Kevesen tudják, hogy a Mercedes mindenható uraként és sikerkovácsaként ismertté vált Toto Wolff versenyzői karrierjében több szép eredményt is elért: kategóriagyőzelmet szerzett a nürbugringi 24 óráson, második lett az osztrák ralibajnokságban, 2006-ban pedig többek között Hans-Joachim Stuck partnereként megnyerte a dubaji 24 órás versenyt. 2009-ben nagy tettre készült, megdönteni a legendás Nordschleife GT-autós körrekordját. Sikerült, de nagy árat fizetett érte, ami akár még nagyobb is lehetett volna…
„Azt mondták, hogy csak a helyiek tudnak ott igazán gyorsak lenni, még a nemzetközi szinten nagyon sikeres profik sem tudták megközelíteni őket” – idézte fel a rekorddöntés előzményeit Wolff. „Szóval azt mondtam magamnak, hogy megmutatom, hogy képes vagyok rá. Niki Lauda, aki majdnem halálra égett ott a szörnyű balesete során, azt mondta nekem, hogy ne legyek idióta, hiszen senkit nem érdekelnek a Nordschleife köridői, ellenben belehalhatok.”
A rekorddöntés végül már az egyik próbakör során összejött, de Wolff még többet akart, így megkezdte a kört, amit a leggyorsabbnak szánt: „Az autó nem volt elég stabil, valami nem volt rendben, az abroncsok nem voltak elég jók ekkora leszorítóerőhöz. Így amikor végül nekikezdtem a körnek, éreztem, hogy valami nem stimmel. Ehhez kell profinak lenned, meg kellett volna szakítanom a kört, és visszahajtani a bokszba.”
A baj megtörtént: a Porsche egyik abroncsa a hírhedt Fuchsröhrében 300 körüli tempónál defektes lett, és becsapódott a korlátba. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az ülést rögzítő csavarok legnagyobb része eltört, s a futást rögzítő fedélzeti kamera is tönkrement. „Az autó többször átfordult nagy sebességnél, de szerencsére nem esett be az erdőbe, végig a pályán maradt. 350 méter után végül megállt. Súlyosan megsérültem, de ösztönösen kikötöttem magamat és kiszálltam. A korlát mögött találtak rám, a földön feküdtem, a sisakom még mindig a fejemen volt. Azt hittem, hogy meghaltam.”
Mint Wolff elmondta, az első tiszta emléke onnan származik, amikor már a mentőben feküdt: „Az volt a fejemben, hogy ha lebénulok, ez volt a leghülyébb ötletem életemben. Emlékszem, hogy bevisznek a kórházba és csinálnak rajtam egy MRI-t. Aztán arra kértem egy nővért, hogy csak szóljon, ha minden rendben van a gerincemmel. Végül az orvos azt mondta, hogy vannak töréseim, de a gerincem sértetlen. Rettenetes volt az a 15 perc várakozás. Ekkor mondtam azt magamnak, hogy soha többé nem versenyzek” – mondta Wolff, aki sokáig viselte a bukás következményeit, szaglása például hónapokig nem tért vissza az eset után.
