DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Brawn: 2009 volt a legjobb évem

Ross Brawn úgy véli, annak ellenére, hogy a Ferrarival sikert sikerre halmozott, a Brawn GP 2009-ben szerzett egyéni és konstruktőri bajnoki címe a legnagyobb eredménye eddigi karrierje során.

Azok után, hogy a Ferrarinál töltött tíz év alatt öt egyéni és hat konstruktőri címből vette ki a részét, Brawn egyéves pihenőjét követően a Hondánál tért vissza. Miután a 2008-as év végén a japán gyár kivonult, Brawn és Nick Fry megmentette a csapatot, az eredmény pedig minden várakozást felülmúlt: Jenson Button világbajnok lett, Barrichello jó szereplése pedig a konstruktőri elsőséget is biztosította a Brawn GP számára. A csapatot ezt követően a Mercedes vásárolta fel.

James Allennek nyilatkozva Brawn elárulta, hogy a 2009-es évet tartja élete legnagyobb eredményének: "Visszatekintve a Ferrarinál töltött időre, három évig tartott, hogy eljussunk oda, ahová akartunk. Három év kemény és megfeszített munka kellett hozzá, szóval az egy más dolog volt. Miután elértük azt a szintet, amit akartunk, sikerült hosszú ideig fenntartanunk, így ez is különleges volt."

"A 2009-es szezon mindig velem lesz, különösen az emberek miatt, akikkel együtt töltöttük, és a csapat összeállásának körülményei miatt. Nagyon különleges tapasztalat volt számunkra. Egy varázslatos időszak volt a 2008-as év végi traumát követően, amikor mindannyian összekovácsolódtunk. Voltak nehézségeink, egyes dolgok újdonságot jelentettek számomra, és volt, ami az egész csapatot megrázta. Hogy végül mindkét világbajnoki címet megnyertük, lenyűgöző érzés volt, olyasmi, amit sosem felejtek el."



Brawn nem csak erről, de a Ferrarival való szakításáról is beszélt: "Tíz évet töltöttem a Ferrarinál, és sosem voltam egészen biztos benne, hogy ezt akarom-e csinálni. De úgy éreztem, hogy szeretnék legalább egy lépést tenni hátrafelé, hogy más dolgokat is felfedezzek. Sok minden felhalmozódott az évek során, amire nem volt időm. Úgy döntöttem, az a legjobb, ha kiveszek egy évet. Nagyon élveztem a Ferrarinál töltött időmet, és nagyon rossz érzés lett volna egy másik csapathoz átmenni."

"Arra is gondoltam, hogy visszatérjek az Egyesült Királyságba, mivel a két lányom családot alapított, és tudtam, hogy Jean, a feleségem kettészakadna, ahogy én magam is, az unokák látogatása és az Olaszországban töltött idő közt. Ezek a tényezők határozták meg a döntést. Listát írtam mindearról, amit szerettem a Formula-1-ben, és azokról a dolgokról is, amiket nem. Az eredmény pozitív lett, szóval folytatni akartam. Hiszen mérnök vagyok, pragmatikusan szoktam kezelni a dolgokat. Élvezem a versengést, a csapatmunkát, a kihívásokat."

A 2008-as kivonulás előtt a Honda csak szenvedett, hiszen a bajnokság 9. helyén zártak mindössze 14 ponttal. A gyár távozását követően a csapat hamvaiból született a Brawn GP, erre így emlékszik vissza az alapító: "Vicces, de nem is volt választásom. Nem akartuk bezárni az istállót. Úgy éreztük, hogy izgalmas autónk van, és rengeteg elkötelezett ember van a csapatnál. Megnéztük a számokat, és egy olyan megoldást kerestünk, amiről tárgyalhatunk a Hondával. Volt elég tőke egy jó évhez és egy esetleges második év kezdetéhez - és semmivel sem lett volna rosszabb, ha akkor kell megszüntetni a csapatot. Egy olyan helyzet volt, amiben nem veszíthettünk - szerencse, hogy működtek a dolgok."

Allen végül arra kérte Brawnt, hogy fejezze be a következő mondatot: "Nem nyugszom, míg..." Erre a csapatfőnök így felelt: "nem nyerek még több versenyt. Egyszer abba fogom hagyni, azt hiszem, karrierem őszén járok. Nem akarok rosszkor kiszállni. Szeretném, hogy én döntsek, s az a csapat érdekeit szolgálja. Annyira közel akarok lenni a csúcshoz, amennyire csak lehet. Futamokat nyerni, remélhetőleg bajnokságokat is, ez az, amiért a Formula-1-ben vagyok."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: