DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„A pole-köreiből egy kétórás videó lenne!”

Ugyan rajongók nem lehettek jelen, Lewis Hamilton elképesztő rekordjától, a századik pole-pozíciótól volt hangos szombaton a Circuit de Barcelona-Catalunya. A helyszínről jelentjük.

Már a reggeli órákban összesúgott a békeidőkhöz képest még mindig gyér sajtóhad a pálya sajtóközpontjában: na, vajon ma megcsinálja? A kérdés természetesen arra vonatkozott, hogy behúzza-e a pole-pozíciót az éppen a Red Bull-Honda kiválóságával, Max Verstappennel bajnoki harcot vívó Lewis Hamilton, mégpedig az elképzelhetetlen csúcsot jelentő századik alkalommal. A pole-rekordot sokáig Ayrton Senna tartotta 65 rajtelsőséggel, amit aztán Michael Schumacher múlt felül 68 első rajtkockával. A brit 2017-ben szárnyalta túl a két legendát, s akkor még a szakmai közvélemény is nevetve mondta: „oké, de százig úgysem jut el!” Pedig eljutott: ezen a szombaton úgy tűnt, hogy Verstappen lesz gyorsabb, a holland az utolsó szabadedzésen, valamint az időmérő első két felvonásában is kegyetlen iramot diktált, de amikor igazán számított, Hamiltonnak sikerült ismét elővarázsolnia egy kiváló kört – mint számos alkalommal eddig pályafutása során, ez pedig a századik pole-pozícióját eredményezte.

Noha nehéz elhinni, hogy így van, Hamilton nagyon sokszor hangsúlyozta már, hogy nem foglalkoztatják a rekordok és a csúcsok, azonban az FIA hivatalos sajtóértekezletén, csupán néhány perccel az időmérő edzés után láthatóan és hallhatóan elérzékenyülten ismerte el: maga sem gondolta volna, hogy ilyen magasságokba jut. „Természetes, hogy amikor kipattansz az autóból… A pillanat hevében mindig nehéz értékelni, de wow, már jó régóta versenyzem és a százas mérföldkő egy olyan dolog, amiről nem gondoltam volna, hogy valaki, főképp én, eljuthatok idáig” – fogalmazott a hétszeres világbajnok, aki szokásához híven méltatta csapatát, a turbós hibridéra 2014-es kezdete óta legyőzhetetlen Mercedes legénységét is. 

XPB_SPAIN_QUALIFYING_08



A brit klasszis szerint „őrület” a százas pole-rekord, ám elmondása szerint az érzés leginkább olyan, mint az első, a 2007-es bemutatkozó idényében, Montrealban szerzett rajtelsőségkor. Hogy mennyire? „Nagyon hasonló, bár pontosan nem is emlékszem a 2007-es érzéseimre” – adta meg a választ Hamilton. „Úgy emlékszem, hogy akkoriban azért küzdöttem, hogy a csapattársamhoz hasonló üzemanyagmennyiséggel mehessek és az volt az első alkalom, hogy ugyanannyi üzemanyaggal mehettem… Nem tudom, hogy az emberek tudják, de itt tíz kilogramm üzemanyag több mint három tizedmásodpercet jelent, szóval ha egy plusz környi üzemanyagot viszel, az akár másfél tizedet is jelenthet… Ez különleges volt, csodálatos érzés volt, hogy képes voltam erre, most pedig itt vagyunk, több mint száz időmérővel később, száz rajtelsőséggel és még mindig fiatalnak érzem magam. Jól vagyok. Folytassuk!”

Aki élt és mozgott az F1 környékén - csapat- és versenyzőtársak, más istállók munkatársai, szakmabeliek – szalutált Hamiltonnak a történelmi rekord kapcsán, két fontos személyiséget viszont érdemes kiemelni. Egyikük Fernando Alonso, aki idén az Alpine kötelékében visszatért az F1-be és annak idején a brit első csapattársa volt a királykategóriában. A spanyol volt az, aki mellett – mint arra utalt is – ki kellett harcolnia az azonos üzemanyagmennyiség lehetőségét, s aki mellett megszerezte azt a bizonyos első pole-t a 2007-es Kanadai Nagydíjon.

„Lenyűgöző, ráadásul biztosak lehetünk abban, hogy nem ez volt az utolsó!” – kezdte a Hamilton-csúccsal kapcsolatos gondolatait a spanyol csapata virtuális sajtóértekezletén, ahol jelen volt a formula.hu is. „Ez már így is egy lenyűgöző érdem és teljesen biztos, hogy ez a szám még magasabb lesz. Ez jól szemlélteti, hogy Lewis mennyire jó, ráadásul nemcsak egy körön, hanem versenyben is, amit a győzelmei, a dobogós helyezései és a bajnoki címei is alátámasztanak. Jómagam nem vagyok meglepve, hiszen évek óta dominálja a sportágat, ráadásul egyre jobb és jobb lesz.”

Míg Hamilton pályafutása Alonso mellett indult, addig a Mercedes-vezér Toto Wolff mellett teljesedett ki. Nem túlzás: legendás a szinergia, ami a pilóta és a csapatfőnök között megvan, s amelynek komoly szerepe van abban, hogy a Mercedes-Hamilton együttállás páratlan rekordokat eredményezett már eddig is. Az osztrák szakvezető egy érdekes gondolattal kezdte pilótája méltatását: „Andrew Shovlin röviddel ezelőtt azt mondta nekem, hogy amennyiben összeraknánk Lewis összes pole-körét egy videóban, az több mint két órán át tartana! Ez tökéletesen szemlélteti, hogy pontosan mit ért el” – mondta a csapatfőnök, utalva a csillagos alakulat mérnökigazgatójára.

Amikor arról kérdezték, hogy a Verstappent csupán 0,036 másodperccel verő Hamilton pályafutása egyik legjobb körét autózta-e ezen a szombat délutánon, Wolff kijelentette: „Sokszor kérdezik ezt tőlem, hogy ez volt-e a legjobb köre, ez volt-e a legjobb versenye. Lewis egy elképesztő, soha nem látott színvonalon működik. Ma ismét az történt, hogy az autó nem volt tökéletes, de mégis sikerült felülkerekednie a többieken.”

XPB_SPAIN_QUALIFYING_02

Hamiltont a közvélemény részéről gyakran éri az a vád, hogy eredményeit elsősorban a mezőny legjobb autójának köszönheti, ám Wolffnak a kritikusok részére is volt egy üzenete: „Mindig lesznek olyanok, akik ezt így fogják gondolni. Minél erősebb vagy, annál több az irigység és a negitivitás körülötted. Totálisan irreleváns, hogy mit mondanak mások, nem is foglalkozunk ilyesmivel. Mi a csapatban úgy véljük, hogy amennyiben mindig mindent meghallgatnánk, amit rólunk mondanak, az elterelné a figyelmet a munkánkról.”

Nagy kérdés, hogy vasárnap sikerül-e győzelemre váltania Hamiltonnak a századik rajtelsőséget: a trónjára pályázó bajnoki rivális, Verstappen természetesen szeretné ezt megakadályozni, a Red Bull-Honda holland pilótája komoly harcot ígér ellenfelének. „Tudjuk, hogy a rajt nagyon fontos itt és komoly hatással lehet a végeredményére, foglalkozunk ezzel a témával és szeretnénk, ha tiszta lenne, mert a verseny nagyon hosszú. A tőlünk telhető legjobbat fogjuk nyújtani és szerintem a versenytempónk nagyon jó. hogy elegendő-e arra, hogy legyőzzük őket? Nem tudom, de végig keményen fogom taposni a gázt!” – fogalmazta meg hadüzenetét Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: