DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Schumacher lépései segítettek Hamiltonnak

Michael Schumacher menedzsere elárulta, mivel segített a német legenda 2010 után a Mercedesnek, hogy ilyen domináns istállóvá válhasson. Lewis Hamilton is ennek köszönheti egyeduralmát.

2009-ben a Brawn GP istálló óriási meglepetésre megszerezte az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is a Formula-1-ben Jenson Button vezérletével. Igaz, ezt legnagyobb részben annak köszönhették, hogy a szabályokat erősen feszegető megoldásaikat a fő riválisok csak később tudták lemásolni, addigra pedig a brit pilóta hatalmas előnyt szerzett a tabellán.

Az évad végén azonban már látszott, hogy nem a Brawn a legjobb autó a mezőnyben, hanem a Red Bull és előre sejteni lehetett, hogy a Ferrari és a McLaren is hamarosan újra az első helyek közelébe kerül. Így is történt. A Brawn GP története év végén véget is ért, mivel a visszatérő Mercedes felvásárolta az istállót.

Teljes csere történt a pilótafelállásban, a Button-Barrichello duó helyett Michael Schumacher és Nico Rosberg érkezett az Ezüst Nyilakhoz. Az első év egyáltalán nem a sikerekről szólt, sőt, igazából a következő három sem, ám az alapokat már lefektették. Sajnálatos módon, éppen Michael Schumacher nem élvezhetett szinte semmit a későbbi sikeres időszakból, mivel 2012 végén visszavonult. Korábban egyébként a Ferrarit is Michael Schumacher tette naggyá és ugyanezt tervezte a Mercedesszel is, ami végül sikerült is.

Schumacher győzte meg a Mercedest, hogy sokkal jobban tegyék oda magukat


Nemrég Toto Wolff is elismerte, hogy a Mercedes sikereinek szülőatyja a hétszeres világbajnok. Egykori menedzsere, Sabine Kehm pedig el is árult erről részleteket a F1 hivatalos oldalának podcastjében. Schumacher elkezdett nyomást gyakorolni a német gyártó elöljáróira, hogy jóval többet költsenek, különben soha nem érnek fel a csúcsra.

„Nagyon gyorsan világossá vált (visszatérését követően), hogy egyáltalán nem úgy kezeli az F1-es csapatot a Mercedes, ahogy remélte. Az első évben a forrásoknak csak töredéke állt rendelkezésre és úgy tűnt, hogy később sem terveznek többet szánni erre” – nyilatkozta Kehm.

„Egyértelműen csalódásként éltük meg, de meg kellett birkózni a helyzettel. Michael rengeteget harcolt, hogy a megfelelő embereket meggyőzze arról, hogy sokkal nagyobb anyagi ráfordítás szükséges ahhoz, hogy igazán nagy csapattá válhassanak.”

„Világosan kifejezte, hogy ha valamit el akarnak érni, akkor teljes gázzal, mindent bele kell adni. A kezdetekkor sokkal inkább középcsapatnak tűnt a német gyártó, mint élcsapatnak. Azonban Michael képes volt a megfelelő embereket abba az irányba terelni, hogy a kedvező döntéseket meghozzák. Már utolsó szezonjában (2012-ben) is láthattuk a javulás jeleit. Számára is egyértelmű volt, ha még egy évig maradt volna, ő is sokkal inkább élvezhette volna a nagyobb sikereket” – emlékezett vissza a menedzser.

2013-ban ugyan már három futamot nyert a Mercedes, még több pályán is gyengélkedett. 2014 óta azonban nincs megállás, sorozatban ötödik világbajnoki címét nyerte a Mercedes Hamilton és Rosberg révén. És a jelek szerint mindezt annak a Michael Schumachernek (is) köszönhetik, aki ekkor már régen nem volt a gárdánál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: