párharc mikor dől el előbbi javára, pedig a német a nyári szünetet követő Belga Nagydíjon aratott győzelmével abszolút belátható távolságban, 17 pontra volt még csak lemaradva a brittől. Csakhogy az volt Vettel utolsó diadala a 2018-as évben.



A Ferrari versenyzője már pénteken leírta esélyeit, hiszen a második szabadedzésen nem lassított kellő mértékben egy piros zászlós jelzés alatt, ami miatt három rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi versenyre. A kvalifikáción aztán tovább romlottak Vettel esélyei, aki a második helyet szerezte meg, míg közvetlen riválisa a leggyorsabb volt szombaton. A büntetésének köszönhetően a német így csak az ötödik helyről rugaszkodhatott el másnap, s sokan már ekkor az első sorba előrelépő Kimi Raikkönen nagy esélyéről beszéltek, miután a szabadedzések alatt jónak tűnt a Ferrari versenytempója, a finn pedig gumielőnyben rajtolt a Mercedes pilótájával szemben.

Raikkönen ennek megfelelően le is rajtolta Hamiltont az ultralágy abroncsokon, majd Vettel is megkezdte a felzárkózást, aki a hátsó egyenesben előzte meg Daniel Ricciardo Red Bullját, azonban a német elfékezte magát, az ausztrál visszajött, a következő jobbosban pedig éppen csak, de összeértek, ami után Vettel megforgott, ezzel biztossá vált, hogy valóban Raikkönen lehet a Ferrari egyetlen reménye az 51 körös verseny megnyerésére.

A kilencedik körben aztán Ricciardo megálló autója miatt VSC-fázis lépett érvénybe, ahol a Mercedes csapata arra kérte Hamiltont, hogy Raikkönennel ellentétesen cselekedjen a bokszbejáratnál. A finn mintha hallotta volna a rádiózást, és minden rutinját bevetve rálegyezett a bokszbejáratra, de Hamilton nem ette meg a „testcselt”, s ekkor kétkiállásos taktikára váltott.

A verseny összefoglalója a képre kattintva megtekinthető

A brit az azon a hétvégén legkeményebbnek számító lágy keveréket kapta meg, Raikkönen pedig kint maradt a használt ultralágyakon. Hamilton csapattársa mögé, a harmadik helyre tért vissza, s egészen a 21. körig tartott, mire becserkészte a Jégembert. A mezőny korelnöke azonban nem hagyta magát, s gyönyörű védekezéssel tartotta maga mögött az Ezüst Nyilat, hogy aztán megejtse egyetlen kerékcseréjét, ezzel ideiglenesen átadva Hamiltonnak a vezetést.

A hátralévő 35 kört a lágy gumikon teljesítette a finn, akinek az volt a feladata, hogy megőrizze 12 másodperces előnyét, miután a brit a 38. körben ismét a bokszba hajtott kereket cserélni. Hamilton dolgát tovább nehezítette, hogy csapattársa előtt ott volt még Max Verstappen is a második pozícióban, aki a 18. helyről rajtolva futott óriási versenyt.

Raikkönennek végül sikerült jól beosztania az abroncsait, miközben a holland is jó szolgálatot tett neki, aki feltartóztatta Lewis Hamiltont az utolsó körökben. A finn Jégember a 2018-as USA Nagydíjon aratott győzelme előtt a 2013-as szezonnyitón látta meg legutóbb elsőként a kockás zászlót, ezzel pedig felállította a két győzelem között eltelt legtöbb futam (114) rekordját az F1-ben, a bajnokavatás pedig Mexikóra maradt.

Raikkönen két részre osztott Formula-1-es karrierje alatt 350 nagydíjon rajtolt el, amivel akkor csúcstartónak számított, 46 alkalommal futotta meg a verseny leggyorsabb körét, 18 pole-pozíciót szerzett, 21 futamgyőzelmet aratott és nem mellesleg 2007-ben – mit ad a sors – éppen ezen a napon szerezte meg egyetlen világbajnoki címét is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: