DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Változatlan pontrendszer, növekvő minimumsúly az F1-ben

Ülésezett az F1 Bizottság: nem bővítik a pontszerző helyek számát, jövőre már 800 kg lesz a minimumsúlyhatár, kilenc előszezoni tesztnap lesz 2026-ban.

Idén harmadszor ülésezett az F1 Bizottság az FIA együléses szériákért felelős igazgatója, Nikolas Tombazis, valamint a Formula-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali vezetésével. Az ülésen több témát is érintettek a résztvevők, ezt követően pedig rövid közleményben összegezték a legfontosabb döntéseket.

 

Nem változik az F1-es pontrendszer

Talán a legérdekesebb és legfontosabb fejlemény, hogy egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nem módosítanak a Formula-1-es pontrendszeren, az marad a jelenlegi szisztéma szerint 2025-ben is.

Az elmúlt hónapokban merültek fel olyan javaslatok, hogy az autók megbízhatóságának növekedésével és a mezőny kettészakadásával megfontolandó lenne, hogy kibővítsék a pontszerző zónát, hogy ne csak az első tíz, hanem inkább az első tizenkettő vagy akár még többen világbajnoki egységgel gazdagodjanak a futamokon.

f1-start-hun



Ezzel azt célozták volna, hogy a mezőny második felébe tartozó alakulatok számára, akiknek a szezon eleji állapotok szerint csak elvétve volt esélyük pontot szerezni, is legyen miért küzdeniük a futamokon. Ezt az előterjesztést azonban most elvetették, marad a 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1-es kiosztás és az extra pont a leggyorsabb körért.

 

Kétkilós minimumsúly-növekedés

Miközben a versenyzők és az FIA szerint is fontos célkitűzés lenne az autók tömegének csökkentése, és a 2026-os technikai szabályzatban 30 kg-os csökkenés is szerepel, 2025-re mégis két kilogrammal fog növekedni ez az érték.

A pilótákra vonatkozó súly alsó határa fog ugyanis 80-ról 82 kilogrammra növekedni, az indoklás szerint a versenyzők egészségét és jóllétét szem előtt tartva (vélhetően a drasztikus fogyási kényszert megelőzve). Ez viszont azt is jelenti, hogy a pilóta és az autó minimum össztömege (üres tankos állapotban) 798-ról 800 kilogrammra emelkedik 2025-re.

 

2026-os szabályok és tesztek

Ha már szóba kerültek a 2026-os szabályok: azok közzététele után a csapatok és a pilóták is aggályaikat fejezték ki bizonyos részletek kapcsán. Az F1 Bizottság mai ülése után mindezek kapcsán annyit közöltek, hogy továbbra is a gyors és szorosabb versenyzés elérése a cél, és mindenki egyetértett abban, hogy tovább haladjanak a szabályok véglegesítése felé.

f1-2026-fia

Az is kiderült, hogy a technikai és a sporttanácsadói bizottságok soron következői ülései után ennek kapcsán benyújtanak majd egy frissített technikai és sportszabályzatot a Motorsport Világtanács elé annak október 17-én esedékes ülésére. Ezt megelőzően az F1 Bizottság egy rendkívüli gyűlést fog tartani október 2-án, hogy megvitassák a 2026-os szabályrendszerrel kapcsolatos ügyeket.

Amiről viszont már most döntés született 2026 kapcsán, hogy az új autók miatt nem kevesebb mint kilenc (!) tesztnapból fog állni majd az előszezoni időszak, amelyet három különböző teszt során bonyolítanak le. Ezek helyszínéről egyelőre nincs döntés, de a korábbi híresztelések szerint Bahrein mellett Barcelona is újra előszezoni tesztnek adhat otthont.

 

Költségsapka

Végezetül egy apróságnak tűnő, de azért fontos részletről is döntés született a pénzügyi szabályozás tekintetében: a szülési vagy apasági szabadsághoz, a betegszabadsághoz vagy a csapatok szórakoztatásához kapcsolódó költségek továbbra sem esnek majd a költségsapka hatálya alá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: