DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Williams: Brutális szezon volt, de nem a legrosszabb

Sosem látott mélységekben jár a kilencvenes évek első felében még domináló istálló. Claire Williams is tudja, hogy idén borzalmas szezonjuk volt, ám 2019 közel sem a legrosszabb éve volt.

2014 óta fokozatosan esett vissza a néhány évtizeddel ezelőtt még egy sor világbajnokot adó gárda, a rendszeres dobogós helyek egyre inkább megritkultak. Két évvel ezelőtt már csak egy igazán szerencsés pódium jött össze Lance Strollnak Bakuban, de már akkor sem volt köze az élmezőnyhöz a Williamsnek.

Tavaly azt hihettük, láttuk a mélypontot, utolsó lett az istálló a gyártók bajnokságában, mindössze két olyan verseny akadt, ahol egyáltalán sikerült pontot szerezni. Akkor nem gondoltuk, hogy 2019-hez képest még a tavalyi év is sikeresnek mondható, idén ugyanis Robert Kubica egyetlen, hatalmas szerencsével megszerzett pontján kívül semmi sikerélmény, a két autó döntő többségében az utolsó két helyen kullogott.

Már a téli tesztek kezdetén érezhető volt, hogy ez sem a Williams éve lesz, az autó komoly késéssel készült el, két és fél napig nem is tudták tesztelni. Ennek megfelelően az FW42-es borzalmasan lassú és nehezen kezelhető konstrukció lett, amivel végigszenvedte az évet Kubica és George Russell is.

Rossz lehet Frank Williamsnek is végignéznie ezt a vergődést


A csapatfőnök azonban végre látja a fényt az alagút végén, nem úgy, mint tavaly. „Számomra és mindenki más számára is brutális év volt az idei. Óriási kihívást kellett leküzdenünk, de mindig azt mondom, úgy ismerhetjük meg egy ember valódi énjét, ha meglátjuk, hogyan reagál az ilyen nehéz szituációkra” – ecsetelte véleményét Claire Williams a The Guardian című lapban.

„Az egyik legkomolyabb lecke, amit édesapámtól megtanultam az, hogy ha nagyon rögös az út, akkor sem szabad soha feladni. Neki sem volt könnyebb dolga annak idején. A tavalyi év volt az igazi mélypont, a legrosszabb időszak. Megértem, hogy az emberek miért hiszik azt, hogy az idei volt a legrosszabb, de ők nem láthatnak a színfalak mögé.”

„Tavaly még fogalmam sem volt, hogyan fordulhatnának jobbra a dolgaink, idén viszont a Williams már más helyzetbe került. Most már látom előre, hova tartunk és hiszek is ebben, 2018-ban viszont nem is láttam előre semmit és nem is volt miben hinnem” – fogalmazott Claire Williams.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: