Ha 2019-ben visszatekintünk Bruce McLaren örökségére, azt hihetnénk, hogy a déli félteke pionírja hosszú évtizedek megfeszített munkájával juttatta el csapatát a siker küszöbére. A számok azonban néha kegyetlenek tudnak lenni: az új-zélandinak mindössze 32 év adatott a Földön, mielőtt M8D kódjelű Can-Am sportautója saját koporsójává vált volna.
McLarent versenyzőként ismerte meg a világ, széleskörű műszaki ismereteinek köszönhetően azonban mérnökként, tervezőként, csapatmenedzserként is maradandót alkotott: az 1968-as Belga Nagydíjon, saját autójával aratott diadalát követően még 181 alkalommal a McLaren valamelyik pilótája látta meg elsőként a kockás zászlót a Forma-1-ben, az alakulat nyolc egyéni és tizenkét konstruktőri bajnoki címet zsebelt be, a sportág történetének második legsikeresebb gárdájává téve a Colnbrookból induló, 1981 óta pedig Wokingban működő csapatot.
Noha az aucklandi születésű zseni a Forma-1-re tette fel az életét, sikerrel szerepelt a Can-Am sorozatban is: két alkalommal (1967 és 1969) saját maga zsebelte be a bajnoki címet, 1968-ban és 1970-ben pedig csapat- és honfitársa, Denny Hulme győzedelmeskedett a papajaszínben pompázó autókkal. McLaren már ez utóbbi szezon kezdetét sem érhette meg a Goodwoodban elszenvedett baleset miatt, amikor gépének borítása levált, az irányíthatatlan autó pedig az egyik ideiglenesen kialakított pályabírói posztnak csapódott, azonnal végezve a fiatal pilótával.
A motorsport világát megrázta McLaren halála, ám a csapat számára a szomorú hír valóságos lefejezéssel ért fel. Miután Teddy Mayer, Bruce jobbkeze értesült a történtekről, minden szerelőt összehívott a colnbrooki műhelyben, függetlenül attól, ki mit csinált.
„Srácok, a lehető legrosszabb hírt kell most elmondanom nektek” – mondta Mayer. „Bruce megvette a farmot (A „megvenni a farmot” az angol katonai szlengben utalt valakinek a halálára – a szerk.). Most mindenki menjen haza, töltsetek időt magatokkal. Holnap ne gyertek be.” A máskor kőkemény és rendíthetetlen szerelőgárda egy pillanat alatt összeomlott, és sápadtan, irányvesztetten szóródott szét.
Az otthonülésnek azonban kevés értelme volt, ezért másnap reggel egyenként csorogtak vissza a csapat tagjai a műhelybe. A McLaren egyik alapítója, Tyler Alexander az Indy 500 másnapján értesült a hírről, majd azonnal hazautazott, hogy megpróbálja összetartani a gárdát. „Az autósport világa néha nagyon kemény tud lenni” – emlékezett vissza A Life & Times With McLaren címet viselő könyvében. „De ezekben a pillanatokban kell túllépni magunkon és együtt tartani az embereket – azokat, akik a Bruce McLaren Motor Racinget csapattá tették. Most kell használnunk a Bruce-tól tanultakat, felülemelkedve személyes fájdalmainkon.”
Teddy Mayer – aki ezzel a McLaren csapatvezetője lett – elérzékenyült azon a fásult szerdai reggelen, ahogyan újból maga köré gyűjtötte embereit. „Nos, nincs főnökünk, nincs pilótánk, és még autónk sem. Lesz viszont egy versenyünk, két hét múlva, Mosportban, és mindannyian tartozunk annyival Bruce-nak, hogy ott legyünk” – mondta a legendás menedzser.
Június 14-én a McLaren teljes hadrendben, a lehető legalaposabb felkészüléssel a háta mögött ott volt a Torontóhoz közeli pályán, a Can-Am sorozat nyitányán – a verseny győztese Dan Gurney lett, egy papajaszínű autóban, a kivi aprócska sziluettjével annak oldalán.
Forrás: Bruce’s death: Courage in the face of adversity (mclaren.com)
