DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Kubica: Egész évben súlyos alkatrészhiányt kellett rejtegetnünk

Nem elég, hogy a Williams versenyautói a szezon kezdetétől egyértelműen a mezőny leglassabbjai, még a szűkös alkatrészek miatt rendkívüli módon vigyázni is kellett rájuk egész évben.

Már a februári tesztek végén egyértelműen érezni lehetett, hogy története legszenvedősebb szezonja előtt áll a Williams istálló. Így is történt, Robert Kubica és George Russell szinte folyamatosan a betonbiztos utolsó helyen végeznek, amikor a többi gárda pilótáival nem történik valami baj.

Legutóbb, Szocsiban viszont nagy balhé kerekedett abból, hogy Russell karambolja után Robert Kubicának különösebb előzmény nélkül kellett leparkolnia versenyautóját a garázsban a csapat kérésére. A kissé homályos utólagos magyarázatból az derült ki, hogy az istálló egyszerűen spórolni akart az FW42-es alkatrészeivel.

„Nem voltam boldog a döntés miatt, de a versenyeken sajnos mindig hasonló a szituáció, ki kell maradni a kockázatos helyzetekből. Úgy vélem, egészen jól végeztem el azt a feladatomat, hogy – mondjuk ki – óvjuk az autót, amennyire csak lehetséges” – magyarázta Robert Kubica a Motorsport.com szakoldalnak.

Kubica elismerte, egész évben híján voltak az alkatrészeknek


„Sajnos, csalódást keltő így versenyezni, főleg azért, mert egyáltalán nem az első ilyen futamunk volt, amikor ennyire óvni kellett a technikát, már jó ideje ez volt a dolgunk. Balszerencsések voltunk, hogy George két vezetőszárnyat is összetört Szingapúrban, egyet pedig Oroszországban.”

„Ugyanakkor még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy ez (a kényszerű kiállás) már csak a szezon hajrájában történt meg, sokkal hamarabb is kerülhettünk volna ilyen helyzetbe. Reagálnunk kell az ilyen dolgokra és remélni, hogy nem ismétlődik meg újra.”

„Eddig szerencsénk volt, mert George és én is jól tudtuk óvni az autónkat, így el tudtunk rejteni égető alkatrészhiányunkat. Bármelyik futamon belekeveredhettünk volna első körös balesetekbe. Sajnos Szingapúr és Szocsi világossá tette mindenki számára, hogy a versenyzés kockázataira egyáltalán nem álltunk készen. Megtörtünk néhány szárnyat és máris gond lett, ez bármelyik hétvégén megtörténhetett volna korábban is” – tette hozzá Kubica.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: