DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mostantól megszűnnek a kiskapuk, nem történhet meg újra a 2009-eshez hasonló kiugrás

Ross Brawn elárulta, innentől szinte kizárhatók az olyan meglepetések az F1-ben, mint amit például 2009-ben éppen saját csapatától láthattunk. Az FIA ugyanis azonnal bezárja a kiskapukat.

2009-ben átfogó szabályváltozásokon ment keresztül a Formula-1, az idény első fele pedig vaskos meglepetéssel zajlott, ugyanis a Honda kiszállásával az utolsó pillanatban létrejött BrawnGP kiválóan használt ki egy kiskaput a szabályok tekintetében. A Ross Brawn által kiagyalt, speciális „dupla diffúzor” ugyan súrolta a szabályosság határát, de még pont belefért. A Toyota és a Williams is hasonlóval jelentkezett, de a két másik istálló diffúzora kevésbé bizonyult hatékonynak. 

Mire a riválisok kapcsoltak és kifejlesztették saját megoldásukat, Jenson Button olyan pontelőnyre tett szert május végéig, amit a továbbiakban remekül be tudott osztani és meg is nyerte a tizenegy évvel ezelőtti világbajnoki címet. A szezon első felében a Ferrari és a McLaren gyakorlatilag sehol nem voltak, a Brawn dominált, júniustól azonban a Red Bull vette át a vezérszerepet és ha kicsit hosszabb az idény, Sebastian Vettel valószínűleg befogta volna Buttont.

Csodaszámba ment az akkori kiugrás egy kis híján megszűnő istállótól, most már nehéz lenne ugyanezt végrehajtania bárkinek, mivel ettől a szezontól kezdve már nem szükséges egyhangú döntést hoznia a csapatoknak, ha valamilyen azonnali változtatást szorgalmazna a szövetség.

A Brawn, a Toyota és a Williams megtalálta a fontos kiskaput a szabályokban


„Az irányítás korábban úgy zajlott, hogy minden egyes gárdának beleegyezését kellett adnia, hogy bármilyen változtatást végrehajtsunk. Most már változott a helyzet, jelenleg, amennyiben szükséges, sokkal rövidebb idő alatt hozhatunk döntéseket” – nyilatkozta Ross Brawn, az F1 sportigazgatója az F1 hivatalos weboldalán.

„Amennyiben felfedezünk egy kiskaput, azt a következő versenyre máris bezárhatjuk, ezt eddig sosem tehettük meg. Így a korábban látott Brawn-diffúzor esetét nemigen láthatnánk megismétlődni, amikor három csapat (Brawn, Toyota, Williams) rendelkezett ilyen csodafegyverrel. Amennyiben most bármelyik istálló olyan megoldással jelentkezne, amit senki más el sem tudott volna képzelni, de ellenkezne alapvető elveinkkel, kellő mennyiségű csapat támogatásával gyorsan meg lehetne állítani a folyamatot. Ez merőben különböző felfogás az eddigiekhez képest.”

„Amennyiben valaki az első versenyen ilyen megoldással jelentkezne, gyorsan tartanánk egy tanácskozást erről és ha az érintett istállón kívül mindenki más egyetért, rögtön betiltásra is kerülne a dolog. De meg kell különböztetni a trükközéseket a kiváló ötletektől, amennyiben a szabályoknak megfelelő, különleges megoldással rukkol elő bárki, azt a lehetőséget nem szeretnénk automatikusan elvenni senkitől. Fontos, hogy jó versenyzést láthassunk. Semmiképpen nem akarjuk azonban, hogy bárki egy, a szabályokban talált kiskapunak köszönhetően nyerjen világbajnoki címet” – tette hozzá Brawn.

Szerencséje az egykori BrawnGP-nek és Jenson Buttonnak is, hogy 2009-ben éppen egy ilyen kiskapunak köszönhetően nyerhették meg a világbajnoki címet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: