DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. május 23. péntek
Formula+

Az F1-es Miami Nagydíj győztesei és vesztesei

Kik jöttek ki a legjobban és kik a legrosszabbul a sprintes első amerikai hétvégéből? Négy nagy győztest és vesztest emeltünk ki.

Győztes: Oscar Piastri

Kétségtelen, hogy nem feltétlenül a miami volt Oscar Piastri legerősebb hétvégéje, de a számok és a tények magukért beszélnek: az ausztrál zsinórban harmadik, idén pedig már negyedik győzelmét aratta, ezzel növelte az előnyét a világbajnokságban – ráadásul ha vasárnap annak köszönhette a sikerét, hogy Lando Norris pórul járt az első kanyarokban, azt is jegyezzük meg, hogy a sprinten viszont ő vesztett rajta a biztonsági autós fázison.

f1-gyoztes-vesztes-piastri



Már régen a múlté a melbourne-i megbicsaklás: a McLaren ausztrálja azóta folyamatosan stabil és erős teljesítményt nyújt – teljesen megérdemelten vezeti az összetettet a 2025-ös Formula-1-es idény negyedénél.

 

Vesztes: Lando Norris

Hiába volt talán most a legösszeszedettebb Norris a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta, Miamiból ismét összességében vesztesként került ki. Igen, a sprintet némi szerencsével megnyerte, de a vasárnapi futam is az övé lehetett volna, viszont ismét rosszul jött ki egy Max Verstappen elleni összecsapásból (még ha ezúttal talán nem is csinált semmit igazán rosszul), ráadásul a verseny későbbi szakaszában is több időt veszített a holland mögött, mint Piastri.

f1-gyoztes-vesztes-norris

De ami talán a legfontosabb: a vasárnapi nagydíj után talán most először láthattuk, hogy mindezek a megpróbáltatások kiültek Norris arcára. Leírni persze botorság lenne, a tempója megvan, Miamiban érezhetően szintet lépett más területeken is, de még egy lapáttal rá kell tennie, ha vissza akarja venni a kezdeményezést kollégájától.

 

Győztes: Andrea Kimi Antonelli

Noha a futamon csak egy hatodik jött össze Andrea Kimi Antonellinek az F1-es Miami Nagydíjon, s a sprintre szerzett pole-ját is csupán büntetések után tudta pontokra váltani a Verstappennel történt bokszincidens után, a végeredmények nem tükrözik hűen azt, hogy talán most ért el egy kisebb áttörést a Mercedes újonca.

f1-gyoztes-vesztes-antonelli

A pénteki sprintpole is szenzációs teljesítmény volt a 18 éves olasztól, ráadásul a szombati kvalifikáción sem volt messze a rajtelsőségtől. A tempója összességében jobbnak tűnt George Russellénél házon belül, és bár egy-két szituációban érződik még a rutintalansága, Antonelli az előzetes várakozásokkal szemben roppant kiegyensúlyozott teljesítményt rak le eddig az asztalra.

 

Vesztes: Max Verstappen

Az újabb szombati időmérős varázslat volt az egyetlen pillanat, amely örömre adhatott okot Max Verstappen számára. Vasárnap kiderült, hogy a Red Bull gumikezelésben és versenytempóban mérföldekre van a McLarentől – amelyek ellen egyébként hősiesen védekezett –, a sprinten pedig saját csapata elképesztő bokszutcai benézése fosztotta meg a pontoktól.

f1-gyoztes-vesztes-verstappen

A szombati nullázása és a vasárnapi negyedik helye révén a címvédő hátránya 30 pont fölé hízott az összetettben: persze korai lenne még temetni a holland idényét, de kétségtelen, hogy ha a trend folytatódik, Verstappen korán kiszállhat ezúttal a világbajnoki címért folytatott küzdelemből.

 

Győztes: George Russell

Először volt talán nyers tempóban lassabb Antonellinél Russell, ezúttal azonban a szerencse igazán a brit mellé állt Miamiban. Végül a sprinten is előrébb végzett ifjonc csapattársánál, de vasárnap mondhatott igazán köszönetet Fortunának a Mercedes-pilóta, amikor egy remekül időzített VSC-fázis révén ugrott fel a dobogóra – és kerülte el azt, hogy akár Alexander Albon is elé vágjon…

f1-gyoztes-vesztes-russell

A némileg szerencsés ponttermés pedig azt is eredményezi, hogy jelenleg Russell sokkal inkább harcban van Verstappennel a világbajnoki dobogóért, mint a Red Bull-os rivális a címvédésért.

 

Vesztes: Ferrari

Újabb mélypontot ért el a 2025-ös F1-es évadban a Ferrari, amely ugyan Lewis Hamilton remek stratégiai húzása révén sprintdobogót szerzett a felszáradó pályán szombaton, az igazán nagy pofont azonban a fő eseményeken nyelte be a Scuderia, ahol nemcsak a másik három topcsapattól, de még a Williamstől is elmaradtak tempóban.

f1-gyoztes-vesztes-ferrari

Mindezt pedig még tetézte a helycserék körüli lassú döntéshozatal, amelyet először tett szóvá némileg keményebb hangvételben Hamilton a rádión. Újra az előző évek formáját idézték a vörösök, és ez egyáltalán nem dicséret – és akkor még az egyedi autófestésükről nem is beszéltünk…

 

Győztes: Williams

Talán a Miami Nagydíj legpozitívabb meglepetését a Williams szolgáltatta azzal, hogy nem elég, hogy messze kiemelkedett a középmezőnyből, de még az imént említett Ferrarikat is maguk mögé utasították nyers tempóból.

f1-gyoztes-vesztes-williams

Albon egészen parádés teljesítményt nyújtott az ötödik helyével, egy ponton konkrétan a dobogótól is csak pár másodpercre autózott a thai, ráadásul még több pontot gyűjthetett volna, ha a sprint után nem kap büntetés – és mindeközben Sainz is kezd egyre jobban belerázódni az új közegbe és ráérezni a grove-iak versenygépére. Jöhet is talán a fejtörés, hogy biztos jó döntés-e máris leállítani az idei autó fejlesztéseit

 

Vesztes: Jack Doohan

Ha igaznak bizonyulnak a híresztelések, és valóban ez volt Jack Doohan utolsó nagydíja (legalábbis egyelőre) a Formula-1-ben Franco Colapinto érkezése miatt, akkor a búcsú egyáltalán nem sikerült dicsőre az ausztrál számára.

f1-gyoztes-vesztes-doohan

A sprintidőmérős kifakadása ugyan jogos volt, de már éreztette a repedéseket az Alpine-nal való kapcsolatán, majd hiába győzte le a szombati kvalifikáción Pierre Gaslyt, ezt rögtön a verseny elején dobhatta is ki a kukába a Liam Lawsonnal történt ütközése után: a versenye éppúgy kurtára sikerült, mint valószínűleg az F1-es karrierje…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: