DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Piastri átadta a győzelmet Norrisnak

A pole-ból induló Oscar Piastri meg tudta őrizni a vezetést az interlagosi sprinten, de a csapatérdek felülírta az egyénét: az ausztrál átadta a győzelmet csapattársának, Lando Norrisnak.

A két McLaren kezdte meg az első sorból a Sao Pauló-i Nagydíj sprintjét, s Oscar Piastrinak sikerült is megőrizni a vezetést Lando Norrisszal szemben, míg mögöttük Max Verstappen keményen támadta a harmadik helyen haladó Charles Leclerc-t. Az élcsapatok középmezőnyből induló versenyzői közül Sergio Perez rajtja sikerült jobban, de ő is messze volt a pontszerzéstől, míg Lewis Hamilton csak a 14. volt a rajt utáni helyezkedést követően.

Az első körök nagy vesztese a jó néhány helyet bukó Alex Albon volt, de a Kevin Magnussent helyettesítő Oliver Bearman rajtja se volt valami fényes, ráadásul meg is ingott kicsit, ezt követően viszont vissza tudta előzni az elé kerülő Sergio Perezt. Az időmérő másik kellemes meglepetése, Liam Lawson meg tudta tartani a pontot érő nyolcadik helyét.

verstappen-leclerc-interlagos



A sorrend az első tíz helyen megszilárdulni látszott a verseny negyedénél, a McLarennél pedig megindult a rádiózás: Norris szeretett volna csapattársa elé kerülni, miközben egy apró hibát követően Leclerc és Verstappen felzárkóztak rá. A csapat szólt is Piastrinak: lassítson le, hogy Norris nyithassa a hátsó szárnyát. Hátrébb is zajlottak az események, a 9. helyen haladó Hülkenberget alkalmi csapattársa, Bearman, valamint Perez is megelőzte pár pillanaton belül.

A sprint feléhez közeledve szépen együtt volt a négytagú DRS-vonat, de Piastri egyes pillanatokban megint ellépett csapattársától, az ausztrál érezhetően visszafogta magát, hogy csapattársa aktiválhassa a rendszert, s ezzel segítse védekezését a két üldözővel szemben. Leclerc pillanatnyi megingása aztán lehetőséget adott a McLarennek, hogy különösebb kockázat nélkül megejthessék a helycserét, de nem éltek a lehetőséggel.

Aztán Norrisnak sejtelmesen azt üzenték, hogy az utolsó körig azt kellene csinálni, amit most tesznek, s a sorok között olvasva nem volt nehéz meglátni, hogy ez egy utolsókörös helycserét vetít előre. Hátrébb pontot érő előzés történt szűk tíz körrel a vége előtt: Bearman maga mögé utasítását követően Perez lenyomta Lawsont is, de csak néhány pillanatra, hiszen a mexikói elfékezte a kanyart, az új-zélandi pedig visszavette a helyét a testvércsapat versenyzőjétől.

norris-interlagos-2

A sprint háromnegyedénél egy ennél is fontosabb előzés történt, hiszen Verstappen végre megelőzte Leclerc-t a második egyenesben, s Norris után eredhetett – Perez pedig másodjára is elvette az egy pontot érő nyolcadik helyet Lawsontól, immár végleg. Néhány körrel a vége előtt Hülkenberg autója megadta magát, s mivel ez biztonsági autó beküldésével fenyegetett, a McLaren gyorsan Norris mögé küldte Piastrit, akit Verstappen is megtámadott.

Jó döntést hozott a McLaren, hiszen hamarosan érkezett a VSC Hülkenberg autója miatt, s ez átmenetileg véget vetett a száguldásnak, az utolsó körben viszont elengedték a mezőnyt, de Verstappen szempontjából épp rosszkor, így nem támadhatta meg Piastrit. Norris győzött Piastri és Verstappen előtt, s a nap nyertesei között ki kell emelni a bravúros hetedik helyével két pontot szerző Pierre Gaslyt is.

A végeredmény a leintést követően változott, ugyanis Max Verstappent öt másodperces időbüntetéssel sújtották a VSC-fázisra vonatkozó szabályok megsértése miatt, így egy hellyel hátrébb sorolták a hollandot.

 

Az interlagosi sprint végeredménye

1. Lando Norris McLaren–Mercedes  
2. Oscar Piastri McLaren–Mercedes 0.593
3. Charles Leclerc Ferrari 5.656
4. Max Verstappen Red Bull–Honda RBPT 6.497*
5. Carlos Sainz Ferrari 7.224
6. George Russell Mercedes 12.475
7. Pierre Gasly Alpine–Renault 18.161
8. Sergio Perez Red Bull–Honda RBPT 18.717
9. Liam Lawson RB–Honda RBPT 20.773
10. Alexander Albon Williams–Mercedes 24.606
11. Lewis Hamilton Mercedes 29.764
12. Franco Colapinto Williams–Mercedes 33.233
13. Esteban Ocon Alpine–Renault 34.128
14. Oliver Bearman Haas–Ferrari 35.507
15. Yuki Tsunoda RB–Honda RBPT 41.374
16. Valtteri Bottas Sauber–Ferrari 43.231
17. Guanyu Zhou Sauber–Ferrari 54.139
18. Fernando Alonso Aston Martin–Mercedes 56.537
19. Lance Stroll Aston Martin–Mercedes 57.983
       
- Nico Hülkenberg Haas–Ferrari Kiesett

* Öt másodperces időbüntetéssel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: