DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Semmi sem működik igazán” – Verstappen

Szenvedett a tapadással és az autó egyensúlyával egyaránt a regnáló világbajnok az F1-es Magyar Nagydíj péntekjén, de biztos benne, hogy jobban lehetnek ennél.

 

Vezethetetlennek titulálta a szabadedzések során az RB21-est Max Verstappen a Hungaroringen, s a nap végén is arról beszélt, hogy mind a tapadás, mind a balansz terén küszködtek pénteken a Formula-1-es Magyar Nagydíjon.

A holland már az első tréningen is csupán kilencedik lett, késő délután pedig a 14. helyre csúszott vissza, közel kilenc tizedmásodperccel elmaradva az éllovas Lando Norristól.

Verstappen a csapatrádióban vezethetetlennek nevezte a Red Bullt, elmondása szerint olyan volt, „mintha jégen vezetne”, a véleménye pedig az F1 TV-nek adott interjúig sem változott:

f1-verstappen-redbull-hun-day1



„A mai nagyon kemény volt, egyszerűen nagyon kevésnek érződött a tapadás, és egyáltalán nem volt jó az autó egyensúly, szóval nehéz megmondani, pontosan mi a probléma. Semmi sem működik igazán, szóval ezt ki kell vizsgálnunk az éjszaka. De eddig nyilván ez nem a mi hétvégénk.

„Biztos vagyok benne, hogy jobban tudunk ennél teljesíteni, de a mai nagyon rossz nap volt, szóval először is meg kell értenünk, miért van ez, mi okozza, hogy ilyen nagy problémáink vannak az autóval. A McLarenek szárnyalnak, de sokat kell találnunk még ahhoz, hogy közel kerüljünk a második helyhez” – tette hozzá a címvédő.

Verstappennek a felügyelőknél is volt jelenése, de a csapat megúszta figyelmeztetéssel azt, hogy az autójában felejtettek egy arctörlő törülközőt, amelyet a pilóta elmondása szerint igyekezett a „lehető legbiztonságosabb módon” kihajítani a pilótafülkéből, ahol nagyobb veszélyt okozhatott volna, ha a pedáloknál okoz esetleg galibát.

 

Tsunoda: Nem a balansz a fő probléma

f1-tsunoda-redbull-hun-day1

Mindeközben a Red Bull-garázs másik oldalán Yuki Tsunoda – aki ugyan még mindig nem azonos specifikációval megy, mint Verstappen, hiszen a legfrissebb első szárnyat még nem kapta meg, de legalább Spa óta már több korábbi fejlesztést ő is használ – önmagához képest biztatóbb pénteket zárt, hiszen az FP2-n még a hollandot is megelőzte a kilencedik helyével.

A japán így értékelte a nehézségeiket a Hungaroringen: „Szerintem nem az egyensúly a fő probléma, hogy őszinte legyek. Úgy gondolom, ahol küszködünk, az a tapadás, amit általában éreznem kellenem, de ott hiányzik vele. De legalább a mi részünkről sokat változtattunk a második szabadedzésre, és előre is léptünk az FP1-hez képest.”

„Biztos vagyok benne, hogy valami pozitívumot találhatunk Max és az én autómból is. Úgyhogy csak kombináljuk őket, és úgy érzem, találnunk kell valamit, egy alapvető korlátozó tényezőt, amit valószínűleg nem veszünk észre.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: