DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Hírösszefoglaló

Pattogó, de javuló (?) Ferrari – vasárnapi F1-es hírek

Verstappent Sennához hasonlítják, Norris még így is jobb szezonrajtot remél, hengerelt a Ducati a MotoGP-teszt zárónapján: egy helyen a nap legfőbb hírei.

Kezdjük a Ferrarival, ahol Marc Gené arról beszélt, hogy felbukkant Bahreinben egy régi-új és igencsak idegesítő jelenség, a pattogás – erről itt írtunk bővebben.

f1-ferrari-bahrein-2023-3



Viszont ennek ellenére is vannak arra utaló jelek, hogy a szezonnyitós leszereplés ellenére Dzsiddában erősebb lehet a Scuderia – hogy miért, arról itt értekeztünk hosszabban.

Charles Leclerc eközben arról beszélt, hogy nem lesz akaratosabb a stratégiai döntéseket illetően, mivel elmondása szerint az autóban nagyon kevés információ áll a rendelkezésükre.

Lando Norris a borzalmasan sikerült bahreini nyitány ellenére is állítja: tudták előre, hogy nehéz lesz a szezonkezdetük az F1-ben, de a brit szerint így is előrébb tartanak, mint egy éve – részletek ide kattintva.

Elkezdődtek a munkálatok Monacóban, ahol a pálya több mint felét újraaszfaltozzák: https://formula.hu/parc-ferme/34990

A McLaren korábbi koordinátora, Jo Ramirez Ayrton Sennához hasonlította Max Verstappent, egykori csapatáról azonban nincs jó véleménnyel – bővebben itt.

f1-verstappen-redbull-bahrein-win

James Vowles, a Williams új csapatfőnöke kijelentette: eszük ágában sincs elhagyni az istálló ikonikus nevét.

Pont ellentétes irányba halad az FIA a véleménynyilvánítás korlátozásával, mint amit Lewis Hamilton szeretne elérni – részletek itt.

Az Anthoine Hubert életét követelő F2-es balesetben érintett Juan Manuel Correa állítja: az FIA-tól semmilyen segítséget nem kapott az incidens után, amelyben súlyos lábsérülést szenvedett – az ecuadori-amerikai pilóta nyilatkozata itt olvasható.

Végezetül egy kis kitekintés a nemzetközi autó-motorsport hétvégi történéseit illetően. A MotoGP portimaói tesztjének zárónapján hengerelt a Ducati, viszont a Yamaha is villantott reménysugarat meg egy új hátsó szárnyat. Az Extreme-E-ben mindkét nap új győztes csapatot ünnepelhettünk. Az ERC-ben Csomós Miklósék top 10-es eredményt szállítottak, László Martinék versenye viszont látványos borulással ért véget idejekorán. A WEC-ben pedig folytatódott a prológ: a szombati második etap Cadillac-elsősége után vasárnap délelőtt ismét a két Toyota vitte a prímet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: