Eléggé kifakadt Oscar Piastri annak kapcsán, hogy az Alpine felülvizsgálati kérelme után Pierre Gasly visszakapta a monacói dobogóját: az ausztrál szerint visszás helyzetet teremt, hogy a francia büntetését tudták törölni, a többi „gyorshajtóét” viszont nem, mivel ők már a futamon letöltötték azt.
Az Alpine azzal nyerte meg az ügyet, hogy kiderült, hogy a FOM rossz távolságadatot használt a bokszbejáratnál a sebesség kalkulálásához. Így Gasly valójában nem lépte túl a sebességlimitet, ezért törölték az összesen tíz másodperces büntetését, amellyel visszakerült a hetedikről a harmadik helyre a Monacói Nagydíj végeredményében.
Ami igazán problémássá teszi a helyzetet, hogy a múlt vasárnapi futamon több más versenyzőt is minimális sebességtúllépésen kaptak, vélhetően ugyanebből a hibából kifolyólag, ők viszont mind letöltötték már a versenyen a büntetésüket – sőt, George Russell járt a legrosszabbul, akinél a Mercedes nem töltötte le megfelelően a szankciót, ezért még egy áthajtásost is a nyakába varrtak, így pontot sem szerzett.

A stewardok a döntésről szóló dokumentumban ki is térnek rá, hogy maradnak kérdőjelek annak kapcsán, hogy talán a többiek esetében is tévedés történt, de a letöltött büntetéseket nem áll jogukban semmissé tenni. Ez az, ami kiakasztotta Piastrit, aki Gasly visszahelyezésével a negyedikről az ötödik pozícióba csúszott hátra:
„Eléggé elképesztett a döntés, mert hogyan lehet visszavonni egy döntést, amely végső soron téves volt, miközben másokat is ugyanazért büntettek és már le is töltötték a büntetést a futamon? Hogyan változtathatsz meg egy büntetést, tudván azt, hogy valószínűleg másik öt-hat pilóta versenyét érintette? Döbbenetes” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében a barcelonai időmérő után.
„Én nyilván veszítettem egy pozíciót, de el tudjátok képzelni, hogyan érezhet George, szóval nem akartam hinni a szememnek. Azért veszítettem egy pozíciót, mert letöltöttem a büntetést, szóval technikailag nekem kellene harmadiknak lennem – de akkor meg George-nak igazából, és innentől az egész egy káosz.”
„Elég kínos helyzetbe hozták magunkat, és nem tudom, hogyan lehet ebből kijönne, mert most itt a precedens arra, hogy ha nem töltöd le a büntetést, akkor mehetsz a bíróságra, vársz talán néhány hónapot, hogy eldőljön a futam, de ki a bánat akar így versenyezni? Megzavarodtam, ezt a szót fogom használni.”
„Előtte mondhattuk, hogy balszerencse, hogy téves volt a mérés, mert legalább mindenkinek az volt, mindenkit ugyanúgy kezeltek. Most nagyon-nagyon zavaros a helyzet. Hogyan ítéled meg ezt? Nem hiszem, hogy törölni fogják a versenyt, de eléggé furcsa helyzet bontakozott ki.”