DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Extra szenzort cipelt magával Ausztráliában Hamilton

Egy normál évben eszébe sem jutott volna ehhez folyamodni a Mercedesnek, de a csapat stratégiai igazgatója szerint megérte bevállalni a plusz grammokat az extra információért cserébe.

Továbbra sem tudja megoldani a delfinezésnek nevezett jelenség által generált problémákat a Mercedes, amely pillanatnyilag „csak” a harmadik erőnek számít a Formula-1-ben. Az előző években nem megszokott gondok odáig vezettek a konstruktőri címvédő alakulatnál, hogy az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén extra szenzorokat helyeztek fel Lewis Hamilton autójára, amelyekkel többek között a hasmagasságot igyekeztek mérni.

A megoldásban a szokatlan az volt, hogy az autó alatt látott kis fénnyel járó eszközt a futamra sem vették le a W13-asról, amit általában a hasonlóan eljáró csapatok az extra tömeg miatt meg szoktak tenni – James Vowles, a Mercedes stratégiai igazgatója szerint kénytelenek voltak így dönteni:

hamilton-mercedes-melbourne-1



„Ha levesszük a szenzorokat az autóról, rengeteg információtól esünk el, s arra jutottunk az első két futam után, hogy túl sok kérdésünk maradt válaszok nélkül emiatt. Egy átlagos évben meg sem fordulna a fejünkben, hogy szenzorokat helyezzünk az autóra. De nyilvánvalóan ez nem egy átlagos szezon, az autó pedig emiatt túlsúlyos” – magyarázta a szakember a Mercedes Melbourne utáni videójában.

Vowles elmondta: nem sok különbség volt így sem George Russell autójának súlyához képest. „Több ezer alkatrészből épül fel Lewis és George versenyautója, s ezek nem mind egyeznek meg grammra. Az FIA mérései szerint a versenyautók tömege között néhány gramm eltérés volt, szóval Lewis fantasztikus munkát végzett azzal, hogy az extra szenzorok is rajta voltak az autóján. Végső soron ez nem került sokba, csak grammokról volt szó.”

„Hogy hasznos adatokat-e gyűjtöttünk-e? Abszolút. Nem arról van szó, hogy ennek köszönhetően hirtelen találunk valamit, amivel mindent megoldunk egyetlen verseny alatt, de segít megérteni, mit is kell tennünk ahhoz, hogy előrelépjünk” – tette hozzá a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: