DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

A családja le akarta beszélni a versenyzésről – Niki Lauda életének fontos állomásai

Niki Lauda halálával a Formula-1 az elmúlt héten újabb legendáját veszítette el. Egy rövid útra indulunk a háromszoros bajnok életében a legfontosabb állomások után kutatva.

A háromszoros világbajnok versenyzőnek élete során rengeteg harcot kellett megvívnia, amelyek közül a legtöbből győztesként került ki. A legutolsó csatát azonban elveszítette: múlt hétfőn elhunyt családja körében hetven éves korában. Lauda tavaly augusztusban tüdőtranszplantáción esett át, amelyből nem tudott felépülni igazán. A műtétet sikeresnek értékelték orvosai, de ezt követően folyamatosan gyengélkedett, kerülte a nyilvános megjelenést, és az utóbbi hetekben veseproblémák miatt dialízisre kényszerült a zürichi egyetemi kórházban, ahol végül örök nyugalomra tért.

Nehéz kezdet

Lauda gazdag családba született, ennek ellenére nem támogatták versenyzési ambícióit. A családja leginkább le akarta beszélni arról, hogy ebben a veszélyes sportágban próbálja ki magát. Nem jártak sikerrel, ugyanis a bécsi születésű fiatalember a Mini autóival kezdett el versenyezni. Ezután a Volkswagen együléses versenyszériájához, a Formula Veehez csatlakozott. Ezután a sportautók felé fordulva Porschéval és Chevronnal száguldozott a versenypályákon.



Amikor elkötelezte magát a Formula-2 felé, kölcsönt kellett felvennie, hogy a March-alakulat tagjává válhasson. A családja olyannyira nem támogatta, hogy nemhogy anyagi segítséget nem nyújtottak, de részben a kapcsolatot is megszakították egy időre. 1971-ben és 1972-ben a March színeiben indult a Formula-2 és Formula-1-es bajnokságban egyszerre. Legelső F1-es versenyét otthon, Ausztriában teljesítette, sikert azonban nem aratott, kiesett a szezon nyolcadik állomását jelentő Osztrák Nagydíjon.

Egy hosszú karrier számokban

Lauda összesen 171 Formula-1-es futamon indult el. Három világbajnoki címet szerzett. Huszonöt nagydíjat nyert meg, összesen ötvennégy alkalommal állt a dobogón. Huszonnégy leggyorsabb kört futott, és pontosan ennyi alkalommal bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzéseken.

Tizenhárom évet ölelt fel karriere. Az első versenye az 1971-es Osztrák Nagydíj volt, legutoljára pedig az 1985-ös Ausztrál Nagydíjon állt rajhoz. 177 futamra utazott el versenyzőként, ezek közül 171-en indult el. 1979 végén visszavonult a sporttól, de kétéves pihenőt követően 1982-ben visszatért újabb négy évre, mielőtt végleg szögre akasztotta volna a sisakját.

 

Első győzelmét az 1974-es Spanyol Nagydíjon szerezte a Ferrari színeiben, míg utolsó diadalát a McLaren-Forddal aratta az 1985-ös Holland Nagydíjon.

Öt istállónál versenyzett a Formula-1-ben. A March-csapatnál mutatkozott be, ahol két évet töltött el. Ezután a BRM alakulatához szegődött egy évre, melyet négy esztendő követett a Ferrarinál. 1978-ban és 1979-ben a Brabham színeiben versenyzett. Kétéves pihenőt követően a McLarennel tért vissza a sportba, és újabb négy szezont futott.

Három bajnoki címet szerzett. Az első bajnoki trófeát 1975-ben a Ferrarival szerezte meg, 64,5 pontot gyűjtve győzte le a McLaren-Ford versenyzőjét, a 45 pontot szerző Emerson Fittipaldit. 1977-ben ismét a Ferrarinál lett bajnok, 72 pontot szerzett, 17 ponttal felülmúlva a Wolf-Ford pilótáját, Jody Schecktert. 1984-ben harmadjára is bajnokká koronázták Laudát, 72 pontot szerzett, mindössze fél ponttal többet, mint a csapattársa, Alain Prost.

Pályafutásának és életének kulcsfigurái

Andreas Nikolaus Lauda szülei, Ernst-Peter és Elisabeth Lauda Ausztria jómódú polgárai közé tartoztak. Vagyonukat, az apai nagyszülő, Hans Lauda alapozta meg, aki egy papírgyárat alapított meg. A szülők ragaszkodtak ahhoz, hogy Niki vigye tovább a családi vállalkozást. Valójában soha sem volt szándékában ez: tizennégy évesen a nagybátyja BMW-autóival körözött a papírgyár udvarán, majd Volkswagen-kocsikat szedett szét, és szerelt újra össze. Tizennyolc évesen hitelt vett fel, hogy egy Mini Coopert vásárolhasson, a folytatás pedig már ismert.

Arturo Merzario Lauda életének egyik legfontosabb alakja. Az olasz versenypilóta volt ugyanis az az ember, aki kihúzta az osztrákot az 1976-os Német Nagydíjon a lángoló Ferrarijából.

Carlos Reutemannt szerződtette le a Ferrari Lauda helyetteseként az 1976-os balesetet követően. Mire az argentin megegyezett az akkori csapatával, a Brabhammal az Olasz Nagydíjra, Lauda csodával határos módon visszatért a sportba. A Ferrari egy harmadik autót adott Reutemannak, aki végül a kilencedik helyet szerezte meg. A szezon hátralévő három futamán nem állt rajthoz, de a következő két évadban a Scuderia megtartotta, és végül öt győzelmet szerzett az olaszoknak.

Marlene Knaus volt Lauda első felesége, akivel 1976-ban házasodtak össze, és 1991-ben váltak el. Két gyermekük született, Lukas és Mathias. Utóbbi maga is versenyző lett: indult a Formula 3000-ben, a GP2 legelső, 2005-ös szezonjában, az A1 GP sorozatban, a DTM-ben illetve a Porsche Supercup-ban. Ezután a sportautókkal kezdett versenyzeni, az elmúlt négy évben a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állt.

Florian Lauda 1997-ben testvérének, Nikinek adományozta egyik veséjét, miután a korábbi versenyző saját veséje nem működött megfelelően. Florian testvére haláláig mellette állt, és támogatta végső küzdelmében.

2008-ban Lauda újabb házasságot kötött, amikor is feleségül vette Birgit Wetzingert. A nála harminc évvel fiatalabb nő Lauda légitársaságánál dolgozott légi utaskísérőként.  Amikor 2005-ben Laudának az a veséje, amelyet testvérétől kapott nyolc évvel korábban, hirtelen elkezdett rendellenesen működni, Birgit az egyik veséjét Laudának adományozta. 2009 szeptemberében pedig egy ikerpárral lepte meg férjét.

Nincs élet autósport nélkül

Niki Lauda szenvedélyesen szerette a repülést. Ő maga is vezetett repülőket versenyzői pályafutása alatt, 1979-ben pedig megalapította saját légitársaságát, a Lauda Airt. Az év végén visszavonult a Formula-1-től, így a következő két esztendőben új cégére koncentrálhatott. 1982-ben azonban visszatért a versenyzéshez, így kevesebb ideje jutott a vállalatra, 1985-ben azonban, amikor másodjára, végleg hátat fordított a sportnak, teljes erőbedobással a céget irányította. 1991-ben az egyik repülője balesetet szenvedett Thaiföldön, ami során 223 ember veszítette életét. Lauda azonnal a helyszínre repült, személyesen részt akart venni a nyomozásban. 1999-ben eladta a légitársaságát az Austrian Airlines-nak. Négy évvel később egy újabb légitársaságot alapított Niki névvel, melyet az Air Berlin vette meg 2011-ben. 2016 elején felvásárolta az Amira Airt, és LaudaMotion néven megalapította harmadik légitársaságát is.

Versenyzői karrierjét követően Lauda 1993-ban tért vissza a Formula-1-be. A Ferrari vezetője, Luca di Montezemolo tanácsadói szerepet ajánlott az olasz márka F1-es alakulatánál, melyet Lauda boldogan elfogadott.

2001-ben Laudát kinevezték a Jaguar Formula One Team csapatfőnökének. Nagy elvárást támasztottak vele szemben, azonnali sikereket akart látni a vezetőség. Ez nem sikerült a brit versenyistállónak, Lauda pedig elhagyta a csapatot 2002 végén.

A háromszoros világbajnok 2012 szeptemberében a Mercedes AMG Petronas alakulathoz csatlakozott elnökként, és tíz százalék részvényt vásárolt a csapatból. 

Kapcsolódó cikkek:

https://formula.hu/f1/2019/05/22/kulonleges-idezetek-laudatol

https://formula.hu/f1/2019/05/21/elhunyt-niki-lauda

https://formula.hu/bulvar/2019/05/28/ecclestone-nem-megy-el-baratja-lauda-temetesere

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: