DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

McLaren: A Mercedeséhez hasonló erősségeink vannak

Javulóban a McLaren, aminek okát a nagyfőnök Zak Brown olyan kvalitásokkal magyarázza, melyek a domináns német istállónál is megfigyelhetők. Hozzátette: mostantól az új csapatfőnök, Andreas Seidl kezében az irányítás.

Négy pocsék szezon után a magára találás jeleit kezdi mutatni a McLaren: idén a középmezőnyből a wokingi csapat nyújtja a legstabilabb teljesítményt, ennek köszönhetően jelentős előnnyel negyedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban. Zak Brown, a McLaren Csoport feje a javulás titkát fejtegette:

„A csapatmunka. Nézzük például a teszteket: nagy elégedettséggel láttam, hogy nyolcból hét nap első csapatként voltunk kint. Amikor problémánk volt, megoldottuk, és következő csapatként mentünk ki. A bokszkiállásaink igazán erősek. Technikai téren is fejlődtünk, ami ugyancsak csapatmunkára és fókuszálásra vezethető vissza. Ezek mind pozitív kicsengésűek” – mondta az Autosportnak Brown.



„A legfontosabb, ami feltűnt, az, hogy mindenki számára egyértelmű, mi a szerepe. Mindenki motivált, és igazán jól tud együtt dolgozni. Ennek a következményei az olyan dolgok, mint a jó kiállások és felkészültség. Andreas (Seidl) a szerepek, felelősségek és összpontosítás egyértelműségét újabb szintre fogja emelni” – hangsúlyozta az idén munkába álló csapatfőnök, a korábban Porsche WEC-csapatát vezető Andreas Seidl csatlakozását. Egy másik fontos szerzemény az új technikai igazgató, James Key: a néhány évvel ezelőtti fontos vezetők szinte mind egy szálig kicserélődtek.

„Vezetőként elvégeztem a dolgom: megtettem, amit akartam. Mindenkit leigazoltam, akit szerettem volna, és nem érzem úgy, hogy bármelyikük másodrendű volna. Andreas mostantól azt tesz a versenycsapattal, amit jónak lát, és teljes támogatásommal rendelkezik” – mutatott rá Brown, hogy az istálló irányításában Seidl rendelkezik a legnagyobb hatalommal.

Az amerikai a domináns Mercedesszel lát párhuzamokat: „Ha megnézzük a Mercedest, amely nyeri a versenyeket, akkor igaz, hogy hatalmas költségvetéssel rendelkeznek, de az is, hogy fenomenálisan működik a versenycsapatuk. Így tudnak olyan kiállásokat végrehajtani, amilyeneket, és úgy néz ki, hogy nincs egy rossz hétvégéjük sem. Ettől lesz nagyszerű egy versenycsapat. Ezt kezdem el én is látni, Andreas pedig gondoskodni fog róla, hogy még jobbak legyünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: