DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCR

Legendás utcai pályák a tízfordulósra duzzasztott WTCR-naptárban

Pau-Arnos helyett Pau utcái, Estoril helyett újra Vila Real, s remélhetőleg visszatérés Ázsiába: így foglalható össze a Túraautó-vk 2022-es menetrendje, amelyben júniusi időpontot kapott a Hungaroring.

Közzétette előzetes 2022-es versenynaptárát a WTCR, amely alapján jövőre a Túraautó-világkupa megpróbál visszaállni a koronavírus-járvány előtti időszakban megszokott menetrendre. Az idei nyolc helyett ugyanis tíz forduló kapott helyet a kalendáriumban: tulajdonképpen úgy foglalható össze a helyszínek listája országok szintjén, hogy a 2021-es európai állomások térnek vissza Olaszországot leszámítva, s ehhez csapták hozzá ősszel a Dél-Korea, Kína, Makaó túrát – persze megjegyezve, hogy az ázsiai futamok a pandémia és az azzal kapcsolatos korlátozások függvényében lesz megvalósítható.

pau-wtcc



Némi változás azért az európai szakaszban is van, egyfelől a helyszíneket, másfelől a versenyek sorrendjét illetően. A szezon a tervek szerint áprilisban, a csehországi Mostban rajtol, majd jön a franciaországi Pau – de nem az idén látott Pau-Arnos, hanem a legendás utcai pálya, ahol a WTCC legutóbb 2009-ben vendégeskedett (a képen is ez szerepel)! Ezután jön május végén a Nordschleife a nürburgringi 24 órás betéteseményeként, majd június 11-12-én a számunka legfontosabb magyar forduló a Hungaroringen.

A nyári szünet előtt még Spanyolország, Portugália és Oroszország következik a sorban, ám a középső kapcsán változás, hogy a verseny visszatér Vila Real utcáira az idei estorili beugrást követően. Az említett őszi ázsiai túra során a remények szerint végre bemutatkozhat a naptárban a dél-koreai Inje Speedium versenypálya, amelyet a korábban már meglátogatott Ningbo követ Kínában, az idény pedig végre újra a legendás Makaóban érhet véget november közepén, ha a koronavírus is úgy akarja.

A WTCR előzetes 2022-es versenynaptára:

Április 9-10.: Csehország, Most
Május 7-8.: Franciaország, Pau
Május 26-28.: Németország, Nürburgring
Június 11-12.: Magyarország, Hungaroring
Június 25-26.: Spanyolország, Aragon
Július 2-3.: Portugália, Vila Real
Augusztus 6-7.: Oroszország, Szocsi
Október 8-9.: Dél-Korea, Inje Speedium
November 5-6.: Kína, Ningbo
November 18-20.: Makaó
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: