DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Retro - Szokatlan roncsderbi Suzukában

A törött autók nem nyújtanak szokatlan látványt Suzukában, de a 2010-es Japán Nagydíj során tuti volt valami a levegőben - Sebastian Vettelt és Kamui Kobayashit ez azonban nem nagyon érdekelte.

Talán azért nem találták a pilóták a fogást az egyébként is nehéz suzukai nyolcason, mert az eső teljesen elmosta a szombati edzéseket, így a versenybíróság úgy döntött, hogy vasárnap délelőttre tolja el az időmérő edzést. A kvalifikáción Sebastian Vettel kevesebb, mint egy tizeddel múlta felül a vb-pontversenyt vezető csapattársát, mögéjük a pénteken bukó Lewis Hamilton, és az egész évben a nagyok mögött ólálkodó Robert Kubica állhatott fel a rajtrácsra.



A kalamajka első felvonása már a rajt előtt megtörtént: Lucas di Grassi olyan hévvel próbálta meg melegíteni gumijait installációs körén, hogy a tempós 130R-ben, óriási sebességnél leszáguldott a pályáról, és rommá törte Virgin-Cosworth-jét. A brazil versenyző sértetlenül szállt ki autójából, és természetesen letehetett róla, hogy ezen a délutánon harcba fog szállni a Lotusokkal és a Hispaniákkal.

Sebastian Vettel remekül jött el a piros lámpák kialvását követően, ahogyan Kubica is, aki másodikként száguldott a német után. A középmezőnyben azonban kapásból négy versenyző is eliminálta magát két, egymástól független balesetben. A beragadó Nico Hülkenberget Vitalij Petrov előzte volna jobbról, majd azt gondolva, hogy már végrehajtotta a manővert, balra húzott - a két autó összekoccant, az orosz kivágódott a pályáról, és a célegyenest övező korlátnak csapódott. Hülkenberg néhány méterrel később adta fel a versenyt, de még így is tovább jutott, mint Felipe Massa és Vitantonio Liuzzi.

A ferraris lesodródott a pályáról az egyes kanyarban, és hiába taposott a fékre, nem tudta megakadályozni, hogy belecsattanjon a Force Indiába. Mindketten a kavicságyban végezték be versenyüket, így egy időre a safety car vette át az uralmat - de ekkor sem maradt el a dráma: a második helyen vígan autózó Robert Kubica autójáról egyszerűen lerepült a jobb hátsó kerék, a futam feladására kényszerítve a lengyel pilótát (az elszálló kerekeknek volt még második fejezete is ezen a délutánon). Ennek köszönhetően a világbajnokság első öt helyezettje foglalta el az első öt pozíciót, Vettel, Webber, Alonso, Button és Hamilton sorrendben.

Noha a Red Bullok végig közel autóztak egymáshoz, az élen változatlan maradt a sorrend, Hamilton váltóhiba miatt csúszott le a harmadik helyről, Button pedig nem volt elég gyors ahhoz, hogy megszorongassa Fernando Alonsót. A show-t inkább Kamui Kobayashi szolgáltatta, aki öt pilótát is ugyanazzal a manőverrel előzött meg a hajtűben - Jaime Alguersuarit kétszer is, kiharcolva ezzel a nap versenyzője címet. Nico Rosberg a hatodik helyen haladt, amikor az S-kanyarokban elhagyta jobb hátsóját, és hiába a gumifal állította csak meg, a pályabírók hamar el tudták távolítani szárnyaszegett Mercedesét.

Vettel győzelmével egálba került Alonsóval a pontversenyben 206 egységgel, Mark Webber előnye viszont 14 egységre rúgott ekkor - de messze volt még a vége…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: