DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

A víz volt az úr Brazíliában – szombati F1-es hírek és sztorik

A víz mosta el az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjét, s a víz áll a legújabb ügy középpontjában. A Red Bull vádaskodik, Piastri elengedte Norrist, Verstappent büntették, Colapinto a Red Bullé lehet.

A szombati nap első felvonását a sprint jelentette Interlagosaban, ahol Lando Norris csapatutasítás után győzni tudott, ezzel három pontot faragni tudott hátrányán Max Verstappennel szemben, akit megbüntettek a VSC alatti szabálysértésért – annak ellenére, hogy a csapat a leintés után még biztos volt abban, hogy nem büntetik meg a háromszoros világbajnokot.

piastri-norris-interlagos



A leintés után Norris megköszönte az őt elengedő Oscar Piastrinak, hogy csapatjátékosként segítette őt a bajnoki harcban, míg az ausztrál úgy nyilatkozott, hogy optimista a hétvége folytatását illetően.  A McLaren részéről Andrea Stella elmagyarázta, miért csak a hajrában lépték meg a helycserét, hiszen mint elmondta, igyekeztek a lehető legbiztonságosabb megoldáshoz folyamodni.

Egy kicsivel megint szorosabb lett tehát a bajnoki küzdelem, de Verstappen előnye így is megnyugtató – ezen a véleményen van Sebastian Vettel is, aki szerint nem is kérdéses, hogy a holland versenyző tekinthető a szezon favoritjának. A bajnoki éllovas egyébként még a sprintet megelőzően nyilatkozott riválisáról, Norrisról, s elmondta, hogy az elmúlt hetekben történtek ellenére a pályán kívül nem változik a viszonyuk a brit versenyzővel.

verstappen-leclerc-interlagos

Verstappen egyébként talált magának új sorstársat, hiszen hozzá hasonlóan Charles Leclerc-t is megbüntették káromkodásért. A monacóit 10 ezer euróra bírságolták, amely összeg felét egy évre felfüggesztették – a versenyzői megbeszélést wifi-problémák miatt kihagyó Pierre Gaslyt viszont felmentették a sportfelügyelők.

A holland csapattársa, Sergio Perez nagy nehezen összekapart egy pontot a sprinten, többek között annak az Oliver Bearmannek a leküzdésével, aki viccesen idézte fel, hogyan verte fel álmából a Haas csapatfőnöke Kevin Magnussen betegsége miatt – Helmut Marko viszont kevésbé volt vicces hangulatban Perez tegnapi SQ2-es kiesése után, melynek kapcsán ellentmondott versenyzője állításának.

interlagos-rain-mercedes

A program az időmérővel folytatódott volna a sprintet követően, ám a várt ítéletidő megérkezett a pályára, s végül sokszori halasztás után bejelentették, hogy nem tartják meg a kvalifikációt.

FRISSÍTVE: A vasárnapi programot átalakították, az időmérőt magyar idő szerint 11:30-tól, a nagydíjat 16:30-tól rendezik.

A pályán tehát a víz az úr, és közben a paddockban is szárnyra kelt egy „vizes” pletyka: a Red Bull szerint néhány F1-es csapat, köztük a McLaren vizet fecskendezhet az abroncsokba, hogy azzal javítsák azok élettartamát. A brazil sprint után az FIA szokásos technikai jelentésében külön jelezte, hogy az összes gumit átvizsgálták, és nem találtak szabálytalanságot.

piastri-interlagos-2

Pilótaügyekről is beszámolhattunk ma, melyek közül kiemelkedik az a Mészáros Sándor kollégánknak köszönhető helyszíni értesülés, miszerint Franco Colapinto nemcsak a nevet váltó Racing Bulls, hanem egyenesen a Red Bull ülésére is esélyes lehet, s utazó tudósítónk arról is beszámolt, hogy Gabriel Bortoleto lehet a fő esélyes a Sauber második ülésére – ezzel egybecseng Andrea Stella azon nyilatkozata, miszerint nem állnak a brazil útjába, ha más csapatnál esélyt kaphat.

Végül pedig szóljunk két másik világbajnoki sorozatról! A bajnoki cím kapujában áll Jorge Martin a MotoGP maláj sprintjét követően, hiszen miközben a spanyol győzött, a pole-ból induló címvédő a második helyről eldobta a motort, így 29 pontos hátrányba került a Pramac Ducati versenyzőjével szemben. És véget ért az endurance-világbajnokság, egy változatos versenyen a Porsche triója, Andre Lotterer, Kevin Estre és Laurens Vanthoor szerezte meg az egyéni világbajnoki címet, míg a gyártók bajnoka a Toyota lett.

porsche6-bahrein

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: