DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WEC

Dominált a Toyota, dobogón a Ferrari

Hiába a váratlan pole, a Ferrarinak igazából nem volt esélye a Toyoták ellen a WEC sebringi nyitányán. Az LMP2-ben és GT-ben is dráma döntött az elsőségről.

Pénteken végre elérkezett a várva várt pillanat: a Sebringi 1000 mérföldes versennyel megkezdődött az Endurance-világbajnokság új aranykora. Hét márka összesen tizenegy Hypercarja várta a startot, a pole-ban az #50-es Ferrarival, amely kisebb meglepetésre az időmérőn egyből legyőzte a Toyotákat.

 

A futamon azonban nem sokáig vezetett a most debütáló 499P, ugyanis amikor az ötödik körben a #83-as Richard Mille AF Corse GT-s Ferrari nagy tempóval a gumifalba csapódott és fejre állt, s emiatt beküldték a biztonsági autót, a maranellóiak úgy döntöttek, mindkét autóval megejtik az első bokszkiállásukat. Ez azonban később visszaütött – főleg úgy, hogy az #50-est még egy áthajtásos büntetéssel is sújtották SC alatti előzés miatt.

Ezzel a két Toyota került az élre, s innentől kezdve apránként, de folyamatosan növelték az előnyüket az üldözőkkel szemben, akik közül a Ferrari sem gumikezelésben, sem fogyasztásban, s néhány szakaszt leszámítva tempóban sem igazán tudta felvenni a versenyt az elmúlt éveket uraló japánokkal. A két autó között azonban kialakult némi küzdelem: eleinte a #8-as egység vezetett, ám nagyjából a féltávnál Jose Maria Lopez egy különösen gyors kivezető köre után a #7-es tört az élre.

wec-ferrari-sebring

A Ferrari csak néhány körig vezetett a Toyoták előtt


Ez pedig már nem is változott a leintésig, így a Lopez, Kamui Kobayashi, Mike Conway trió diadalával indult a 2023-as szezon. Mögöttük a #8-as testvérautó futott be Sebastien Buemivel, Brendon Hartley-val és Ryo Hirakawával, azaz a Toyota kettős sikerével startolt el a WEC új érája. A dobogó alsó fokára két kör hátrányban végül a Porschékkal és az egyetlen Cadillackel is többször összecsapó #50-es Ferrari fért fel Antonio Fuocóval, Miguel Molinával és Nicklas Nielsennel a volánnál, azaz a fél évszázad után visszatérő vörösök pódiummal nyitottak.

wec-cadillac-sebring

Nem volt messze a dobogótól az LMDh-autóval érkező Cadillac

Erről tíz másodperccel maradt le végül a Cadillac, amely tehát negyedik lett, további két körrel megelőzve az egymással is fordulatos csatát vívó Porschékat, amelyek közül az #5-ös egység ért előrébb célba. A többi Hypercart viszont egyaránt problémák sújtották: az #51-es Ferrari a forgalomban hozzáért az #56-os GT Project1 Porsche hátuljához, emiatt húsz percre a garázsba kényszerült.

A Peugeot számára rémálomszerűen alakult a sebringi futam: a #94-es már a felvezető körben a bokszba állt váltógondok miatt, később pedig elektronikai gondok okán vesztegelt órákat a bokszban, míg a #93-as testvérautó a Vanwall-lal is incidensbe keveredett. A Vanwall is defektet kapott ekkor, később a felfüggesztéssel adódtak gondjaik, de a szerelés ellenére is végül a Peugeot-k előtt értek célba. Ami pedig a Glickenhaust illeti: ők már a második órában feladták a versenyt elektronikai meghibásodás miatt.

 

Bizarr hiba az LMP2-ben, női dráma a GT-ben

wec-jota-lmp2-sebring

A másik két géposztály közül az LMP2-ben eleinte a United Autosports #23-as egysége vezette a versenyt, a negyedik órában azonban váratlan megállt az autó: a csapat jelentése szerint elektronikai hiba miatt történt mindez, amelyet egy az autóba szerelt tv-kamerához tartozó alkatrész (!) váltott ki.

Ezzel a #48-as JOTA örökölte meg az első pozíciót (a csapat addig ebben a kategóriában szerepel, amíg a privát Hypercar Porschét le nem szállítja nekik a német gyártó), a győzelem sorsa azonban az eltolt stratégiák miatt egészen a leintésig nyitott volt. Mivel azonban nekik és az őket üldöző Premának is ki kellett állnia tankolni az utolsó percekben, végül Will Stevens, David Beckmann, Yifei Ye hármas győzött a JOTA-val, megelőzve a talpon maradt #63-as United Autosports-autót (Phil Hanson, Filipe Albuquerque, Frederick Lubin) és az említett Premát (Danyiil Kvjat, Mirko Bortolotti, Doriane Pin).

wec-iron-dames-corvette-gt-sebring

A verseny elején nagyot csatázott az Iron Dames és a Corvette

A GTE Amban a futam első szakaszában remekül szerepelt a rajtelsőséget megszerző női egység, az Iron Dames – egészen addig, amíg Rachey Frey az egyik kanyart szélesen nem vette, s a rázókőn kapott ütéstől le nem szakadt a Porsche komplett hátsó karosszériája, ami természetesen szerelést igényelt, s amivel el is szálltak a hölgyek esélyei a dobogóra is.

A győzelmet ezek után a hibátlan versenyt futó egyetlen Corvette húzta be Bean Keating, Nicky Catsburg és Nicolas Varrone révén, két kört adva a #77-es Porschének és az #57-es Porschének.

A WEC idénye egy hónap múlva Portimaóban folytatódik egy hatórás versennyel.

A futam végeredménye, az első tíz:

wec-sebring-eredmeny

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: