DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

F1-Archív: Zsinórban a 6. Schumacher-pole

Michael, Ralf, Lewis és Kimi sikerei, éremrendszer, BAR-Mercedes, távozó Jean Todt, tragikus Lola, megújuló Hungaroring és az ismeretlen 19 éves Nick Heidfeld. Március 17. hírei 1997 és 2014 közt.

2014: Valósággal ódákat zengett Eric Boullier a McLarennél hozzá hasonlóan Melbourne-ben bemutatkozó Kevin Magnussenről, aki Daniel Ricciardo kizárását követően második lett élete első F1-es futamán. „Hihetetlen hétvégét futott, egy rossz mozdulata sem volt, úgy vezetett, mint egy érett, tapasztalt versenyző. Le vagyok nyűgözve.”

magnussen_nyild



2013: Kimi Raikkönen nyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, mindössze néhány órával a vasárnapra halasztott kvalifikációt követően. A címvédő Vettel csak harmadik lett, Raikkönen mellett Alonsótól is kikapott.

2012: A McLaren kisajátította az első rajtsort az év első időmérő edzésén: Hamilton magabiztosan szerezte meg a pole-t Button előtt. Az edzés legnagyobb meglepetését a két év után visszatérő Romain Grosjean szolgáltatta harmadik helyével, de Michael Schumacher szurkolói is örülhettek, a hétszeres bajnok ugyanis negyedik lett. A negatív szenzációt a Q2-ben simán kieső Ferrari és a 18. helyen záró visszatérő Kimi Raikkönen szolgáltatta.

2011: Michael Schumacher a téli tesztek alapján bízik abban, hogy az idei szezonban már ő és csapattársa, Nico Rosberg is győzelmekért harcolhatnak majd a Mercedes autójával.

2010: „Túlságosan is bíztunk abban, amit ezek az emberek mondtak nekünk, ám ahogy megérkeztem Charlotte-ba, felismertem, hogy hazudtak” – nyilatkozta kritikusan Jose Maria Lopez az USF1 csapatáról, mellyel bemutatkozhatott volna az F1-ben, ha az amerikaiak képesek lettek volna elkészülni a szezonnyitóra. A 26 éves argentin elmondása szerint az F1-ben képzeli el a jövőjét, az idei évet teszteléssel akarja tölteni.

lopez_usf1

2009: Az FIA megerősítette, hogy bár érvényben marad a jelenlegi pontrendszer, az idei világbajnoki címet az nyeri majd, aki a legtöbb győzelmet szerzi – azaz félig-meddig életbe lép az úgynevezett „éremrendszer”. A nap másik fontos híre, hogy 16 év után távozik a Ferraritól a sikerkovács csapatfőnök, Jean Todt.

2007: Kimi Raikkönen magabiztosan szerezte meg a pole-pozíciót első ferraris időmérő edzésén, így ő indulhat az élről az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. A McLarenhez igazoló Fernando Alonso lett a második, a harmadik pedig némi meglepetésre a BMW-s Nick Heidfeld. Az újonc Lewis Hamilton negyedik lett, míg az ötödik helyre a másik BMW-vel Robert Kubica ért oda. Nagy meglepetést okozott az előző szezonban jobbára csak szenvedő Super Aguri, hiszen Sato a 10., Davidson pedig a 11. helyre kvalifikálta magát.

2006: Két tesztpilóta zárta az első két helyen a Maláj Nagydíj második szabadedzését: a hondás Anthony Davidson a williamses Alex Wurzot előzte meg. Az állandó versenyzők közül a címvédő Fernando Alonso végzett a legjobb helyen, aki harmadik lett. A mezőny végén a Midland, a Red Bull és a Super Aguri versenyzői zártak, az újonc Yuji Ide hátránya több mint 8 másodperc volt.

2005: „Nem ijeszt meg, hogy a bajnoki címért harcolhatok, ez is csak egy újabb kihívás a számomra. Tudom, hogy képes vagyok gyorsan menni, nem okozok majd csalódást” – nyilatkozta optimistán a szezonnyitót megnyerő Giancarlo Fisichella...

fisichella_2005_1

2003: A Hungaroring első embere, Palik László bejelentette, hogy megkezdik a pálya átépítését, ami a nyomvonal megváltoztatását is jelenti. Frank Tamás azt is elárulta, hogy 38 különböző variáns közül választották ki a legjobbat.

2002: Kettős győzelmet aratott a Williams-BMW a Maláj Nagydíjon Ralf Schumacher vezetésével, miután Juan Pablo Montoya az első kanyarban ütközött Michael Schumacherrel. A négyszeres bajnok végül harmadik lett, miután a hajrában megelőzte az így is karrierje legjobbját beállító renault-s Jenson Buttont. A két Sauber, Heidfeld és az újonc Massa szerzett még pontot, míg a két McLaren egyaránt motorhiba miatt esett ki.

2001: Michael Schumacher Sepangban sorozatban hatodik pole-pozícióját szerezte, míg mellőle csapattársa, Rubens Barrichello indulhat holnap, aki az utolsó pillanatban előzte meg Ralf Schumachert, ezzel megakadályozva, hogy a sportág történetében először egy testvérpár induljon az első sorból. Mika Hakkinen negyedik lett, mögötte Trulli, Villeneuve és Montoya következett.

schumi_2001_malaysia

2000: Pedro de la Rosa melbourne-i balesete alaposan átírta az Arrows terveit, akik eredetileg közvetlenül Interlagosba akartak repülni Ausztráliából, ám a sérült kasztnit muszáj volt Leafiledbe szállítani, hogy megjavítsák. Egyelőre kérdéses, hogy sikerülhet-e ez időben.

1999: A Stewart versenyzője, Rubens Barrichello zárta az élen a mai barcelonai tesztnapot, megelőzve a szezonnyitót megnyerő Eddie Irvine-t. A Brazíliára készülő csapatok Barcelona után Jerezben is tesztelni fognak, kihasználva az első két futam közti szokatlanul hosszú, öthetes szünetet.

1998: A szezon végén a Tyrrell csapat helyére lépő BAR egyes pletykák szerint Mercedes-motorral indul majd 1999-ben, a stuttgartiak viszont ezt határozottan tagadták.

lola_1997

1997: Nem alakult jól az újonc Lola számára a mai tesztnap Silverstone-ban: Ricardo Rosset több mint 10 másodperc hátrányt szedett össze az élen záró jordanes Ralf Schumacherhez képest, míg csapattársa a pályára sem tudta vinni autóját motorhiba miatt. A McLarennél egy 19 esztendős fiatal tehetség, Nick Heidfeld is autóba ülhetett.

2005-03

A magazin 2005. márciusi címlapja - az aktuális AFM ajánlója és előfizetési információk itt.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: