Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 22. csütörtök
F1

Kubica utolsó futamára készül

Bő egy éve óriási várakozással tekintett 2019 elé Robert Kubica, hogy nyolc év után visszatérhet a Formula-1-be. Nem alakultak azonban jól a dolgai, így könnyen lehet, hogy élete utolsó versenye jön.

2017 óta keményen dolgozott azon a tapasztalt, de 2011-es ralibalesete miatt nyolc évet kihagyó Robert Kubica, hogy visszatérhessen a száguldó cirkuszba. Tavaly még csak tesztpilótai szerepkörbe került a Williamsnél, idén azonban állandó ülést kapott a grove-i istállónál. Nem sok öröme volt sajnos ebben, az FW42-es ugyanis messze a mezőny leglassabb autójának bizonyult 2019-ben.

A lengyel pilóta bebizonyította, hogy fizikálisan végigbírta a szezont, egyetlen pályán sem adódtak gondjai, még Monte-Carlóban sem. A csapat egyetlen pontját is ő szerezte, bár ehhez Németországban nagy szerencse kellett. Így sem lehet maradéktalanul elégedett, mivel a nyers tempót tekintve jelentősen elmaradt csapattársától, George Russelltől.

Kubica fizikálisan bizonyított, de tempóban lemaradt Russelltől


„Abu Dhabi elég nehéz pálya, de igyekszünk a lehető legjobban beállítani az autót és kihozni a legtöbbet a szezon utolsó futamából. Ez lesz az utolsó versenyem a Williamsszel, úgyhogy a srácok és a csapat miatt is megpróbálom a legjobb eredményt elérni” – tekintett előre Kubica, akiről viszont az a hír járja, hogy egyáltalán nem vonul vissza, 2020-ban vélhetően teszt- és tartalékpilóta lesz, 2021-ben pedig megpróbál visszatérni a mezőnybe.

Újonc csapattársa tavalyi nagy sikerének színhelyére tér vissza. „Vegyes érzéseim vannak, szomorú, hogy véget ér a szezon, az utolsó verseny jön. Ugyanakkor várom, hogy az Abu Dhabiban tapasztalható meleg időjárást mi is megtapasztaljuk. Remek emlékeim vannak innen, tavaly itt nyertem meg a Formula-2-es bajnoki címet, erre örökre emlékezni fogok” – fogalmazott George Russell.

Most viszont még egy pontszerzés is kész csoda lenne az idén rendkívül gyenge formát mutató Williamsszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?