Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 1. szerda

1970

Retro - Az űr, ami Bruce McLaren után maradt

1970. június 2-án szenvedett végzetes balesetet az autósport egyik úttörője, a McLaren alapítója és névadója, Bruce McLaren. A csapatot letaglózta a hír, ám tagjai az új-zélandi emlékének adózva megkettőzött erővel folytatták tovább.

részletek

Williams nem töri meg hallgatását Sennáról

Huszonöt évvel a tragédiát követően sem beszél Ayrton Senna haláláról Frank Williams. Az akkori csapatvezető nagyon kedvelte a brazilt, de az imolai balesetről soha nem mond semmit.

részletek

Amikor ember kerül a pályára

Az elmúlt évtizedekben többször is előfordult, hogy szurkolók, vagy demonstrálók kerültek a pályára, miközben esemény zajlott. Nem csak a leintés után, időnként verseny közben is megesett.

részletek

Retro – Versenyfutás a halott bajnokkal

A vadonatúj Tyrrell a több mint kétórás futamot már nem bírta végig Kanadában, a Ferrari azonban igen. Ezzel Jacky Ickx különleges helyzetbe került: ő maradt az egyetlen a mezőnyből, aki elvehette az elhunyt Jochen Rindttől az 1970-es világbajnoki címet.

részletek

Retro – Vörös uralommal debütál egy klasszikus pálya

Az Osztrák Nagydíj helyszíne – ma Red Bull Ring – három periódusban is szerepelt a versenynaptárban: a legelső futamra tekintünk vissza, ahol a hazai favorit helyett a Ferrari tarolt.

részletek

Retro – Roncsderbik Monacóban

Ezúttal nem egy, hanem három egykori F1-es futamot idézünk fel múltidéző rovatunkban: a május 10-én futott három Monacói Nagydíjon összesen 19 autó ért célba, többen 20 kör körüli hátránnyal.

részletek

Retro – Egy kevésbé ismert ferraris halála

Csupán néhány F1-es versenyen állt rajthoz, melyeken megvillant tehetsége – azonban mindössze egy vörös színekben töltött idény után Argentínában lesújtott a tragédia.

részletek

Retro – Botrány után kizárás

Az 1970-es idényzárót követően csak 16 év múlva tért vissza az F1 Mexikóba, miután a latin-amerikai nézők minden idők egyik legveszélyesebb futamát hozták össze botrányos viselkedésükkel.

részletek

Retro – Aki már ötödik versenyén nyert

Álomszerűen alakult Clay Regazzoni F1-es pályájának kezdete: ráadásul épp Monzában, az Olasz Nagydíjon szerezte meg első győzelmét a Ferrarival. A nagydíjhétvégét azonban tragédia árnyékolta be, a svájci pilóta pedig végül nem jutott olyan magasságokig, mint amilyet az erős kezdet alapján sejteni lehetett.

részletek

Retro – Tüzes pokol Spanyolországban

Kaotikus körülmények övezték az 1970-es F1-es szezon második futamát, a jaramai Spanyol Nagydíjat, de mindent háttérbe szorított a sportág történetének egyik legemlékezetesebb tűzesete...

részletek

Retro – Sir Frank Williams „másik” csapata

Az F1 története egyik legmeghatározóbb alakjának születésnapján az első Williams-istálló történetét mutatjuk be, ahonnan távozni kényszerülvén alapította meg Sir Frank a ma is működő sikercsapatot.

részletek

Retro – Az újonc brazil nyer, a halott osztrák világbajnok

Ezen a napon dőlt el az a világbajnoki cím, amelyiket már senki nem tudta megünnepelni, az azt megszerző Jochen Rindt ugyanis egy hónappal korábban életét vesztette. Utódja, Emerson Fittipaldi nyerte azt az ominózus USA Nagydíjat a Lotusszal, ezzel képletesen megszerezve a posztumusz bajnoki címet a legendás osztráknak.

részletek
Olvastad már?