Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 27. kedd
F1

Aston Martin: Tudjuk, hogy Alonsóval negatívum is érkezhet

Lawrence Stroll istállójánál tisztában vannak azzal, hogy Fernando Alonso időnként nagyon kritikus is tud lenni. De ebből előnyt is kovácsolhatnak, ráadásul megtanulják kezelni a világbajnokokat.

Komoly nyomás nehezedik az Aston Martin istállóra, mivel egy négyszeres világbajnok után egy kétszeres bajnokot is sikerült leigazolniuk. A következő két évben Fernando Alonsóval dolgoznak együtt, aki időnként feltűnően élesen tud fogalmazni, ha istállójánál nem jól mennek a dolgok.

Alonso is sokat fog követelni a csapattól, de pont ez kell a tanulási folyamatukhoz


De ezzel számolnak a gárdánál és úgy vélik, ebből is tanulhatnak. "Nagy kihívás lesz ez számunkra. A hátulütőjét is érezzük, amennyiben az autónk nem teljesít a kívánt mértékben, akkor nehezebbé válhat a helyzet az istállón belül. De az is igaz, hogy bármelyik másik pilótával is nehezebb lenne a dolog, amennyiben nem vagyunk eléggé gyorsak" - nyilatkozta Mike Krack a BBC-nek.

"Meg kell tanulnunk kezelni a bajnokokat, ahogy azt már Sebastian Vettellel is tettük. Ezek a pilóták ugyanis sokat követelnek a jó teljesítmény érdekében. Nem állítanám, hogy Sebastiant nehéz lett volna kezelni, csak őszintén, egyenesen és átlátható módon kell végeznünk a munkánkat. Úgy gondolom, hasonlóan jó alap, ha Fernandóval is így teszünk" - tette hozzá a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: