DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCR

Honda-győzelem, Michelisz-pontszerzés a nyitányon

Két argentin és egy svéd a dobogón Marrakechben, Michelisz Norbertet kilökték, de így is sikerült a pontszerzés. Tassi Attilának kevésbé ment jól, de övé lett a leggyorsabb kör.

Az idei WTCR szezon első vesztese Yvan Muller volt, aki hiába csípte el a második rajthelyet, büntetés miatt végül a 26. pozícióból volt kénytelen nekirugaszkodni, ezzel nemhogy a dobogós helyekre, de még a (15 főt számláló) pontszerző zónára is alaposan lecsökkent az esélye.

Esteban Guerrieri nem a legjobban kapta el a rajt pillanatát, Thed Björk kis híján el is ment mellette, de végül az argentin helyezkedett ügyesebben és megtartotta a vezetést. Az első kört nem úszta meg probléma nélkül Tom Coronel, aki kicsit beleállt a falba, de az utolsó helyen folytatni tudta a küzdelmet. Andy Priaulx a rajt utáni tülekedés egyik nyerteseként feljött a harmadik helyre, Michelisz Norbert pedig szintén javított a tizenegyedikről a tizedikre.

Tassi Attilának nem lehettek vérmes reményei a gyenge időmérő után, de négy kör után a huszonötödik helyről a huszonegyedikre ugrott előre. Az első, az ötödik és a hetedik helyen három Honda haladt, a legjobb Hyundai-pilótaként pedig Gabriele Tarquini haladt a hatodik helyen. Coronel, Bennani és Kristoffersson leparkolták autóikat a bokszban már az első körökben.

Az ötödik fordulóban Tassi futotta meg a leggyorsabb kört, de beragadt Ma Csinghua mögé, akit végül a hetedik kör elején sikerült megelőznie, a kínai autója lelassult. Kevés akciót láthattunk, az itt megszokott vonatozás zajlott. A 111-es rajtszámú Priaulx elkezdett visszacsúszni, nyolc kör elteltével már csak a hatodik helyen haladt.

A verseny felénél még mindig egy bolyban haladt szinte mindenki, leggyorsabbnak a folyamatosan felfelé lépegető Jean-Karl Vernay tűnt, keményen támadta Björköt a második helyért, egyetlen másodperc sem választotta el a vezető Guerrieritől. Aurelien Panis pontszerző helyen autózott, de egy defekt az ő esélyeinek is keresztbe tett. Alig néhány pillanattal később Michelisz elé kerültek hárman is, miután Mikel Azcona hátulról meglökte a magyar pilótát, a spanyolon kívül Ceccon és Catsburg is kihasználta Michelisz Norbi problémáját.

Michelisz pontszerzéssel indított, a Hyundainak nem volt esélye a győzelemre


A visszatérő Tiago Monteiro szépen tartotta magát a hetedik helyen, a 13. körben pedig Azcona öt másodperces büntetést kapott a Michelisz elleni szabálytalanságáért. Langeveld Audija is lelassult, kiállni kényszerült. Vernay sem úszta meg szárazon, őt Priaulx meglökése miatt díjazták ugyanúgy plusz öt másodperccel. Ebben az időszakban szó sem volt nyugodt vonatozásról.

Az első három helyezett kicsit elszakadt az üldözőktől Girolamiék ekkor két másodpercnél nagyobb távolságra kerültek Guerrieritől. Tassi Attila a tizennyolcadik pozícióban haladt, amikor (látszólag) fékhiba miatt a gumifalnak koccant, közel fél percet veszített, a lazán autózó Yvan Muller mögé esett vissza.

Thed Björk hiába üldözte Guerrierit, a hondás már behúzta ezen a szűk pályán, ráadásul az argentin gyakorlatilag hibátlan produkcióval rukkolt elő és szerezte meg a győzelmet a Hondának. Björk jött be másodiknak, Vernay pedig harmadiknak, ám a francia a büntetése miatt a hetedik helyre esett vissza.

Azcona nem járt jól a kilökéssel, mivel a számítógép a 16. helyre rangsorolta vissza, kicsúszott a pontszerző zónából is. Michelisz behozta a Hyundait tizenegyediknek, tehát jócskán szerzett pontokat. Elsőre nem volt rossz, akciók, előzések, izgalom, pedig Marrakechben ez nem feltétlenül van mindig így. Tassi Attila is befejezte a versenyt, tizenkilencedikként intették le, csak Haglöföt utasította maga mögé, de a verseny leggyorsabb köre a magyar fiúé lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: