DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Russell a bokszutcából rajtol Szingapúrban

A Mercedes ifjú britje a 11. rajthelyet lesz kénytelen feladni Szingapúrban, miután a Mercedes úgy döntött, hogy egy teljesen új erőforrással vágnak neki a versenynek Russell esetében. A 63-as rajtszámú autóba új belsőégésű motor, turbófeltöltő, MGU-H, MGU-K, akkumulátor és és központi elektronika is került a kvalifikációt követően. Mivel a csere nem került jóváhagyásra az FIA technikai delegáltja által, ezért a szokásos mezőny végi start helyett Russell a bokszutcából lesz kénytelen a mezőny után eredni.

Hogyan alakult volna a 2021-es vb-harc a korábbi pontrendszerekben?

Az elmúlt évek legkiélezett Formula-1-es világbajnoki csatája zajlott 2021-ben Max Verstappen és Lewis Hamilton között, akik pontegyenlőséggel vágtak neki a mindent eldöntő futamnak, s végül a holland csupán nyolcpontos előnnyel hódította el a trófeát. De vajon mi lett volna a helyzet, ha még a korábbi pontrendszerek vannak érvényben? Persze az ilyen számításoknak mindig csak elméletben van értelme, elvégre a pilóták és a csapatok hozzáállása is változna a pontszisztéma függvényében, mindenesetre érdekes a Racing Statistics YouTube-csatornájának infografikája, amelyben a 2003 és 2009 között érvényes 10-8-6-4-3-2-1-es, valamint az 1961-től 1990-ig érvényben lévő 9-6-4-3-2-1-es rendszerben viszi végig az előző évadot:

 

Mint látható, Verstappen mindegyik számítás szerint világbajnok lett volna – igaz, a 2003-2009 közötti rendszerben csak egy ponttal, és Hamilton fordult volna előnnyel Abu Dhabira –, viszont érdekesség, hogy mindkét korábbi felállásban nem Carlos Sainz, hanem Charles Leclerc végzett volna a középmezőny legjobbjaként.

Elindultak a tesztek a MotoGP-ben – csatlakozz Facebook-csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

A sepangi teszttel véglegesen felébredt téli álmából a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategória, így egyre több a történés a MotoGP háza táján. Ha imádod a kétkerekűeket és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még részletesen számolunk be még több hírről és információról (mint például itt, itt és itt) a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

40-darryn-binder-_lg78955.gallery_full_top_fullscreen

Ralival és ralikrosszal érkezik az Autósport és Formula Magazin februári adása

A Spíler1 TV-n ma, azaz vasárnap délelőtt 11 órakor jelentkező új műsorunkban szó lesz a WRC-szezonnyitó Monte-Carlo Raliról, de visszatekintünk még a Szilveszter Rali történéseire, valamint a WRX előző idényére, míg stúdióvendégünk a ralikrosszban jeleskedő Luigi lesz. Ne feledjétek tehát: Spíler1 TV, 11 óra!

autosport-es-formula-musor-spiler-logo

Ezzel a képpel tudatta a világgal Hamilton, hogy visszatért

Lewis Hamilton közel két hónapig rejtőzködött, miután önhibáján kívül elveszítette a győzelmet a 2021-es szezonzáró utolsó körében. Nem csupán a futamgyőzelem, de a nyolcadik világbajnoki cím is elúszott, a brit pedig olyannyira nem értett egyet az FIA által meghozott döntésekkel, hogy egészen mostanáig nem volt hajlandó nyilatkozni, és a közösségi oldalairól is eltűnt.

Régóta várja a világ, hogy újra jelentkezzen, és bár jövőjével kapcsolatban továbbra sem osztott meg gondolatokat, Instagramon végre bejelentkezett egy fotóval, ami alatt a következő felirat áll: „I've been gone. Now I'm back!", ami annyit tesz: „Elmentem. Most visszajöttem!”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

A vártnál jóval kevesebbért kelt el Alonso korábbi F1-es Renault-ja

Mi is megírtunk nemrég, hogy elárverezik Fernando Alonso 2004-es Renault-ját, amellyel annak idején a szezon utolsó három nagydíján vett részt. Az R24-07-es az előzetes várakozások szerint akár 385 ezer angol fontért is elkelhetett volna, ám ettől végül nagyon messze kerültünk: a PlanetF1 beszámolója szerint mindössze 217 808 fontot fizettek érte.

Csak érdekességképp: az árverésen egy 1996-os Ferrari F310-es bemutató F1-es autó is elérhető volt, amely viszont túlszárnyalta a várakozásokat, ugyanis au 50-85 ezer font helyett 182 240 fontért kelt el.

alonso-2004-renault-dppi

Videó: Idén először pályán a MotoGP mezőnye

Sepangban kezdetét vette az első hivatalos előszezoni teszt, amelyen a hét eleji shakedownnal ellentétben immár a teljes mezőny pályára gurult. Az első napról készített mozgóképes összeállítást a MotoGP közösségi oldala, benne többek között a visszatérő Marc Marquezzel, a világbajnok Fabio Quartararóval, az újoncokkal és gyakorlatilag mindenki mással:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Pillants be Raikkönen utolsó futamának kulisszái mögé!

Kimi Raikkönen két évtized után vonult vissza tavaly év végén a Formula-1-től. Az Alfa Romeo és az F1 jóvoltából most bepillanthatunk a számára utolsó Abu Dhabi Nagydíj kulisszái mögé, így hallhatjuk nyilatkozni a hozzá közel állókat, láthatjuk, hogyan beszél a Jégember a mérnökökkel zajló egyeztetésen, de az is kiderül, hogy tényleg jó kapcsolatot ápolnak Antonio Giovinazzival, aki el is hívta a 2007-es világbajnok családját magukhoz a nyárra. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

raikkonen-video-f1

Itt követheted élőben a RoC Nemzetek Kupáját!

Svédországban, jeges-havas pályán tér vissza a hétvégén a Bajnokok Tornája, amelynek csapatversenyét szombaton déltől, egyéni küzdelmeit pedig vasárnap ugyanebben az időpontban rendezik, számos nagynevű indulóval. Magyar tv-csatorna nem közvetíti a gálaversenyt, a briteknél viszont a Sky Sports F1 tűzi azt műsorra, amelynek adását IDE vagy a képre kattintva lehet nézni:

roc-sved

Jack Aitken idén debütál az ELMS-ben

Új kalandba kezd a Williams F1-es csapatának tartalékosa. Jack Aitken alig két hónappal azután, hogy Sebringben tesztelhette az Ed Carpenter Racing IndyCar autóját és részt vett a Formula-1 szezonzárója utáni teszten Abu-Dhabiban, egy pénteki bejelentés szerint az Európai Le Mans Széria (ELMS) versenyein fog részt venni a jövőben. A brit pilóta Salih Yoluc és Charlie Eastwood mellett egy Oreca 07-est fog vezetni a Racing Team Turkey színeiben az LMP2-es kategóriában. A fiatal versenyző Harry Tincknell helyett ugrott be a csapatba, a lehetőségnek pedig természetesen nagyon örült.

„Örömömre szolgál, hogy idén az ELMS-ben és az LMP2-es kategóriában debütálhatok a Racing Team Turkey színeiben. Ez olyasvalami, amit már régóta szerettem volna kipróbálni, és egy olyan bajnokság, amit egyébként is figyelemmel kísérek. Nagyon izgalmas, hogy csatlakozhatok Salih és Charlie mellé, és hogy egy olyan autóba ülhetek, amelynek egyértelműen megvan a tempója. Biztosan versenyben lehetünk a dobogós helyekért és a győzelmekért, szóval alig várom, hogy elkezdjük a munkát, és megnézzük, mire vagyunk képesek”

Új feladatot kapott az FIA-nál az MNASZ-elnök

Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség új elnöke levezette első két Világtanács-ülését, amelyen több bizottság tagjait és vezetőit is kinevezték. Ebben számos magyar is érintett volt, többek között a mostantól új feladatot kapó MNASZ-elnök, Oláh Gyárfás is, aki eddig az Offroad Bizottságot vezette, ezentúl viszont az az FIA Electric és New Energy Commission tagja lesz. Oláh Gyárfás a Facebook-oldalán posztolt erről és a többi magyar megbízottról:

A Honda és az Aston Martin is életre keltette 2022-es motorját

Illetve hivatalosan nem a Honda, hanem a Red Bull Powertrains erőforrása ez, de hát... szóval az AlphaTauri tett közzé egy videót:

De nem ők voltak az egyetlenek, az Aston Martin is csatlakozott a sorhoz, ők is beröffentették a Mercedes-motort:

Minden eddiginél többet sejtető képet osztott meg a W13-asról a Mercedes

Még csaknem két hetet kell várnunk rá, hogy február 18-án leleplezzék a zsinórban nyolc konstruktőri vb-címet gyűjtő Mercedes 2022-es Formula-1-es autóját, a csapat közösségi oldalain azonban időről időre jelennek meg elsötétített részletek a versenygépről. A mostani kép viszont minden korábbinál többet enged láttatni a W13-asból:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

16 éves szupertehetséget igazolt a Williams

Zak O'Sullivannel erősít a Williams: a grove-iak a 17. születésnapját még csak most vasárnap ünneplő tehetséget szerezték meg a juniorprogramjukba. O'Sullivan még csak 2019-ben váltott a gokartozásról az autózásra, de a GB3 bajnokságot tavaly egészen döbbenetes fölénnyel, 164 pontos előnnyel nyerte meg és a jövő egyik legfényesebb brit autóversenyzőjének várják. O'Sullivan a Williams segítségével 2022-ben már nagyszínpadra kerül: a csapatnál végzett szimulátoros tevékenység mellett ugyanis a Carlin színeiben a teljes Formula-3-as szezont teljesíteni fogja.

Zak OSullivan Joins the Williams Racing Driver Academy - 1

Minden, ami rali: elindult a Formula.hu ralis csoportja

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!

5s3jytr9827173t1lkum_lg

Vettel és Schumacher kiválóan bírják a hideget

Különleges módon készül a Race of Champions tornára Sebastian Vettel és Mick Schumacher. A négyszeres világbajnok és a Haas pilótája a svéd ralikrossz versenyző, Nils Andersson társaságában töltötte az időt, edzés gyanánt pedig a szakadó hóba is elmentek futni. Az Aston Martin pilótája láthatóan élvezte az időjárást, mivel rövidnadrágban teljesítette az előttük álló feladatot.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Vajon tényleg leesett Norris egyszer a háztetőről, amikor ott akart beosonni a hálószobájába?

Igaz vagy hamist játszott egymással a McLaren egyik partnere révén Lando Norris és Daniel Ricciardo, amelyből többek között a poszt címében feltett kérdésre is választ kapunk, de azt is megtudjuk, hogy az ausztrál tényleg félt-e attól, hogy áramütést szenvedhet, ha vihar közben kapcsolja be a mosógépet:

 

Mint kiderült, mindkét állítás igaz volt, de Norris kapcsán arra is fény derült, hogy gyerekként lovagolt, az viszont nem volt igaz, hogy Ricciardót „gyorshajtáson” kapták volna a saját farmján egy traktorral a karanténidőszak során.

Bottas mégsem indul a Bajnokok Tornáján, hölgyversenyző ugrik be a helyére

Valtteri Bottas is részt vett volna a hétvégi Race of Championsön – aktív Formula-1-es pilótaként ő, Sebastian Vettel és Mick Schumacher szerepelt a nevezési listán –, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy az idén már az Alfa Romeót erősítő finn mégsem tud szerepelni. A közleményben csupán „egyéb kötelezettségről” írnak, konkrétumot nem említenek. Bottas helyére pedig a W Series egyik oszlopos tagja, a futamot is nyerő Emma Kimilainen ugrik be a hétvégén. Így a szombati Nemzetek Kupáján is ő képviseli majd Finnország színeit a kétszeres világbajnok legenda, Mika Hakkinen mellett – akiről egyébként azt mondta a hölgypilóta, hogy a gyermekkori hőse.

A Bajnokok Tornájának sorsolásáról itt írtunk, a versenyeket szombaton és vasárnap is déltől rendezik a havas-jeges svédországi pályán.

bottas-dppi_1

Stoner vallomása: szorongással küzdött MotoGP-s pályafutása során

Hiába volt illusztris eredménysora a MotoGP-ben eltöltött hét szezonja során a számos futamgyőzelemmel és a két vb-címmel, Casey Stoner kapcsán rendre sok a ’mi lett volna, ha’ jellegű kérdőjel (ahogy arról a lentebb meghallgatható Formula Motocast-adásban is szót ejtettünk 1:08:34-től), és nem is csak azért, mert már 27 évesen visszavonult. Az ausztrál klasszist már aktív pályafutása során is kínozta a krónikás fáradtság szindróma (amely még az utóbbi években is jelentkezett nála), de az exversenyző most elárulta: csak később tudta meg, de szorongással is küzdött. Ennek volt köszönhető az is, hogy Stoner rosszul kezelte a médiát és a nyomást – minderről a Gypsy Tales podcast adásában beszélt:

„Csak nemrég diagnosztizálták nálam a szorongást, amiről nem is tudtam, hogy létező dolog. Azt hittem, ezt az emberek csak úgy mondják, hogy ők így stesszelnek. Mindenki stresszel. Nekem még a hátam is beáll a szorongástól a lapockáim között. Most is érzem, ha olyan helyzetbe kerülök, amiben nem érzem kényelmesen magam. Egyszerűbb lett volna, ha tudok erről a pályafutásom során, talán valamelyest jobban kezeltem volna a helyzetet. Rossz hírem volt amiatt, mert kissé zárkózott voltam az emberekkel és a médiával, mert nem éreztem kényelmesen magam, ahogy a tömeggel sem.”

„És ott voltak a versenynapok… A karrierem utolsó két évéig minél jobb hétvégém volt, annál inkább meg akartam halni. Szó szerint a motorhome padlóján feküdtem összegörnyedve, a gyomrom görcsben volt. Éreztem a nyomást a csapat és mindenki részéről, aki segített. 70 ember dolgozik a csapatban, s különösen akkor, ha te vagy az első számú, minden hétvégén azt várják tőled, hogy nyerj. És csak a pályafutásom után realizáltam, miért szenvedtem ezzel ennyire. Az utóbbi években volt egy mantrám, ami segített, miszerint csak azt tudod megcsinálni, amire képes vagy, annál többet nem tudsz tenni.”

stoner-motogp-dppi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

 

Eltörölhetik idén a Q2-es gumiszabályt

Több éve érvényben lévő szabály, hogy azok a versenyzők, akik bejutottak az időmérő edzés utolsó szakaszába, azon a gumin kötelesek elrajtolni a vasárnapi futamon, amellyel a Q2-ben a legjobb körüket teljesítették – ez alól csak az képez kivételt, ha a kvalifikáció vagy a verseny esős pályán zajlik, vagy az adott pilóta a bokszutcából kénytelen indulni. A szabály eredeti célja az volt, hogy a top 10-be be nem jutók számára stratégiai előnyt biztosítson azáltal, hogy ők szabadon választhatnak kezdő szettet a nagydíjon, a valóságban azonban az következett be, hogy a leggyorsabbak eleve a tartósabb keményebb keverékeken is bejutottak a Q3-ba, így nem csak elölről rajtolhattak, de még taktikailag is jó helyzetben is találták magukat – erre korábban Ross Brawn, a Formula-1 sportigazgatója is rávilágított.

Emiatt egy ideje felmerült, hogy törölhetik ezt az előírást, s most a Motorsport.com olasz kiadása arról számolt be, hogy ez meg is történt. Bár hivatalosan még nem adtak ki erről a közleményt, a lap információi szerint többé nem kell a Q2-es gumiszetten rajtolniuk az első tízbe jutóknak, azaz minden csapat és versenyző szabadon választhatja meg, milyen keveréken vág neki az adott versenynek – s ez a szabály már 2022-ben életbe léphet.

pirelli-f1-gumi-dppi

fotó: DPPI

Enyhíthetnek a megrovások rendszerén a Formula-1-ben

A megrovás egy bevett szankcionálási forma a Formula-1-ben: osztanak ki ilyet pályán vagy azon kívüli kihágásért egyaránt – tavaly például Sebastian Vettel azért gyűjtött be egyet, mert a Magyar Nagydíjon a himnuszok alatt nem vette le a szivárványos pólóját. Az is hosszú ideje a szabályok része, hogy aki egy idényen belül három megrovást összegyűjt, az automatikusan tíz rajthelyes büntetést kap a következő futamra – igaz, az is kikötés, hogy ebből a háromból kettőnek legalább a versenyzéshez kapcsolódó szabálytalanságnak kell lennie.

Nos, az Auto Motor und Sport információi szerint változás lesz ebben: mostantól három helyett öt megrovást kell összegyűjteni a tízhelyes rajtbüntetéshez. Ennek oka a szezononkénti versenyek számának emelkedésében keresendő: mivel egyre több a futam, könnyebben el lehetne érni a kritikus számot. Tavaly amúgy összesen 11 pilóta kapott megrovást, közülük Lewis Hamilton, Kimi Raikkönen és Esteban Ocon duplázott.

A német lap szerint a büntetőpontok rendszeréhez – ott egy éven belül 12 begyűjtött egység jár automatikusan egyfutamos eltiltás – egyelőre nem kívánnak hozzányúlni. Ezen a téren Yuki Tsunoda áll a legrosszabbul, hiszen pillanatnyilag nyolc büntetőponttal rendelkezik, de a regnáló világbajnok, Max Verstappen és Red Bull-os társa, Sergio Perez is hétnél jár.

f1-grid-2021-dppi