mclaren
Vandoorne: A McLaren egy kezdő csapatnak tűnik
A 2018-as szezon után nem lesz maradása Stoffel Vandoorne-nak Wokingban, ám úgy véli, jelenleg az istálló helyzete szörnyű, olyan képet fest magáról, mint valami újonc gárda.
részletekAlonso beszólt a versenybíráknak
Fernando Alonso és Lance Stroll is büntetést kapott az első körben történt incidens miatt. A spanyol pilóta nem érzi jogosnak az ítéletet, és élesen bírálta az ellene hozott döntést.
részletekA McLaren a Spanyol Nagydíj óta nem fejleszt
A McLaren pilótáinak elmondása szerint a csapat a Spanyol Nagydíj óta nem végzett fejlesztéseket az idei autón. Alonso egyenesen azt mondta, hogy ez az autó ugyanaz, mint az egy évvel ezelőtti.
részletekEgész hétvégén szenved a McLaren
Az időmérő is pocsékul sikerült Fernando Alonsónak és Stoffel Vandoorne-nak, akik az utolsó előtti helyekről indulhatnak a futamon, de csak azért, mert Marcus Ericsson balesetet szenvedett a Q1-ben.
részletekRégi emlékeket idézett meg Suzukában Mika Hakkinen
20 éve már, hogy Mika Hakkinen pályafutása első világbajnoki címét ünnepelhette. Mivel pont Suzukában történt a jeles alkalom, a finn a mostani Japán Nagydíj programpontjaként megjáratta világbajnok McLarenjét.
részletekRengeteget késett a McLaren és a Renault olaja
Az időjárási viszontagságok miatt nem érkezett meg időben a két istálló kenőanyaga Suzukába, így csütörtökön nem tudták a szokásos teszteket végrehajtani a motoron, szabályszegésre is kényszerültek.
részletekAlonso nyár óta örömautózik
Visszavonulása ellenére nem szeretett ki az F1-ből, sőt az utolsó szezonjának végéhez közeledve minden egyes megtett kört kiélvez Fernando Alonso. Alig két hónap múlva ér véget ottani karrierje.
részletekHamilton várja a McLaren és a Williams feltámadását
A négyszeres világbajnok nagyon szomorúan veszi tudomásul, hogy a két, egykor szebb napokat látott istálló ennyire lecsúszott a ranglistán. Reméli, hamarosan ismét az élen láthatja a két rivális csapatot.
részletekAlonso: Mostantól az új kihívások fognak éltetni
Fernando Alonso számára sem a Formula-E, sem a ralizás nem opció a Formula –1-es visszavonulását követően. A spanyol kétszeres világbajnok szerint ugyanis vannak olyan kategóriák, amelyekhez még ő sem ért.
részletekAlonsót nem engedte a csapat a leggyorsabb körért menni
Fernando Alonso szerint a McLarenből jelenleg hiányzik az ambíció. Szocsiban szeretett volna a leggyorsabb körért harcba szállni egy plusz kerékcserével, ám az istálló nem volt ebben partner.
részletekAlonso: Ott végeztünk, amit megérdemeltünk
A McLaren végig alárendelt szerepet játszott az Orosz Nagydíjon, a pontszerzés reménye nélkül intették le mindkét pilótát. Fernando Alonso a csodára várt, de úgy véli, reális a helyezésük.
részletekAlonso-Vandoorne: 16-0
Fernando Alonso az egyetlen a mezőnyben, aki az idei összes kvalifikáción lefőzte csapattársát, de hogy alakul a többi párharc? Tudjuk-e, melyik istállónál a legszorosabb a vetélkedés az időmérőn?
részletek