DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

Mi a helyzet a McLaren mögött a Hungaroringen?

Norrisék a favoritok az F1-es Magyar Nagydíjon (is), az üldözők között azonban kirajzolódtak érdekes trendek a szabadedzéseken – pénteki elemzés.

Ahogy azt vártuk is, a McLaren uralta a Formula-1-es Magyar Nagydíj két pénteki szabadedzését, és a látottak és az adatok alapján újabb domináns hétvégére készülhetünk a wokingiak részéről – igaz, mögöttük azért már változatosabb a helyzet.

Az MCL39-es kiváló gumikezelése már egy körön belül is megmutatkozott: míg a riválisok közül sokan küszködtek azzal, hogy a kör végére is megfelelő üzemi hőtartományban tartsák az abroncsokat, addig Lando Norrisék kiválóan menedzselték a helyzetet.

f1-hungaroring-friday-49



Egy körön egyébként a The Race és az F1.com szimulációi alapján is reális az a négy tizedmásodperces előny, amellyel Norris rendelkezett a harmadik Charles Leclerc-hez képest a késő délutáni második gyakorláson, míg a versenytempóban némileg kisebbnek tűnt a különbség – igaz, elképzelhető, hogy ezúttal a McLaren is visszafogottabb motorüzemmóddal körözött.

Ami még érdekes a McLarennél, hogy házon belül egyértelműen Norrisnál az előny az első napot követően, ám ha az ideális szektorokat nézzük, akkor az őt 16 ponttal előző vb-éllovas, Oscar Piastri valójában sokkal közelebb lehetne a brithez, mint az a csaknem három tized, amellyel mögötte végzett az FP2-n – azaz újabb érdekes meccsre van kilátás a két bajnokaspiráns csapattárs között!

 

A Ferrari a fő kihívó, a Mercedesnél bejött a visszafejlesztés

f1-hungaroring-friday-85

Az adatokból az is kirajzolódott, hogy a Ferrari az első számú üldözője a McLarennek – igaz, egyelőre csak a Hungaroringet egyébként a legrosszabb pályájának érző Leclerc az, aki kifejezetten jól mozgott az SF-25-össel, a csapattárs Lewis Hamilton balanszproblémákkal küzdött pénteken.

A pénteki versenyszimulációk a The Race adatai és összegzése alapján:

Versenyző Csapat Körátlag Körszám Gumi
Oscar Piastri McLaren 1:22,130 9 kör közepes
Lando Norris McLaren 1:22,132 7 kör közepes
Charles Leclerc Ferrari 1:22,214 7 kör közepes
Kimi Antonelli Mercedes 1:22,359 10 kör közepes
Lewis Hamilton Ferrari 1:22,407 8 kör lágy
George Russell Mercedes 1:22,450 6 kör közepes
Max Verstappen Red Bull 1:22,476 9 kör közepes

Persze még csak két szabadedzésen vagyunk túl, az az Osztrák Nagydíj óta jól látszik, hogy normál körülmények között a Ferrari előrelépett a kihívók sorában, és az esetek többségében második erővé vált a padlólemezt és legutóbb a hátsó futóművet érintő fejlesztéseknek köszönhetően, és jó esély kínálkozik arra, hogy Leclerc végre megszerezze első magyarországi dobogóját.

Érdemes lesz azonban odafigyelni a Mercedesre is. Nem villogtak ugyan a pilótáik a pénteken, de egyértelműen az volt a benyomása George Russellnek és Kimi Antonellinek is, hogy bejött az a húzás, hogy visszatértek az Imola előtti hátsó felfüggesztéshez – még úgy is, hogy nem feltétlenül a mogyoródi pályán érződik majd leginkább ennek a ahtása.

f1-hungaroring-friday-194

„Újra visszahoztuk a korábbi specifikációjú hátsó futóművet, hogy stabilabbá tegyük az autót. Nem számítottunk jelentős áttörésre, de összességében jobb érzés volt vezetni az autót, és nagyobb önbizalmat adott” – magyarázta a pénteki nap végén Russell. Örömteli hír, hogy Antonelli ráadásul ezúttal közel volt tempóban rutinosabb brit kollégájához.

 

Red Bull: Jön a szokásos feltámadás?

A negyedik topcsapat, a Red Bull produkálta a legszenvedősebb pénteket a Magyar Nagydíjon, Max Verstappen vezethetetlennek titulálta az RB21-est a rádióban, és még a top 10-be sem fért be, a nap végén pedig arra utalt, hogy sem tapadás, sem balansz terén nem igazán működik semmi. Még Yuki Tsunoda is megelőzte az eredménylistán.

f1-hungaroring-friday-163

Ha az adatokra tekintünk, a Red Bullra pillanatnyilag még a középmezőny egyes alakulatai – mindenekelőtt a Fernando Alonso fél hiányzása ellenére meglepően erős pénteket teljesítő Aston Martin, a mindig biztató Racing Bulls és a gyengébb köridők ellenére is biztatóan mozgó Williams – is veszélyesek lehetnének.

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Verstappenéknél számos alkalommal láttuk már azt idén, hogy a szenvedős első nap után magukra találtak a szombati időmérőre, így ezúttal sem lehet kizárni, hogy a regnáló világbajok a kvalifikáción mégis ott lesz az élbolyban – de arra egyelőre ő és mindenki más is esélytelennek mutatkozik, hogy a McLaren nyomába érjen a Hungaroringen.

Az F1-es Magyar Nagydíj programja 12:30-tól folytatódik a harmadik, egyben utolsó szabadedzéssel, amelyet 16 órától követ az időmérő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: