DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Piastri váltja Perezt? Csütörtöki F1-es hírek és sztorik

Alonso beteg, Marko Perezt fenyegeti, Webber állítólag a Red Bullnál kopogtat, Horner szerint a mini-DRS levétele ártott a McLarennek, besárgult a Williams – csütörtöki F1-es hírek és sztorik.

Magyar idő szerint csak most, csütörtök este kezdődött meg a mexikói F1-es hétvége sajtónapja, melyet Fernando Alonso betegség miatt kihagyni kényszerül, de így is számos érdekességről számolhattunk be olvasóinknak.

Ezek közt az élre kívánkoznak Helmut Marko nyilatkozatai, aki Sergio Perezről elmondta, hogy hiába van szerződése, ha nem tud értékelhető teljesítményt nyújtani, semmit sem ér az aláírása, s egyúttal azt is elárulta, hogy Oscar Piastri menedzsere, Mark Webber „keresi a tárgyalási lehetőséget” az energiaitalosokkal. És azt is kénytelenek vagyunk idebiggyeszteni, hogy Perez édesapja még mindig úgy hiszi, hogy a fiából F1-es világbajnok lesz.

perez-baku-3



Marko emellett egy interjúban arra is kitért, hogy Zak Brown szándékosan forgatta ki a Lando Norris rajtjaival kapcsolatos szavait, s ő maga egy szót sem szólt a brit versenyző mentális egészségéről, míg a Red Bull másik erős embere, Christian Horner a McLaren mini-DRS-éről beszélt, melynek megváltoztatása szerinte kihatott az erőviszonyokra.

A Mercedes részéről három érdekes nyilatkozatról számolhattunk be, melyek egyaránt technikai oldalról érkeztek: a vezető pályamérnök, Andrew Shovlin elárulta, hogy az Austinban bevetett csomag volt a csillagosok utolsó nagyobb fejlesztése 2024-ben, míg James Allison azt fejtette ki, hogy a költségsapka miatt nem „használták ki” a gyenge időmérőt Austinban arra, hogy motort cseréljenek autóikban.

hamilton-cota-2

Allison emellett arra is kitért, hogy miért szenvedett a csapat Austinban, mint elmondta, nem a fejlesztések, sokkal inkább a túlfeszített beállítások okozhatták a dupla balesetet és a péntek utáni tempóvesztést az Ezüst Nyilaknál.

Még két érdekesség máról: Nikolas Tombazis, az FIA együléses szériákért felelős igazgatója elmondta, hogy a 2026-os szabályrendszeren a nyár óta végzett módosítások azt eredményezték, hogy két másodperccel javultak a várható köridők, a Williams pedig megmutatta, milyen különleges festéssel áll majd rajthoz a Mexikóvárosi Nagydíjon.

williams-sarga-1

A mögöttünk hagyott austini hétvége számos statisztikai érdekességgel szolgált: Verstappen két és fél év után először lett harmadik, a szezonnyitó óta először nem került elő piros zászló, Hamilton mindössze harmadszor esett ki egyautós balesetben, a Mercedesnek sosem indult mindkét autója ennyire hátulról. FormulaPlusz rovatunkban összegeztük ezeket, a cikk ide kattintva érhető el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: