DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Russell elmondta, miért szenved az időmérőn a Mercedes

Megosztott egy elméletet arról a fiatal brit, hogy miért teljesíthetnek haloványabban szombatonként: ami a futamon előny számukra, az bizony egy körön szemlátomást visszaüt.

Bár egyértelműen előrelépett a Mercedes a szezon eleji küszködése óta, továbbra is kirajzolódik az a tendencia, hogy az időmérő edzéseken rendre gyengébben teljesítenek, míg a vasárnapi futamokon sokkal jobb tempóra képesek – még ha például akadnak olyan kivételek is, mint például George Russell hungaroringi pole-pozíciója.

russell-mercedes-monza-2022-f1



Amikor erről kérdezték, a fiatalabb brit versenyző bevallotta: még a csapatnál sem értik teljesen ennek a jelenségnek az okát, viszont ő úgy érzi, hogy az autó egy olyan tulajdonsága áll a háttérben, ami a versenyeken előnyt jelent számukra, egy körön viszont hátrányosan érinti őket.

„Ez olyasmi, amit mi is még 15 verseny után is próbálunk megérteni” – fogalmazott a haloványabb kvalifikációs és erősebb versenyteljesítmény kapcsán Russell, akinek szavait a RacingNews365.com portál idézi. „Kétségtelen, hogy nagyon jók vagyunk a gumihőmérsékletek kezelésében, és ez vélhetően ellenünk dolgozik az időmérőkön.”

„Úgy gondolom, hogy azok a középmezőnybeli autók, amelyek alapból jobban felmelegítik az abroncsokat, megtehetik, hogy lassabban teljesítik a kivezetőköreiket, ezáltal kevésbé károsítják a gumikat, s így még jobb lehet a teljesítményük egy körön. Amit nálunk elég rendszeresen látni, hogy az időmérőn olyan tempóval kell teljesítenünk a kivezetőköröket, hogy azzal megsértjük a gumik felületét. És talán ez az oka, hogy hátrányban vagyunk a kvalifikációkon. De ez csak elmélet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: