George Russell a Formula-1-ben eltöltött három szezonja során kiérdemelte a Mr. Szombat becenevet, köszönhetően a parádés időmérős teljesítményének: több mint két évet kellett várni rá, hogy a Williamsnél egy csapattársa legyőzze őt egy kvalifikáción, amelyeken ráadásul nem egy alkalommal a Q3-ba is bejutott. De vajon mi a titka az idén már a Mercedesnél szereplő britnek? Erről is beszélt a Crash.net szaklapnak adott interjúban (amelyben többek között a legfontosabb céljairól is szót ejtett):
„Óriási a nyomás és a tét az időmérőkön: kimegyünk a pályára, és egyetlen körünk van minderre, miközben rajtunk a nyomás és a világ figyel minket. Ez izgalomba hoz és erősít ez a fajta nyomás. Szerintem sok versenyző számára ez a hétvége legizgalmasabb része. Ekkor leggyorsabb az autónk és ilyenkor van minden a határon. Olyan ez, mint egy sprint, miközben a futam inkább maratonra hasonlít, ahol menedzselni kell a dolgokat a végéig. Nem lehet sprintként teljesíteni a verseny összes körét, mert elfárasztanád a motort és a fékeket. Az időmérőn viszont semmit sem fogsz vissza, mindent szabadjára engedsz, és ez az, amit nagyon élvezek.”
A fiatal pilóta elmondta, milyen érzések uralkodnak benne egy-egy időmérős gyorskör során és utána: „Az érzés, amikor sikerül valami különlegeset alkotni egy körön, az tiszta eufóriával tölt el és még árad benned az adrenalin, mert annyira minden a határon volt rövid időre. Valamelyest eggyé válsz az autóval. Hinned és bíznod kell az autódban. Úgy kell reagálnia, ahogy szeretnéd, és közben úgy érzed, hogy ülsz ezen a hullámvasúton, igyekszel a lehető leggyorsabban menni, minden más pedig elhomályosul. Egyetlen dologra koncentrálsz: a kanyarokra egymás után, és arra, hogy a lehető leggyorsabb legyél. Tényleg olyan érzés, mintha életed leggyorsabb hullámvasútján ülnél. Minden egyes hétvégén elfog ez az érzés. Ha remek munkát végzel, ott dübörög benned az adrenalin, és úgy érzed, hogy kontroll alatt tartottad ezt a hullámvasutazást.”
Russell szerint egyébként nem csak a nyers tempó számít a kvalifikációs remeklések során: „Úgy vélem, versenyzőként a nyers sebességed már nem igazán fejlődik 16-17 éves korod után a karriered hátralévő részében. Azért válsz gyorsabbá, mert megtanulod, hogyan dolgozz jobban együtt a csapattal, hogyan hozz ki többet az autóból, valamint ott vannak a technikai részletek, például hogy hogyan tartsam a megfelelő tartományban a gumikat, hogy gyorsabbak legyenek a pályán. Ezeket mind tapasztalattal tanulod meg, és szerintem én is óriásit fejlődtem. Szóval egyértelműen gyorsabb pilóta vagyok, mint három éve: nem a természetes képességeim révén, hanem a menet közben tanult technikai dolgoknak köszönhetően.”
