Többször is kifakadt a rádión a csapat munkájára Lewis Hamilton a Formula-1-es Miami Nagydíj során: a brit pilóta a leintés után elmagyarázta, hogy csupán gyorsabb döntéseket várt a Ferraritól, amikor Charles Leclerc mögött haladva időt veszített.
Hamilton a verseny második fázisában lágyabb keverékű gumikon érkezett meg csapattársa mögé, de csak több kör elteltével kérte meg arra a monacóit az istálló, hogy cseréljék meg a pozíciókat – amit aztán később, amikor a hétszeres világbajnok mégsem tudta levadászni Andrea Kimi Antonellit, visszacseréltek a hajrában, így Leclerc végzett a hetedik, Hamilton a nyolcadik helyen.
A 40 éves pilóta pedig többször is frusztráltságának adott hangot a rádióban: „Ez nem jó csapatmunka, csak ennyit akarok mondani” – jelezte például egyszer Hamilton, később pedig szarkasztikusan megjegyezte, hogy „igyatok meg egy teát is”, mielőtt meghozzák a döntést. Sőt, amikor Riccardo Adami, a versenymérnöke a mögötte érkező Carlos Sainz hátrányáról tájékoztatta a finis felé közeledve, Hamilton szintén szarkasztikusan felelt vissza, hogy „engedjem el őt is?”.
Hamilton aztán a leintés után elmagyarázta, miért volt frusztrált: „Először is, összességében élveztem a versenyt: úgy gondolom, miközben nem voltunk olyan gyorsan, mint lenni akarunk, összességében jobbnak éreztem a hétvégét. Nem feltétlenül mutatkozott meg ma, de a 12. helyről indulva nagyon nehéz itt előzni.”
„Amikor a közepes keverékű gumira váltottam, az autó életre kelt és rendkívül optimistának éreztem magam abban a pillanatban. Láttam, hogy ott van előttünk egy Mercedes, és azt gondoltam, talán feljöhetünk a hatodik helyre vagy hasonló, de sok időt veszítettünk azokban a körökben.”
„Határozottan jó voltam akkortájt, és szerintem nem jött elég gyorsan a döntés. Nincs problémám sem a csapattal, sem Charles-lal, de szerintem jobban is csinálhattuk volna” – hangsúlyozta a hétszeres világbajnok, aki elárulta: folytatott beszélgetés Frederic Vasseur csapatfőnökkel a történtek után.
„Fred bejött a szobámba a futam után. Csak a vállára tettem a kezem, hogy nyugodjon meg, ne legyen annyira érzékeny. Sokkal rosszabb dolgokat is mondhattam volna a rádióban, amiket a múltban meg is tettek mások. Egy részük szarkazmus volt.”
„Meg kell érteni, hogy óriási nyomás alatt állunk az autókban ülve, ezért sosem fogjuk a legbékésebb üzeneteket megfogalmazni a csata hevében. Nem is düh volt ez, nem káromkodtam, csak sürgettem a döntést. Ülsz a székeden, ott vannak előtted a dolgok, és gyorsan kell döntést hozni. Úgy voltam vele, hogy pánikban vagyunk, próbáljuk pályán tartani az autót, gyorsan kellene működnünk.”
„De legalább gyerekbarát volt, nem?” – nevetett a pilóta. „Nem tudom, mit fogtok írni, hogy tiszteletlen voltam-e vagy ilyesmi, őszintén nem éreztem, hogy az lennék. Csak úgy éreztem, hogy ’gyerünk srácok, nyerni akarok’. Még mindig ott van bennem a tűz, éreztem, hogy előjön. Nem fogok elnézést kérni azért, mert egy harcos vagyok és hogy még mindig akarom.”
„Tudom, hogy ez mindenki másra igaz a csapatban. És őszintén hiszem, hogy amikor megoldjuk a néhány problémát az autónkkal, újra ott leszünk a harcban a Mercedesszel és a Red Bull-lal. Csak nem jöhet ez eléggé gyorsan. Ki fogunk próbálni valami mást a következő versenyen, tovább fogunk dolgozni a folyamatokon. Várom az időt, amikor talán a dobogóért harcolhatok, az jó lenne.”
