DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Russell a bokszutcából rajtol Szingapúrban

A Mercedes ifjú britje a 11. rajthelyet lesz kénytelen feladni Szingapúrban, miután a Mercedes úgy döntött, hogy egy teljesen új erőforrással vágnak neki a versenynek Russell esetében. A 63-as rajtszámú autóba új belsőégésű motor, turbófeltöltő, MGU-H, MGU-K, akkumulátor és és központi elektronika is került a kvalifikációt követően. Mivel a csere nem került jóváhagyásra az FIA technikai delegáltja által, ezért a szokásos mezőny végi start helyett Russell a bokszutcából lesz kénytelen a mezőny után eredni.

Hamilton visszatérésének a Mercedes is örül

Hosszú idő után tett közzé bejegyzéseket a közösségi média oldalain Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok a tavalyi szezonzáró után jelentős időre eltűnt, így sokan már a visszavonulásáról beszéltek, ám legutóbbi posztja alapján erre egyre kevesebb esély mutatkozik. Csapata egy elég sokatmondó képpel köszöntötte újra a brit versenyzőt, melyen Hamilton az elmúlt napokban érkező üdvözlő üzenetek előtt áll.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Áron alul kelt el Michael Schumacher autója

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, több ismert pilóta autója került eladásra az utóbbi egy évben. Ez a tendencia idén is folytatódott, így például Michael Schumacher egykori szolgálati autójával, melyre a Bonhams árverésén lehetett licitálni. Mivel a járművet a hétszeres világbajnok is használta, ráadásul a felszereltsége és állapota is kiváló volt, így korábban arról szóltak hírek, hogy körülbelül 110 ezer dollárért vihetik el, ám végül mindössze 31 600 dollárt, vagyis durván 9,7 millió forintnak megfelelő összeget fizettek érte.

Haas a pole-ban? Ilyen meglepetés történt 13 éve!

Képzeljétek csak el, hogy az elmúlt másfél évben nulla pontot szerző csapat egyszer csak a pole-ban találja magát! Ez történt a Force Indiával a 2009-es Belga Nagydíjon, melyet nagyon előkelő helyre tettünk a Formula Podcast legutóbbi, az elmúlt negyedszázad legnagyobb meglepetéseit sorra vevő adásában – e szakaszt 01:10:36-tól hallhatod!

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Minden, ami rali: csatlakozzatok a Formula.hu új csoportjához

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!

5s3jytr9827173t1lkum_lg

Mi Russell első F1-es emléke? Melyik volt legkínosabb pillanata?

Ismerd meg George Russellt – ez a Petronas videójának címe, a főszerepben a maláj vállalat partnere, a Mercedes új igazolásával. Mivel három szezont töltött az F1-ben, Russellt nem igazán kell bemutatni, de a pörgős kérdezz-felelekben így is találni pár érdekes választ.

Néhány kérdés és válasz a teljesség igénye nélkül:

Kedvenc pálya? Silverstone.

A legkínosabb pillanat az F1-ben? Valószínűleg a baleset Valtterivel Imolában, 2021-ben.

Kedvenc verseny? Kétségtelenül az, amikor a Mercedesnél versenyeztem a Szahíri Nagydíjon.

Legkorábbi F1-es emlék? A 2009-es Ausztrál Nagydíj, Jenson Buttonnal a fehér és neonsárga Brawnban, amelyből a Mercedes lett.

Esős vagy száraz verseny? Szeretem az esőt, az első F1-es dobogóm is így értem el, pontosabban egy esős időmérőn.

Szerinted hol fogod megszerezni első mercedeses dobogód? Az első versenyen, Bahreinben!

Minihíradó: Hamilton visszatért

Eltelt egy újabb hét az uborkaszezonban, de már érezhetően közelítünk a 2022-es szezon kezdetéhez, amit az is jelez, hogy bemutatták az első idei autót és persze az is, hogy megjelent a Minihíradó újabb része, melynek fő témája Lewis Hamilton visszatérése a közösségi médiába.

 

Büszkén pózol magazinunkkal az „Egy lány, egy autó” rovat szereplője

Az Autósport és Formula Magazin 2022. februári lapszámában a népszerű Egy lány, egy autó rovatban Nikolett szerepelt egy Chevrolet társaságában. A fiatal hölgy az alábbi fotó tanúsága szerint büszkén kapta kézhez a lapot:

elea-nikolett

Amennyiben valaki Miskolcról vagy környékéről jelentkezne modellnek lapunk rovatába, szívesen fogadjuk – a jelentkezést referenciákkal az info@formula.hu címre várjuk.

Hova tűnt Damon Hill? A legismertebb magyar F1-es mondat története

A Formula Podcast legutóbbi adásában az elmúlt negyedszázad legnagyobb meglepetéseit vettük sorra, köztük azt a Magyar Nagydíjat, melyen egy féldolláros alkatrész fosztotta meg az Arrowst és Damon Hillt az F1 történetének egyik leghihetetlenebb győzelmétől. Az adás e szakaszában, melyet 48:52-től hallhatsz, természetesen a legendássá nemesedett kommentátori felhördülés mellett se mehettünk el szó nélkül…

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Túlsúlyban a Red Bull-os manőverek a hibridéra legszebb előzései között

A Formula-1 közösségi oldalai különböző válogatásokat tesznek közzé a 2014 és 2021 közötti időszakból: ezúttal mindegyik évből kiválasztották a legszebbnek ítélt előzéseket, és bizony nyolcból hat esetben Red Bull-versenyző (ha Max Verstappen Toro Rossó-s megmozdulását is beleszámítjuk) mutatta be a szóban forgó manővert. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

elozesek-f1-video

Három új autó érkezik a héten: Péntek este is lesz kire figyelni

Már múlt pénteken elkezdődött a 2022-es autóbemutatók sora, mikor a Haas képeket tett közzé a (nem végleges) VF-22-ről és festéséről. A felvezető után ezen a héten nagyobb fordulaton beindul a bemutatók sora: három csapat, a Red Bull, az Aston Martin és a McLaren is megtartja prezentációját – és nem kizárható az sem, hogy valaki meglepetéssel készül, például a Williams, mely csapat egyedüliként nem jelölt ki bemutatóidőpontot.

Szerdán 17 órakor érkezik meg a Red Bull RB18: az autót, amellyel Max Verstappen címvédésre készül, online formában mutatják be a csapat közösségi csatornáin.

Csütörtök délutánra, 15 órára időzítette saját eseményét az Aston Martin, amelyet már nagyobb felhajtás övez: a gyártó főhadiszállásán, Gaydonban tartanak ceremóniát az AMR22 főszereplésével.

A McLaren péntek estére, 20 órára időzítette saját show-ját, amelyben a Formula-1-es MCL36 mellett szerepet kap a csapat IndyCar, Extreme-E és e-sport divíziója is.

Jövő hétre három csapat ütemezte bemutatóját, az AlphaTauri (február 14.), a Ferrari (február 17.) és a Mercedes (február 18.). Az Alpine február 21-én, két nappal a barcelonai teszt előtt érkezik, az Alfa Romeo viszont csak utána, február 27-én.

Nem egymással, hanem a pezsgősüveggel vívták a legnagyobb harcot Vettelék a Bajnokok Tornáján

Mint arról beszámoltunk, Sebastien Loeb nyerte a Race of Champions idei kiírását, miután a fináléban 3-1-re legyőzte Sebastian Vettelt. A két döntős aztán pezsgőzni szeretett volna a verseny után, ám ez nem várt nehézségekre ütközött: vélhetően a svédországi hidegnek köszönhetően is nagyon meggyűlt a bajuk az üvegek kinyitásával. Végül ebben is Loeb volt a jobb, sőt Vettel a dugót is beletörte – a német a tőle megszokott humorral ütötte el a jelenetet:

Hamilton tényleg visszatért: kora reggel kocogott Londonban

Úgy tűnik, a szombati Nagy Visszatérő Poszt után visszaáll minden a régi kerékvágás Lewis Hamilton közösségi oldalain: hétfőn reggel már arról posztolt Instagram-sztoriban, hogy fizioterapeuta-edzőjével, Angela Cullennel együtt London utcáin kocogtak edzés gyanánt. A tény, hogy a hétszeres világbajnok (újra?) edz, aligha arra utal, hogy visszavonulni készül...

Norrist és Verstappent is díjazták Nagy-Britanniában

A szakmában legrangosabb elismerések egyikének tartott Autosport Awards díjátadójára vasárnap este került sor. Az Autosport szaklap olvasói szavazták meg a díjazottak többségét, köztük az Év nemzetközi autóversenyzőjét, aki Lewis Hamiltont, Alex Palout és Nyck de Vriest legyőzve első alkalommal Max Verstappen lett. A holland nevében Christian Horner csapatfőnök vette át a díjat, egy másikkal egyetemben: a Red Bull RB16B lett az Év nemzetközi versenyautója.

Az Év brit autóversenyzőjét is megválasztották: Lando Norris kapta a legtöbb voksot honfitársait, George Russellt, Mike Conway-t és Jake Dennist megelőzve. Szintén a közönség döntött az Év újoncáról, aki Oscar Piastri lett, valamint az Év raliversenyzőjéről, mely díjat már hetedik alkalommal nyerte Sebastien Ogier.

A fentiekkel ellentétben szakmai zsűri választotta ki az Aston Martin és BRDC nevével fémjelzett Év fiatal versenyzője díj nyertesét fizikai felmérésekből és több autó vezetéséből álló próbákat követően: ez az az elismerés, amelyet számos brit tehetség, mint David Coulthard, Jenson Button, Russell vagy Norris megkapott pályafutása kezdetén. Az 2021-es nyertes Zak O’Sullivan lett, a GB3 (brit F3-as széria) bajnoka, akinek legértékesebb jutalma egy tesztlehetőség az Aston Martinnal – a fiatal egyébként csak pár napja csatlakozott a Williams versenyzői akadémiájához.

Hungaroringen készült fotókkal nosztalgiázik a Red Bull

Formula-1-es szerepvállalását elevenítette fel pár fotó formájában a világbajnokságon 2005 óta szereplő Red Bull Racing: az RB1 és az RB16B között eltelt 16 év, változatlan viszont a háttér: mindegyik kép a Magyar Nagydíjon készült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Így csapott össze Vettel és Loeb a Bajnokok Tornája győzelméért

Kiváló párharcokat szolgáltatott a Race of Champions első havas pályája Svédországban, a vasárnapi döntőig pedig két sokszoros világbajnok menetelt: Sebastian Vettel és Sebastien Loeb csapott össze a finálé négy felvonásában. Arról, hogy mi történt, részletesen beszámoló cikkünkben írtunk. Az alábbi videón a legutolsó futam látható, ahol a két bajnok side-by-side-dal csapott össze a nyertesnek járó trófeáért.

Egy másik emlékezetes pillanatról Timmy Hansen gondoskodott, aki egy hibája után átugratott a hótorlaszon, így a pálya másik szakaszán kötött ki – ezen a vonalon továbbhaladva fejezte be a futamot, így kapott ki nagy ralikrosszos riválisától, Johan Kristofferssontól.

Végezetül mutatjuk a vasárnapi küzdelmek teljes összefoglalóját is:

Így fog működni a DRS az idei autókon?

Az előzést segítő állítható hátsó szárnyat eredetileg kivették volna a szabályokból 2022-ben – hiszen az új előírásokat éppen úgy alkották meg, hogy megkönnyítsék a pozícióharcokat –, de a Formula-1 vezetői végül így döntöttek, legalább egy szezon erejéig még megtartják a DRS-t.

A 2021-es Brit Nagydíjon leleplezett bemutatóautó (fent) hátsó szárnya azonban láthatóan nem tartalmazott mozgatható hátsó elemet, és az első bemutatott idei versenygép, a Haas VF-22 – amely beismerten nem végleges – esetében sem egyértelmű, hogyan lehet nyitni a hátsó szárnyat. A megoldást fejtegeti az alábbi videó a virtuálisan már pályára vitt Haasról, amely szerint a DRS a látható módon fog nyílni, egy középső emelőszerkezet segítségével.

A sors útjai kifürkészhetetlenek: Massa csapattársa lesz Glock Interlagosban

Közismert, hogyan befolyásolta – szándékán kívül – Timo Glock a 2008-as világbajnoki szezon kimenetelét: a németet a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó kanyarjában előzte meg Lewis Hamilton, ezzel megszerezve az egyéni címet Felipe Massa elől, aki fél percig világbajnoknak érezhette magát.

Massa sosem hibáztatta Glockot, de csak 13 évvel később nézte vissza az onboard felvételt, mikor a Sky Sports egy műsorában a némettel együtt szerepelt. Massában akkor fogalmazódott meg egy ötlet, amely mostanra szponzorai beleegyezésével megvalósult: meghívta a DTM-pilótát a brazil Stock Car Pro Series szezonnyitójára, hogy közösen versenyezzenek a Sao Pauló-i futamon. A sorozat legtöbb versenyén nincs pilótacsere, de az első forduló kivétel: itt egy második versenyző csatlakozik a mezőny minden állandó tagjához – a múltban neves sztárpilótákat is sikerült vendégszereplésre csábítani.

Glock örömmel elfogadta a meghívást, így a Lubrax Podium csapat #19-es rajtszámú Chevrolet Cruze-át a Felipe Massa – Timo Glock páros vezeti Interlagosban, több mint 13 évvel az ominózus események után.

Brit győzelem a SuperEnduro GP budapesti versenyén, magyar dobogó az Európa-kupában

A címvédő brit Billy Bolt győzelmével zárult szombaton a Papp László Budapest Sportarénában a SuperEnduro GP motoros világbajnoki sorozat idei második fordulója, amelyet a szervezők szerint hétezer néző előtt rendeztek – tudósított az MTI. Bolt mögött a sportág egyik legeredményesebb versenyzője, a lengyel Taddy Blazusiak végzett másodikként, míg a szintén brit Jonny Walker harmadikként.

Voltak magyar résztvevői is az eseménynek. A junior-vb mezőnyben Zsigovits az első futamon harmadik, összesítésben pedig hatodik lett. Az Európa-kupa értékelésében a 17 éves Liszka Roland a két futam összesítése alapján felállhatott a dobogó harmadik fokára, míg Szőke Márk az ötödik, Csizmazia Barnabás pedig a nyolcadik helyen zárt.

superenduro-budapest

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ki lesz a Bajnokok bajnoka? Itt nézheted élőben

A svédországi hóban rendezett 2022-es Race of Champions szombati napján tartották a Nemzetek Kupáját, melyet a norvég páros – Petter és Oliver Solberg – nyert meg, vasárnap pedig az egyéni küzdelmekre kerül sor 12 és 15 óra között. Magyar tv-csatorna nem közvetíti a sztárok részvételével zajló eseményt, de a RoC élő streamje elérhető idehaza:

Frappáns poszt Magnussentől: Erre emlékezteti a Haas új autója

„A Haas 2022-es autója így néz ki” – írta az Instagramra Kevin Magnussen, posztolva egy képet Herbieről, a kicsi kocsiról, a számos filmben szereplő VW Bogárról, melynek színei és formái a VF-22-re emlékeztették a dánt, aki 2017 és 2020 között a csapatnál versenyzett.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés