DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

2009

Retro – Csúcsra ért a hullámvasút-karrier

Jenson Button 2009-ben épp ezen a napon szerezte meg eddigi egyetlen világbajnoki címét, Retro rovatunk mai írásában a felejthetetlen brazíliai címszerzésre tekintünk vissza.

részletek

Retro – Kirobban az F1 legnagyobb botránya

2009. szeptember 4-én közölte hivatalosan az FIA, hogy a Renault-nak felelnie kell Nelson Piquet vádjaira. Innen még hosszú út vezetett Flavio Briatore 12 nappal későbbi távozásáig.

részletek

Wolff azt hitte, belehalt 2009-es bukásába

Toto Wolff versenyzői karrierjének egy óriási bukás vetett véget: Niki Lauda megpróbálta lebeszélni a kísérletről, mely tragédiába is torkolhatott volna.

részletek

Retro – Massa balesete és porig alázása

Aligha létezik élő ember számára elátkozottabb dátum a naptárban, mint ami Felipe Massának július 25-e. 2009-ben, illetve 2010-ben is éppen e napon történt vele egy-egy rémálomba illő eset.

részletek

Amikor Vettel nem tudott mit kezdeni Webberrel

Az öt közös szezon alatt Sebastian Vettel ausztrál csapattársa fölé nőtt a Red Bullnál, de néhányszor Mark Webber kerekedett felül.

részletek

Hamilton 2009-hez hasonlította az idei évét

Hosszú idő után először küzdelmes szezonja van Lewis Hamiltonnak. A brit versenyző talált néhány párhuzamot az idei, valamint a 2009-es idény között, amikor még a McLaren pilótája volt.

részletek

Ki találta fel a Brawn GP dupla diffúzorát?

Jenson Button és az abban a formában egyetlen szezont megélt csapat nem kis részben annak a műszaki trükknek köszönhette a vb-sikerét – Ross Brawn a Formula Podcastban beszélt a kulisszatitkokról.

részletek

A Brawn GP-nél először azt hitték, elszámolták magukat

A Brawn GP mérnökei először nem is hittek a szemüknek, mikor kiszámolták, hogyan állhatnak a többiekhez képest. Újabb történet a száguldó cirkusz hihetetlen 2009-es tündérmeséjéről.

részletek

Mostantól megszűnnek a kiskapuk, nem történhet meg újra a 2009-eshez hasonló kiugrás

Ross Brawn elárulta, innentől szinte kizárhatók az olyan meglepetések az F1-ben, mint amit például 2009-ben éppen saját csapatától láthattunk. Az FIA ugyanis azonnal bezárja a kiskapukat.

részletek

Mit mutattak meg az F1-es tesztek az elmúlt 10 évben? - 1. rész

Már csak néhány nap, és rajtol az idei F1-es szezon: a barcelonai tesztek alapján a Ferrari toronymagas esélyesnek tűnik, de mit mutattak meg az előző tíz év előszezoni gyakorlások az erőviszonyokról?

részletek

Massának nem hiányzik a Formula-1

Felipe Massa 2017 végén vonult vissza a száguldó cirkuszból, de egyáltalán nem hiányzik neki a közeg. Most a Formula-E-ben próbál szerencsét, de nem mondható egyelőre, hogy sikeres lenne.

részletek

10 éves kihívás: Mercedes - Red Bull 0:0

A közösségi oldalakon egyre csak terjed a legújabb őrület, az úgynevezett ’10 Years Challenge’, és mi is felültünk a vonatra. Trilógiánk utolsó részében a csapatok múltját idézzük fel.

részletek