DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kubica: Azt mondták, nem fogom bírni, nem lett igazuk

A nyolc év után visszatérő lengyel pilótáról azt tartották tavaly télen, hogy korlátozott mozgásra képes karjával nem bírja majd a tartós terhelést. Robert Kubica viszont bizonyított a kétkedőknek.

Ugyan Robert Kubica Formula-1-es visszatérése nem teljesen olyanra sikeredett, mint amilyen tündérmesének indult bő egy évvel ezelőtt, amikor a Williams bejelentette, hogy 2019-ben állandó ülést biztosítanak neki, ezzel nyolc év kihagyás után került vissza újra a száguldó cirkusz mezőnyébe.

Azt előre lehetett sejteni, hogy nem lesz sétagalopp számára ennyi kihagyás után ez az esztendő, de a súlyos tervezési hibákkal pályára guruló Williams-Mercedes minden várakozást alulmúlt. Sajnálatos módon így nem is igazán derülhetett ki, mit is tud a ralibalesete előtt a mezőny egyik legjobb pilótájának tartott Robert Kubica, de a kaotikus Német Nagydíjon egyetlen pontocskát azért összekapart némi szerencsével.

A zárófutam előtt pedig egyre inkább egyértelmű, hogy ez lesz az istálló egyetlen szerzett pontja idén, az FW42-es ugyanis annyival lassabb minden riválisánál, hogy ez a hockenheimi tizedik helyezés is csodaszámba megy. Bár a nyers tempót tekintve az újonc csapattárs, George Russell egyértelműen jobbnak tűnt egész szezonban, Kubica így is azt érzi, bizonyított azoknak, akik kételkedtek abban, hogy fizikálisan egyáltalán bírni fogja-e a Formula-1-et.

Kubica fizikálisan kiállta a próbát, minden pályán bírta a versenyzést


„Karom korlátozott mozgási képességeit figyelembe véve rengetegen azt sem hitték el, hogy ezzel egyáltalán versenyezni tudok majd. Számtalan olyan történetet hallottam, hogy az első kanyarokban kialakuló helyzetekre nem leszek képes időben reagálni, ehhez képest, éppen az első köreim azok, amiket egész szezonban remekül megoldottam” – idézi Robert Kubicát a Gpfans.com szakportál.

„Olyan pletykákat is hallottam, hogy Monacóban nem tudom majd végigcsinálni a versenyt, ehhez képest talán éppen Monacóban nyújtottam egyik legjobb produkciómat egész évben. Bár ott is messze le voltunk maradva, de jó érzés volt azon a pályán versenyezni.”

„Úgy fejezem be a szezont, hogy természetesen nem vagyok elégedett összességében a teljesítményemmel, amiatt viszont rettentő boldog vagyok, hogyan reagált a testem és a lelkem erre a nehéz kihívásra, amivel idén szembesültem” – tette hozzá a lengyel.

Robert Kubica már biztosan távozni kényszerül a Williamstől, de erősen szóba hozták a Haasszal és a Racing Pointtal is a jövő évben (mint tartalékpilóta).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: