DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

F1Stat: Ferrari–Mercedes 83-83

Egyenlített a Ferrari, Verstappen újabb rekordokat döntött, Piastri először „ismételt”, sosem volt két dán egyszerre a pályán, Ricciardo nagy dobása.

Max Verstappen karrierje 51. F1-es futamgyőzelmével utolérte az egykori csúcstartó Alain Prostot az örökranglista negyedik helyén, idén pedig már a 16. győzelmét aratta, ami abszolút rekordot jelent – a korábbit 15-tel ő tartotta tavalyról.

Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi szezonkezdet óta Verstappen 31 nagydíjat nyert, épp annyit, mint Nigel Mansell teljes karrierje során – ha Brazíliában is nyer, akkor Alonso győzelmi számát is eléri mindössze két év leforgása alatt.

verstappen-mexico



Verstappen a dobogós helyeket illetően is szépen lépdel felfelé az örökranglistán, most a hetedik legsikeresebb ebben a tekintetben 95-tel, s jövőre jó eséllyel utoléri Raikkönent (103), Alonsót (105) és Prostot (106).

Verstappen immár több mint kétszer annyi ponttal rendelkezik, mint a második helyezett Sergio Perez – és csak eggyel kevesebbel, mint az Aston Martin és a McLaren összeadva.

És még egy Verstappen: a holland ötödik győzelmét aratta Mexikóban, ezzel a Red Bull Ringgel holtversenyben ez a legsikeresebb pályája. Ha valamelyik helyszínen megszerezné jövőre hatodik győzelmét, az olyan tett lenne, amire csak Schumacher, Hamilton és Senna volt képes eddig.

verstappen-mexico-2

Immár 36. alkalommal fordult elő, hogy egy nagydíj első két helyén Verstappen és Hamilton végeznek tetszőleges sorrendben, ami rekordot jelent,

A Ferrari a tavalyi Monacói Nagydíj óta először, összesen 83. alkalommal sajátította ki az első rajtsort, ezzel utolérték a Mercedest az örökranglista első helyén – tavaly Austinban is sikerült ez nekik az időmérős eredmények alapján, de Leclerc rajtbüntetése miatt nem rajtolhattak el az első két helyről.

Charles Leclerc karrierje 22. rajtelsőségét szerezte, amivel beérte Fernando Alonsót az örökranglista 14. helyén, és immár kettővel több pole-ja van, mint az e tekintetben második legsikeresebb nem-világbajnok versenyzőnek, Valtteri Bottasnak.

leclerc-mexiko

Korábban is szó esett ebben a rovatban Leclerc gyenge pole-kihasználási mutatójáról, mely immár mindössze 18,2 százalék – viszonyításképp Alonso a rajtelsőségei 63,6 százalékát, Verstappen pedig 83,3 százalékukat váltotta győzelemre.

Ez volt Leclerc első pole-ja és dobogója idén, amit nem sprintes hétvégén szerzett.

Lando Norris a 17. helyről indulva jött fel az 5. pozícióba – korábban sosem tudott ennyi helyet javítani egy nagydíjon.

norris-mexico-2

Az AlphaTauri Daniel Ricciardo 7. helyének köszönhetően a legjobb eredményét érte el a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíj óta, az ausztrál pedig a 2013-as szezonzáró óta először szerzett pontot a faenzai csapat színeiben.

Ezzel az idei mezőny 22 tagjából már 21 szerzett pontot, egyedül Nyck de Vries nem – ennél több versenyző 2005-ben gyűjtött egységeket, akkor 24-en voltak, köztük hárman csak a hatautós USA Nagydíjon.

A negyedik rajthely az AlphaTauri legjobbja a 2021-es bakui, illetve Ricciardo legjobbja a 2021-es spái hétvége óta.

ricciardo-mexiko

A nyolcadikként záró Oscar Piastri már kilencedik alkalommal szerzett pontot, de először fordult elő, hogy olyan pontszerző helyen végzett, amelyen már igen: az eddigi nyolc mind különböző volt, sorrendben 8., 10., 4., 5., 9., 7., 3. és 2. hely.

Miután Frederik Vesti bemutatkozhatott az 1. szabadedzésen, ez volt az F1 első olyan hétvégéje, melyen két dán versenyző is szerepet kapott – Jack Doohan, Oscar Piastri és Daniel Ricciardo révén pedig először körözgetett egyszerre három ausztrál egy hivatalos F1-es sessionön.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: