DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Hivatalos: Az Audi jön az F1-be

Megtörtént a várva várt bejelentés, a német gyártó beszáll a száguldó cirkuszba 2026-tól, méghozzá motorgyártóként. A Sauberről egyelőre nem ejtettek szót, az év végéig jelentik be a partneristállót.

Már a csütörtöki sajtónapon elterjedt az információ, hogy pénteken nagy bejelentésnek ad otthont Spa: a Formula.hu azt tudta meg a helyszínen, hogy délelőtt 9:15-kor Mohammed ben Sulayem FIA-elnök az Audi képviselőivel együtt tart majd sajtótájékoztatót. Ebből már sejteni lehetett, hogy mi fog történni, hiszen hónapok óta írunk/beszélünk arról mi is, hogy az Audi a Sauberrel szeretne beszállni a Formula-1-be 2026-tól.

audi2



Nem is kellett csalódnunk: a várt időpontban bejelentették, hogy az Audi motorgyártóként csatlakozik a száguldó cirkuszhoz. Markus Duesmann, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a költségsapka és az üzemanyagszabályok olyan irányba vitték el a sportágat, amellyel azonosulni tudnak és a sikeres DTM-, valamint Formula-E-szereplés után az F1-be is beszállnak. Kiemelte, hogy az F1 egyfajta laboratórium az autóipari fejlesztésekhez, de hozzátette, hogy az F1 és az Audi is a fenntarthatóságért dolgozik, ez tükröződik a 2026-tól érvényes szabályokon és emiatt érezték úgy, hogy eljött az ideje a beszállásuknak.

Stefano Domenicali, az F1 ügyvezető igazgatója is üdvözölte a márkát és örömét fejezte ki azt illetően, hogy egy ekkora gyártót köszönthetnek a rajtrácson, ami egyúttal azt is jelenti, hogy jó irányba mozdul a sportág a 2026-os szabályokkal. Mint mondta, ez a lépés azt erősíti meg, hogy a fenntartható üzemanyaggal működő hibrid erőforrások jelentik az autóipar jövőjét is.

A Sauberről egyelőre nem ejtettek szót, annyit árultak el, hogy az idény végéig tesznek bejelentést azzal kapcsolatban, hogy melyik istállóval lépnek partnerségre 2026-tól. Hozzátették, hogy a tesztpadok már rendelkezésre állnak az F1-es motorokhoz, most azon dolgoznak, hogy meglegyen a kellő létszámú személyzet és a megfelelő eszközpark ahhoz, hogy beszálljanak. A tervek szerint ezek az év végéig megoldódnak, onnantól pedig lesz három évük arra, hogy tökéletesítsék az erőforrást. 

Az Audi egyébként a németországi központjában fogja gyártani ezeket a motorokat, így több mint egy évtized után fejlesztenek majd újra F1-es erőforrásokat az országban. A projekt vezetője Adam Baker lesz, aki három évig dolgozott az FIA-nál és különböző szakágakban, különböző gyártóknál több vezető posztot is betöltött már. Egyelőre 120 ember dolgozik a projekten már fél éve, de 300 fősre tervezik a bővítést. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: