DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Button a következő két WEC-viadalt kihagyja

Jenson Button kénytelen kihagyni 2019 első két WEC-versenyét, mivel nem tudja összeegyeztetni egyre bővülő más elfoglaltságaival. Elsősorban a Hondával kívánja megvédeni Super GT bajnoki címét.

A Formula-1 2009-es világbajnoka szemérmetlen álláshalmozónak is mondhatná magát, ugyanis több vasat is tart egyszerre a tűzben. Már idén is előre tudta, hogy elég nehéz lesz összebarkácsolnia saját versenynaptárát, ami a japán Super GT bajnokságot és a WEC nemzetközi sorozatát illeti, ehhez pedig jövőre még hozzájön az is, hogy a Sky Sports F1 televíziós szakértőjeként is tevékenykedik majd.

Számára elsőbbséget élvez a Super GT a Honda színeiben, így idén is kihagyta a spái és a Fujiban rendezett WEC-fordulót, ugyanis ütközésben volt a japán szériával. Ez 2019-ben is pontosan így lesz és a britek 2009-es bajnoka ismét a Super GT mellett dönt majd, mindenképpen szeretné megvédeni idei bajnoki címét. A sebringi hosszútávú viadalra ugyan hivatalosan nevezte az SMP Racing Jenson Buttont, de az istálló azóta bejelentette, hogy a japán sorozat tesztelésének egybeesése miatt a brit valójában nem lesz jelen az ezermérföldes versenyen.

Button számára a Honda az elsődleges, valamint a Super GT bajnoki cím megvédése


„Mindig is egyértelmű volt, hogy nem lesz könnyű összekombinálni a WEC-ben és a Super GT-ben való részvételemet. Ugyanakkor még úgy is hatalmas lehetőség számomra az SMP Racingnél versenyezni, hogy fontos fordulókat vagyok kénytelen kihagyni” – idézi Jenson Buttont a Motorsport.com szakoldal.

„A sanghaji dobogós hely elképesztő eredmény volt számunkra és a csapat remek fejlődését mutatja. Tovább dolgozunk, hogy még ennél is nagyszerűbb eredményekkel jelentkezhessünk” – tette hozzá Button.

Hogy kivel helyettesíti az SMP Jenson Buttont az érintett versenyeken, még nem tudni, de egyes hírek szerint a Williams idei F1-es pilótája, Szergej Szirotkin az egyik esélyes erre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: