Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 1. szombat
Retro

Retro – Kezdődik a szezon!

Új év, új F1-es szezon – volt, amikor a bölcsességet szó szerint kellett érteni. Két alkalommal is január 1-jére esett az évadnyitó nagydíj, egy legendás világbajnoknak pedig különösen szerencsét hozott ez a nap.

Ha Dél-Afrikában tartunk versenyt, tartsuk az ottani nyár közepén – ez lehetett a szervezők mottója a Formula-1 történetének kezdetén. A nagydíj 1962-ben és 1963-ban számított először a világbajnokságba, azokban az években még decemberben tartották, emiatt a szezonzáró szerepét töltötte be: így lehet, hogy Graham Hill és Jim Clark is csak a karácsony utáni napokban ünnepelhette meg bajnoki címeit.

Az évkönyveket nézve az tűnhet fel, hogy 1964-ben nem tartottak Dél-Afrikai Nagydíjat. Valójában azonban nem szakadt meg a versenyek sora, csakhogy a futam napja ezúttal január 1-jére esett, emiatt évadzáró helyett a nagydíj az 1965-ös szezon nyitányává vált. Az addig januártól májusig tartó holtszezon novemberre és decemberre került át. Persze csak elméletben: a csapatok nagy része egy csavart sem módosított autóin – 1965-ben amúgy sem tombolt nagy fejlesztési küzdelem, mivel ekkor ért véget a 1,5 literes motorok korszaka, a következő évben 3 literes erőforrások érkeztek.



A mezőnyt elárasztották a helyi versenyzők: összesen 16-an Dél-Afrikából és a szomszédos Rodéziából (mai Zimbabwe). Elavult technikájukkal a hazaiak azonban a létszám duzzasztásán kívül sokra nem voltak képesek. Egy részük már az edzésekig sem jutott el, a többség az időmérőn vérzett el – még a szabályokat is úgy hozták meg, hogy csak néhányan kvalifikálhattak a futamra –, a versenyen a legjobb közülük 6 kört kapott.

Az East London-i Prince George versenypályán Jim Clark, aki az egy évvel korábbi futamot is fölényesen megnyerte, egy másodperces különbséggel megszerezte a pole-pozíciót. A futam során épp saját lotusos csapattársa bizonyult legnagyobb ellenfelének. Ő Mike Spence volt: a versenyhétvégén 29. születésnapját ünneplő pilóta nevét kevésbé őrizte meg az utókor, néhány napja Retro rovatunkban foglalkoztunk vele. Clark tempóját a 43. körig bírta, a hajszának ekkor egy megpördülés vetett véget.

Clark félperces előnyel ért be a célba, az sem tévesztette meg, amikor a hibázó versenyigazgató a kelleténél egy körrel korábban intette le a futamot. Övé lett a leggyorsabb kör és zászlótól zászlóig az élen haladt: a verseny nyolc „grand slam”-jének egyike, ilyen kifogástalan módon Michael Schumacher is csupán öt győzelmét szerezte meg.

A címvédő bajnok John Surtees második lett a Ferrarival, ekkor még úgy festett, erős címvédő szezon produkálhat. Graham Hill harmadikként futott be BRM-jével – a három versenyző állt a dobogón, akik előző évben az utolsó verseny utolsó köréig harcoltak a bajnoki címért. Spence végül másodszor is megpördült, és negyedik lett – a pozíció még így is pályafutása egyik legjobbjának számított. Két kör hátrányban, a hatodik helyen ért célba Hill csapattársa, Jackie Stewart, aki pontot szerzett első Formula-1-es versenyén, kevesebb, mint egy évvel azután, hogy a goodwoodi pályán Ken Tyrrell felfedezte, és formaautózásba kezdett.

Aki irigyelni kezdte a januári szezonkezdést, talán átértékeli véleményét: a világbajnokság második állomását ugyanis a Monacói Nagydíj jelentette öt hónappal később, május 30-án. Az évad végül Jim Clark második bajnoki címével végződött, amelyet ugyanolyan dominánsan nyert meg, mint az elsőt. Kilenc versenyen, amelyen elindult, hatszor győzött. Mivel az összetettbe a hat legjobb eredmény számított bele, maximális pontszámot szerzett, és már az augusztus 1-jei Német Nagydíjon világbajnok lett.

Az 1968-as Dél-Afrikai Nagydíj ugyancsak január 1-jére esett, East London helyett már a Johannesburg melletti Kyalami versenypályán tartották az Újév napját így ünneplő százezer néző előtt – a változás ellenére Jim Clark ismét egy másodperc fölénnyel hozta a pole-pozíciót. A rajtnál a harmadik helyről induló, Formula-1-ben debütáló Tyrrell csapat (Matra International) színeiben szereplő Jackie Stewart megelőzte Clarkot. A kétszeres bajnok a második körig állt az üldöző szerepében, aztán az egyenes végén kifékezte Stewartot, a folytatás pedig a tőle megszokott stílust idézte az 54 ºC-os aszfalton: ezúttal végül 25 másodperccel nyert. Pályafutása 25. futamgyőzelmét érte el, túlszárnyalta az ötszörös bajnokot, a 24-szer nyerő Juan Manuel Fangiót, és az F1 addigi legsikeresebb pilótája lett.

Graham Hill állt a dobogó második fokára, ezúttal már Clark csapattársaként: ígéretes kezdet volt a Lotus számára. A rajt után Hill a második kockából hetediknek esett vissza, ő lett a futam előzéskirálya: a ferraris Chris Amont, az akkor már Hondánál versenyző John Surteest, a Brabham Jochen Rindtjét, valamint Jackie Stewartot is maga mögé utasította. Érdemes megemlíteni, ez volt az utolsó verseny, ahol a Lotus tradicionális zöld-sárga festéssel indult, a következő nagydíjtól az első csapatok egyikeként öltötte magára egy szponzor színeit. Stewart műszaki hibája következtében az említett Rindt – aki a skót szomszédságában lakott Svájcban – egészítette ki a pódiumot.

A szezon újból csak májusban folytatódott, Spanyolországban, de Jim Clark már nem lehetett az indulók között. A Lotus ásza áprilisban a Formula-2-es Európa-bajnokság hockenheimi versenyén életét veszítette. Csapattársa, Hill második világbajnoki címét biztosította be a mexikóvárosi szezonzárón, ahol két riválisa, Jackie Stewart és a mclarenes Denny Hulme ellenében aratott diadalt.

A következő idénytől fogva a Kyalamiban rendezett nagydíjat márciusra csúsztatták. Az év fordulópontján nem tartottak több „versenyhétvégét” (valójában az 1965-ös futam péntekre, az 1968-as hétfőre esett), a későbbiekben azonban több Argentin és Brazil Nagydíjra is januárban került sor. Az 1982-es dél-afrikai verseny volt az utolsó, amelyet ebben a hónapban rendeztek: azóta már természetessé vált, hogy a szezon legkorábban márciusban kezdődik el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: