Nagy hátrányból vágott neki a szombatnak, mégis az első sorba kvalifikált Lewis Hamilton a Barcelona-Katalónia Nagydíjon, aki úgy érzi, a fejlesztéseiknek is köszönhetően akár a vasárnapi futamon is felvehetik a kesztyűt a Mercedesekkel.
Hamilton mindössze 64 ezreddel maradt le a pole-pozícióról George Russell-lel szemben, viszont Kimi Antonellit így is megelőzte, ezzel befurakodott a két Ezüst Nyíl közé. Pedig a hétszeres világbajnok elmondta a leintés után, hogy lépéshátrányban volt egészen a kvalifikációig:
„Remek érzés itt lenni velük” – utalt a szezont eddig uraló Mercedes-pilótákra. „Hogy őszinte legyek, nagyon nehéz volt eddig a hétvége. Általában rendben van, ha kihagyjuk az első szabadedzést, de ez most nagy hátrány volt.”

„Az FP2-n egy másodperces lemaradásban voltam, és nem éreztem túl komfortosan magam. Ezek a gumik csak egy kört bírnak, szóval minden etapban csak két lövésed van velük. A harmadik edzésen is simán négy-öt tizedes hátrányban voltam, és azon gondolkodtam, hogy ’Jézusom, hol fogok ennyi tempót találni?’.”
„Az FP3 és az időmérő között kimentem a pályáról, bementem a motorhome-omban, utána visszajöttem, a Q1-ben pedig első voltam, szóval tudtam, hogy jó az egyensúly és kényelmesen éreztem magam az autóban. A Q2 kicsit nehezebb volt a forgalommal. A mercedeses srácok aztán jó kört raktak össze, és gratulálok George-nak, de jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy holnap harcolhassunk. Verseny lesz!”
A Ferrari hozta a legjelentősebb fejlesztési csomagot Barcelonába, Hamilton pedig reméli, hogy ebből a futamon még többet tudnak majd kisajtolni: „Egész hétvégén négy tizedre voltunk ezektől a srácoktól, még a fejlesztésekkel együtt is azt gondoltuk, hogy talán itt tartunk. Az, hogy ennyire közel, kevesebb mint egy tizedre vagyunk, igazán megmutatja a kemény munkát, amivel ezeket a fejlesztéseket ide elhoztuk.”
„Tovább kell nyomnunk és fejlesztenünk. Remélem, holnap még többet tudunk kipréselni ebből és végre egyszer tudjuk majd velük tartani a lépést” – zárta gondolatait a 41 éves brit, aki egyedül mehet majd a közvetlen elejéből a ferrarisok közül, miután Charles Leclerc autót tört a Q3-ban.