DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Neuville dominál, de Ogier vezet - ezt láttuk eddig idén a WRC-ben

Borzasztóan érdekes szezont látunk eddig az elmúlt években rendre Ogier végső győzelmét hozó rali-világbajnokságon - tekintsük át kicsit, hogy mi is történt eddig és hogy mi várható a folytatásban.

Nagyon régen láttunk utoljára ilyen szoros, kiegyenlített és sok szereplős küzdelmet a rali-világbajnokságon, mint az idei szezonban - az elmúlt négy évet Sebastien Ogier és a Volkswagen kérdés nélkül uralta, azt megelőzően pedig csak rövid időszakokra tudták megszorítani egy szűk évtizeden keresztül Sebastien Loeböt. Az idei év más, az első négy futam során négy különböző pilóta nyert, méghozzá négy különböző márkával és rajtuk kívül még ketten ott voltak az első helyért folyó harcban legalább egyszer.

A pontversenyt tekintve a kivárásra, biztonságra autózó Ogier áll a legjobban, de ne felejtsük, hogy a címvédő csak egyszer, Monte-Carlóban tudott nyerni és akkor sem ő volt a leggyorsabb - az öt futam során tulajdonképpen még egyszer sem tudott dominálni, minden helyszínen, minden talajon volt nála gyorsabb. Hasonló a helyzet a második helyen álló Jari-Matti Latvalával, aki a parádés rajt óta önmagát meghazudtolóan pontos és hibamentes autózást mutat be, ezzel tartja magát a második helyen a visszatérő Toyotával.

A mezőny leggyorsabbja az eddigiek során viszont mindenképpen Thierry Neuville volt és itt meg kell jegyeznünk, hogy valószínűleg neki köszönhetjük az eddigi szoros állást. Úgy fest, hogy a 2017-es Hyundai egy fokkal a riválisok előtt van, legalábbis kezelhetőségben, a kétszeres vb-második belga pedig ötből négyszer be is bizonyította ezt - csak éppen Monte-Carlóban és Svédországban is hibázott, ezzel két biztos első helyet dobott el magától. Nem kell hozzá nagy matek, hogy lássuk: anélkül a két apró hiba (amelynél nagyobbat követett már el ő is, Ogier is, Latvala is) nélkül magabiztosan vezetné a tabellát és arról beszélnénk, hogy pályafutása első vb-címe felé halad.

neuville_1



Így viszont adott időt a többieknek a felzárkózásra, már ami a tempót illeti és bár ő az egyetlen, aki két futamot is tudott nyerni, ez a kettő nem jött könnyen: Korzikán Kris Meeke esett ki előle az élről, Argentínában pedig hihetetlen körülmények között előzte meg az utolsó szakaszon Elfyn Evanst. 

Neuville hátránya jelenleg 18 pont Ogier és mindössze kettő Latvala mögött, messze ő nyerte a legtöbb szakaszt (25-öt, a második legtöbb 13), így ideális helyzetben van ahhoz, hogy támadjon - Portugáliában még két hellyel hátrébb rajtol a pályatakarítással szenvedő Ogier-hez képest, itt tovább faraghatja a különbséget. 

Ha viszont azt szeretnénk, hogy a bajnokság hajrája is izgalmas legyen még, ahhoz vagy a riválisoknak kell találniuk valamit, vagy Neuville-nek kell még az első két futamon látotthoz hasonló hibákat elkövetnie. Egyénileg két pilóta tudja vele tartani a lépést, Kris Meeke és Ogier, de előbbi már akkora hátrányban van a tabellán, hogy vele nem nagyon kell számolni - ezzel együtt mégis döntő faktor lehet a brit, hiszen Neuville-től és Ogier-től is értékes pontokat vehet el, amikor sem ő, sem a Citroen nem hibázik.

meeke-korzika

Arra azért nagy pénzben lehet fogadni, hogy Meeke fog még idén futamo(ka)t nyerni, ahogy arra is, hogy Ogier és az M-Sport talál még némi sebességet - a világbajnok többször panaszkodott arra, hogy még mindig nem az "övé" az autó teljesen, ráadásul kisebb-nagyobb technikai problémák is hátráltatták az elmúlt hetekben.

Plusz faktor lehet a folytatásban az említett Evans is, aki drámai körülmények között bukta el pályafutása első győzelmét, de úgy fest, hogy a soron következő versenyekre jó lesz a DMACK abroncs, azt pedg megmutatta már, hogy ha ez így van, akkor számolni kell vele - ő nyerte eddig a második legtöbb (!) gyorsaságit az év során.

Még egy dolog egyébként felkavarhatná az állóvizet (ami nem áll, sokkal inkább csobog): ha a gyártók versenyében lemaradó Toyota, vagy a Citroen úgy dönt, hogy leigazolja Andreas Mikkelsent. A norvég klasszisról mi is írtunk már korábban, a WRC2-ben dominál, amikor rajthoz áll és ahhoz kétség sem férhet, hogy toppilóta ebben a mezőnyben is - vajon kap lehetőséget valakitől még idén?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: