Retro – A 83 napos várakozás vége

Mint az előző napi visszaemlékezésből kiderült, 1963-ban már tét nélkül érkezett Clark a karácsony utáni dél-afrikai szezonzáróra, egy évvel korábban azonban ez koránt sem volt így. 1962-ben szintén ebben a lehetetlen időpontban rendezték meg első alkalommal a Dél-Afrikai Nagydíjat, amelynek helyszíne East London volt.

A legutóbbi bajnoki futam, az októberi USA Nagydíj óta ugyan már sok idő telt el, de a világ legjobb pilótái ekkor sem lustálkodtak, hiszen három bajnokságon kívüli versenyen is részt vettek, melyek közül egyet Mexikóban, kettőt pedig már Dél-Afrikában futottak, Kyalamiban és a kevésbé ismert Westmeadben. A szezonzáróra érkezve a hangulat nyomasztó volt, hiszen ez a három beékelt verseny két halálos áldozatot is hozott: Mexikóvárosban Ricardo Rodriguez, Westmedben pedig Gary Hocking vesztette életét egy balesetben.

A pontversenyt illetően végtelenül egyszerű volt a képlet. A BRM pilótája, Graham Hill kilenc pont előnnyel vezetett a Lotust kormányzó Jim Clark előtt. Akkoriban egy győzelemmel éppen annyi egységet lehetett szerezni, így Clarknak nyernie kellett, de a skót helyzetét segítette, hogy a szezon kilenc versenyéből csak az öt legjobb eredmény számított. Ez azt eredményezte, hogy győzelme esetén mindenképpen ő lett volna a bajnok, hiszen Hill bármely más helyen is ér célba, azt nem veszik figyelembe a végelszámolásnál.

A dolgok sokáig éppen úgy alakultak, hogy a pontozási elv miatt minden Clark kezére játsszon. Megszerezte a pole-t bajnoki riválisa előtt, majd a futamon is magabiztosan vezetett. Ám 25 körrel a leintés előtt a Lotus füstölni kezdett, és hamarosan olajszivárgás miatt a skót a bokszba volt kénytelen parkolni autóját, ami egy csapásra szertefoszlatta a bajnoki reményeit. Hill így kényelmesen futott be az első helyen, megszerezve első titulusát. A pontversenyben végül a két rivális között kialakult 12 pontos különbség pedig már elhomályosította a tényt, hogy Clark mennyire közel is állt a sikerhez.

A dobogóra mintegy 50 másodperces hátránnyal még Bruce McLaren és a hazai Tony Maggs állhatott fel. A mezőny egyébként a verseny szokatlan időzítésének köszönhetően furcsa képet festett, hiszen egyrészt a bajnoki küzdelemben fogatlan Ferrari már nem is vette a fáradtságot arra, hogy elutazzon, másrészt pedig a résztvevők származási helye is igencsak szegregált volt: csupán brit, amerikai, dél-afrikai, valamint egy-egy ausztrál, új-zélandi, holland és rodéziai versenyző alkotta a 17 fős rajtrácsot.